Anne Hathaway nem tett mást, csak lazán megállt a kamerák előtt, mégis hihetetlenül nőies és vagány kampányfotók születtek.

hirdetés

Anne Hathaway érdekes, izgalmas utat járt be eddigi karrierje során, és ezzel a kijelentéssel most nem a színészi alakításaira gondolunk. Korábbi ízlésficamát teljesen elhagyta, majd stílusikonná avanzsált, végül a divat világában is megvetette lábát, sőt, a legnagyobb márkák dolgoznak együtt vele, a megjelenése pedig mindig kifogástalan.

Legutóbb a Versace Icons kollekció kampányában láthatták a rajongók, a negyvenéves színésznő rengeteg bókot zsebelt be a képekkel, ami abszolút érthető. Olykor a legegyszerűbb koncepciókban rejlik a legnagyobb nehézség, a modellek például gyakran számolnak be arról, hogy csak úgy hanyagul megállni a fotós előtt, és teljes természetességgel belenézni a kamerába úgy, mintha el akarná csábítani az ember, sokkal nehezebb, mint egy díszlet hangulatához igazodva mozgalmasan pózolni.

Anne Hathaway a Versace arca: izgalmas kampányfotók készültek

A Versace Icons kollekció olyan alapdarabokra helyezi a hangsúlyt, amelyek remekül működnek egy kapszulagardrób részeként, miközben feldobják és dögössé varázsolják a megjelenést. A klasszikusok és egy kis plusz, valahogy így tudnánk jellemezni a márka legújabb darabjait. Nem csupán a repertoár, maguk a kampányfotók is különlegesek!

Nem véletlen, hogy Donatella Versace Anne Hathawayt választotta a kampány arcának. A színésznő merész, sikkes stílusával mindenkit lehengerel, az elmúlt időszakban igazi divatikonná avanzsált. Amellett, hogy sokszor bevállalja az ütős, egyedi darabokat, a hétköznapok során egyszerű alapdarabokból állítja össze szettjeit.

A stílusos darabok megmutatják, hogy az egyszerűség is lehet szexi és nőies. Nem feltétlenül kell túlgondolni a fazont, a színt vagy a mintát, a lényeg egyértelműen az összhatás. A kampányfotók hangulata is abszolút ezt az élményt igyekszik átadni. Különleges, egyedi, merész, mégis letisztult és könnyed. Anne Hathaway szinte lubickol ebben a szerepben!

A kollekcióban a fekete szín dominál, így a kampányfotók többsége is szimpla fekete-fehér árnyalatot kapott. Az ódon hatású, egyszerű képek még klasszikusabbá teszik a sikkes Versace darabokat, Anne Hathaway jelenléte már csak hab a tortán. A tökéletes kis fekete ruhának minden nő szekrényében ott a helye, a gyönyörű színésznő is gyakran veti be a letisztult vonalvezetésű, éjfekete darabokat.

A kampány úgy, ahogy van, minden apró részletében elképesztően egyedi és különleges. A csinos nadrágkosztümöt Donatella Versace mindennapi stílusa ihlette, de olyan elemeket is felhasznált, amelyek a kilencvenes években voltak felfedezhetők a márka darabjain.

Ritka manapság, hogy egy fotósorozat úgy szexi, hogy a modell nyakig fel van öltözve, és valójában nem tesz semmit, csak mélyen a kamerába néz, vagy megkapó természetességgel mosolyog. Anne Hathaway bebizonyította, nem az a lényeg, hogy mit nem takar a ruha. Sokkal többet számít, hogy milyen a stílusa és hogyan működik együtt a nőies alak adottságaival.

Nem véletlen, hogy a színésznő olyan sok bókot kapott a képek láttán. Nem visel három réteg sminket, nincs tökéletesen belőve a haja, a maga természetességében lehengerlő, épp úgy, ahogy az Icons kollekció darabjai.

Kiemelt kép: Araya Doheny/WireImage/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés