Az idei kissé hűvös, nyugodt, Very Peri névre keresztelt lila után egy sokkal vibrálóbb, energikusabb tónust ígér a Pantone. Eldőlt, mi lesz a 2023-as év divatszíne, amely globálisan uralja majd a trendeket.

hirdetés

A Pantone minden év decemberében meghatározza azt a tónust, amely a divat minden szegmensét átszövi majd a következő esztendőben. A 2023-as év divatszíne a Viva Magenta fantázianevet kapta, hiszen a dinamikus, vibráló energiákat, az optimista látásmódot, az életörömet, valamint a belső erőt élteti.

A 2023-as év divatszíne: Viva Magenta – Pantone 18-1750. Kép: Getty Images.

A 2023-as év divatszíne igazán nőies

Felejtsd el a tipikus magentát, ami a rózsaszín és a lila közötti színtartományban helyezkedik el, ez ugyanis egy többszörösen kevert tónus, amely a karmazsinvörös, az élénk rózsaszín, valamint az égszínkék árnyalat fúziójából született. A hideg, lilásabb beütésű magentáktól eltérően ez egy lágyabb, krémesebb kolorit, amelyben a vörös pigmentek dominálnak.

Képek: Getty Images.

 

Az év divatszíne mindig nagy durranás, hiszen minden vizuális téren uralma alá hajtja a trendeket. Nem csak a smink- és ruhatrendekre lesz hatással, a lakberendezéstől kezdve a webdizájnon át gyakorlatilag minden területen fel fog bukkanni.

Kép: Getty Images.

 

Ahol kicsit is számít a látvány – reklámok, kampányok, divatfotók, technikai kütyük és ruházati kollekciók esetében – biztos, hogy találkozni fogunk a Viva Magenta derűs és lendületes erejével.

A Dior 2022-es tavaszi-nyári kollekciójának párizsi bemutatóján néhány modellen már feltűntek a magenta melegebb árnyalatai. Kép: Edward Berthelot/Getty Images.

 

A Dior már az idei tavaszi-nyári gyűjteményével előrevetítette a közelgő magentaőrületet, a ruhák és a kiegészítők felületén is fel-feltűntek a Viva Magentához hasonló árnyalatok.

Képek: Getty Images.

 

Bár ilyenkor mindig egyetlen tónust határoz meg a Pantone, melynek egyedi színkódja van, a divat általában a palettán elhelyezkedő világosabb, sötétebb, lágyabb és élénkebb, valamint hidegebb és melegebb tagokat is beemeli a kiválasztott szín családjából. Tehát nemcsak a Viva Magentára, hanem annak a teljes rokonságára számítani lehet majd a jövő évi öltözködési, frizura-, valamint sminkirányzatokban.

Kép: Edward Berthelot/Getty Images.

 

Bár tény, hogy a 2023-as év divatszíne sokaknak jól áll, hiszen főként a vörös dominál benne, azok is találnak majd visszafogottabb színalternatívákat, akik idegenkednek a vibráló, élénk tónusoktól.

 

Kiemelt kép: Getty Images.

Cikkfotók: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés