A hajszín sokat számít a megjelenést illetően, egy jól megválasztott, új árnyalat egészen fel tudja dobni az arctónust, sőt, abszolút felerősíti a nőies kisugárzást. Ezek a nők nem hittek a szemüknek, amikor meglátták az eredményt.

hirdetés

Sokan nem is gondolnák, hogy néhány árnyalatnyi változtatás milyen sokat tud dobni a frizurán és a megjelenésen. Vannak, akik ragaszkodnak természetes hajszínükhöz, míg mások rendszeresen járnak fodrászhoz, aki minden alkalommal felfrissíti a tincsek tónusát. No de kicsit sem mindegy, hogy pontosan milyen szín kerül kiválasztásra a palettáról. A választék sosem nélkülözi a szőke, barna, fekete és vörös színskálákat, már csak az a kérdés, hogy a bőséges tónusvariációk közül, kihez melyik illik igazán?

Míg egyeseknek a világos, másoknak épp a sötét színek passzolnak az arcához. Ezt számos tényező befolyásolja, a bőrtónus mellett például a szemszín, illetve a szemöldök színereje is meghatározó. Az egyéni stílusjellemzőket éppúgy figyelembe kell venni, amikor új hajszín mellett dönt az ember. Az alapszíneknek, mint a barnának, szőkének, vörösnek és feketének rengeteg különböző verziója létezik, s habár a vendégek általában kész elképzeléssel érkeznek, egy jó fodrász tudatában van annak, hogy nem mindig a fotón mutatott hajszín a megfelelő választás.

Még a fekete alaptónus is cifrázható hideg vagy meleg fénnyel, kékes, esetleg jeges ragyogással, de ugyanúgy lágy, krémes tónusokkal is keverhető. A frizura árnyalata lehet összetett, illetve egytónusú, ehhez pedig a megfelelő festési technikákat alkalmazza a szakember.

Új hajszín, megújult külső: döbbenetes a különbség

Előfordul, hogy csupán néhány árnyalatnyi különbség is szembetűnő változást eredményez, s a hamvas szőke helyett sokkal jobban mutat egy melegebb, teltebb változat. Ezek a hölgyek úgy érkeztek a fodrászhoz, hogy felkészültek a hajfestésre, arra azonban ők sem számítottak, hogy ilyen látványos és elképesztő lesz az eredmény.

A legtöbbjük esetében a fazonon is frissített a fodrász, így nem csupán az új hajszín okozza a látványos különbséget. Bár a hajvágás is sokat dob az összképen, egyértelműen a tónus finomítása az, ami szembetűnővé teszi a változást.

Ezeken az előtte-utána fotókon nagyon jól látszik, hogy két szőke árnyalat között milyen hatalmas különbség van. Vannak, akiknek a hideg tónusok állnak jól, míg mások számára a krémes, melegebb verziók előnyösebbek. Az jó, ha van egy alapelképzelés, ám mindenképpen érdemes kikérni a fodrász véleményét a pontos színválasztásról.

Sokszor az is elég, ha egy minimális árnyalást kap a haj, s csupán néhány tincsben sejlik fel a világosabb, finomabb hajszín. A fodrászok ma már különböző technikákkal tudják elérni a természetes hatású eredményt. Az összképnek szinte csak a kreativitás, no meg a frizura állapota szab határt.

Olyan szintén előfordulhat, hogy a választott árnyalat, nem passzol a bőrtónushoz és az arckarakterhez. Ilyenkor célszerű száznyolcvan fokos fordulatot venni, s bevállalni egy merész átalakulást. Az új hajszín valóban csodákra képes!

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés