A hosszú haj maximum hátközépig vagy derékig érő változatban jelenik meg lelki szemeink előtt, ám a blogger bőven túlszárnyalja a képzeletet. Akárcsak a mesebeli Rapunzel, a földön húzza haját, posztjait pedig imádják az interneten.

hirdetés

Miközben egyesek már a váll alá lógó hajhossztól is frászt kapnak, vannak, akik sportot űznek a hajnövesztésből. A hosszú tincsekkel nem egyszerű bánni, a szálak egy pillanat alatt összekócolódnak, arról nem is beszélve, hogy az ápolásukra és a gondozásukra egyaránt nagy hangsúlyt kell fektetni. Kellő figyelem és gondoskodás nélkül a frizura alig-alig növekszik, ugyanis a hajvégek fokozatosan eltörnek, így pedig igencsak nehéz szemmel látható változást elérni.

Sokak szerint a nőiesség abszolút a hajhosszban mérhető, ám valójában az összkép az, ami igazán meghatározza a vonzerő mértékét. Egy ápolatlan, töredezett hosszú frizura sokkal kevésbé nőies, mint egy rövidre nyírt fazon, ráadásul azt sem árt szem előtt tartani, hogy  arckaraktertől és személyiségtől függően mindenki számára más fazon az, ami igazán jól áll.

Alechka Nasyrova több mint két méter hosszúra növesztette tincseit, az interneten rajonganak videóiért és fotóiért. Élő Rapunzelként emlegeti magát, ami azt leszámítva, hogy az ő haja nem szőke, abszolút telitalálat!

A hosszú hajú blogger mindenkit ledöbbent posztjaival

A hosszú hajú blogger már évek óta dokumentálja frizurájának változását. Megdöbbentően hosszú tincsei ápoltak és csillogóak, szinte hihetetlen, hogy milyen szépen meg tudja őrizni hajának egészségét. Már több mint két méter hosszúra növesztette a loboncát, gyakorlatilag a földön húzza maga után, mint egy esküvői fátylat. Fotóival rendszerint ámulatba ejti az embereket, hiszen nem gyakran látni ilyen hosszú frizurát, ám azt meg kell jegyeznünk, hogy bármilyen hihetetlenül hangzik, Alechka Nasyrova hajhossza még így is távol áll a több mint öt és fél méteres Guinness-rekordtól.

Valószínűleg sokakban merül fel a kérdés, hogy mégis mit tud kezdeni ezzel a brutális hajhosszal? Nem lehet egyszerű a hétköznapokon boldogulni vele, már a fésülködés is sokkal időigényesebb procedúra, mint hátközépig érő fazon esetén. A blogger egyszerű trükköket vet be, hogy ne kelljen mindig a földön húznia tincseit.

Itt például a ruha megkötőjével rögzítette hajvégeit.

Számára már az sem megoldás, ha copfba fogja a tincseket, ugyanis még úgy is leérnek a földre. Láthatóan cseppet sem bánja a dolgot, sőt, kifejezetten élvezi, hogy ezzel igazán egyedivé vált a megjelenése. A hajmosás sem egyszerű folyamat, TikTok-oldalán megosztotta a rajongóival, hogy kontyba kell rögzíteni a hajzuhatagot ahhoz, hogy alaposan be tudja samponozni a rétegeket.

Gyakran készít fonatot magának, ám ez sem megoldás, ha nem akarja, hogy a tincsek egészen a földig érjenek. Szinte hihetetlen, hogy még így is mennyire hosszú a frizurája!

Már tíz évvel ezelőtt sem volt rövid a haja, sőt! Az előtte-utána fotón azonban tényleg csak ámulunk!

A blogger egyébként művészként dolgozik, kreativitását pedig a hajfotókba is rendszeresen beleviszi. Számtalan elképesztő módon mutatta már meg csodás hajzuhatagát. Volt, hogy egy karácsonyfát imitált elképesztően hosszú tincseivel.

Kiemelt kép: aliia_more/Instagram.

  • Megosztás:
hirdetés