Anne Hathaway vörös szőnyeges stílusa eddig is kifogástalan volt, ám az utóbbi időben még nagyobb odafigyeléssel válogatja össze a ruhadarabokat. Már nem elégszik meg a bájos, szomszéd lány imázzsal, igyekszik izgalmas, sikkes ruhadarabokban megjelenni, melyekkel kifejezheti, hogy mennyire közel áll hozzá a hollywoodi-sikk. Legutóbb Olaszországban, a Valentino bemutatóján keltett feltűnést egy rózsaszín, flitteres kreációban. A buraszoknyás miniruha a hatvanas-hetvenes évek stílusát idézi meg, egy csipetnyi axtravaganciával fűszerezve.

hirdetés

Anne Hathaway stílusa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. A kétezres évek elején még bátortalanul, sokszor kifejezetten előnytelen darabokban jelent meg a vörös szőnyegen, akkoriban megpróbált minél hétköznapibb, természetesebb lenni.

Bár bájos személyiségével azokban az időkben is mindenkit túlragyogott, ruhaválasztásait aligha lehetett elismerő szavakkal illetni. Ám a színésznő apránként levetkőzte bizonytalanságát a divattal kapcsolatban, stylistot fogadott, idővel kitapasztalta, mi az, ami jól passzol az egyéniségéhez, és apránként felépítette személyes stílusát. Manapság pedig már a legjobban öltözött hírességek közé tartozik.

A 39 éves színésznő az utóbbi időben számos meglepetést okozott. Alapvetően az elegancia jellemző rá, de az elmúlt hónapokban egyre több különleges, emlékezetes kreáció kerül be a ruhatárába, melyek a határozott, bohókás, vagány oldalát is megmutatták. Pár hónappal ezelőtt a cannes-i vörös szőnyegen okozott emlékezetes pillanatokat, majd egy napsárga, földig érő ingben nyűgözött le mindenkit. Ám az új, merészebb stílusát még szokni kell, ezúttal a falatnyi miniruha elől sem zárkózott el.

Anne Hathaway cukorrózsaszínben: alig takart valamit a lábaiból a miniruha

Bátran kimondhatjuk, hogy a színésznő ráérzett a divatra, a klasszikus szabásokon túl már a merészebb fazonokat is bevállalja. Ráadásul remekül vegyíti az aktuális trendeket a személyes stílusával. Mindig belecsempész valami izgalmas részletet, amitől vérpezsdítő lesz a szettje.

Ezúttal a szokásosnál is bátrabban kísérletezett, egy vibráló rózsaszín, flitteres miniruhában jelent meg a Valentino bemutatóján. A platform cipő volt a legmerészebb darab a szettjében, mintha egyenesen a hetvenes évek diszkókorszakából csöppent volna a vendégek közé.

 

Pénteken megtartották a Valentino haute couture bemutatóját Rómában. Pierpaolo Piccioli ismét megmutatta, hogy a kreativitása nem ismer határokat, hiszen a ruhákat a Piazza di Spagnan felállított kifutón mutatták be a modellek. A különleges eseményről Anne Hathaway sem hiányozhatott, aki már többször viselte az olasz divatház által kreált darabokat.

Egy rózsaszín, flitteres ruhában érkezett, mely a tavaszi-nyári kollekcióban kapott helyet. A ruha különlegessége, hogy igazán rövid, így a színésznő teljes hosszában megvillantotta benne karcsú lábait.

 

Anne Hathaway remekül festett ebben az összeállításban, a kreáció hosszú ujja szépen ellensúlyozta a szoknyarész rövidségét, így nem lett harsány a végeredmény. Ez az erőteljes szín különösen jó választás volt a színésznő számára, hamvas, rózsás bőre csak úgy ragyogott a vibráló flitterek hatására. A rózsaszín árnyalat a szezon egyik nagy kedvence, ezért érdemes rá odafigyelni.

A színésznő mellett számos más híresség tette tiszteletét a bemutatón, ott volt Naomi Campbell, Kate Hudson és Florence Pugh is. Elképesztő szerelésekben jelentek meg, Naomi megidézte a kilencvenes évek minimalizmusát, Kate pedig a nyár legmenőbb trendjét, a hálóing-divatot mutatta be magán. Mindkét szett látványos és sikkes, ősszel pedig biztosan előkerülnek majd a kulcsdarabok.

 

 

Kiemelt kép: Daniele Venturelli / Getty Images. 

Képek a cikkben: Daniele Venturelli / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés