A zsírleszívás nem fogyaszt, nem szabadít meg a pluszkilóktól, azonban szépen formálja az alakot. A modern eljárások több testtájékon is remekül működnek.

hirdetés

A zsírleszívás sokak szemében mind a mai napig egyfajta „csalásként” szerepel a szótárban, amivel mindenféle befektetett energia nélkül meg lehet szabadulni a feleslegtől. Bár tény, hogy az eljárás eredménye rögtön szemmel láthatóvá válik, azért fontos tisztában lenni azzal, hogy a zsírleszívás sem helyettesíti a fogyókúrát és az edzést, testsúlycsökkentésre abszolút alkalmatlan. De akkor kinek és miért érdemes bevállalnia a beavatkozást?

 

Mi is pontosan a zsírleszívás?

A zsírszövetekre sokan ellenségként tekintenek, pedig a testnek és a szervezetnek bizonyos szinten szüksége van a zsírrétegekre. A zsírszövet ugyanis védelmet biztosít a szerveknek és az izomzatnak, valamint a szervezet energiaraktáraként tekinthetünk rá. Van egy arany középút, amit azonban semmiképp nem érdemes átlépni. Ha a zsírsejtek megszaporodnak, a kialakult túlsúly és felesleg számos egészségügyi kockázatot vonz magával, valamint esztétikai, ezáltal pszichés problémákat éppúgy előidézhet.

A lerakódott zsírpárnáktól edzéssel és tudatos, egészséges étkezéssel is meg lehet szabadulni, ám az eltüntetésük sokkal nehezebb és hosszabb időt vesz igénybe, mint a zsírsejtek lerakódása és azok szaporodása. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan kényes területek, amelyek sokkal ellenállóbbak az alakformálásnak. Ráadásul fogyás esetén a zsírszövetek mérete, térfogata csökken, a zsírsejtek száma pedig változatlan marad.

A zsírleszívás tulajdonképpen egy erre a problémára kidolgozott plasztikai eljárás, ugyanis a zsírsejtek egy részét is képes eltávolítani, így formálja az alakot. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a beavatkozás nem helyettesíti a fogyókúrát, a rendszeres mozgást és az egészséges táplálkozást. Testsúlycsökkentésre nem alkalmas, csupán feszesebbé, kontúrosabbá és csinosabbá formálja az alakot a lerakódott zsírsejtek számának csökkentésével.

Milyen területeken alkalmazható, és milyen típusai vannak?

A zsírleszívással kapcsolatban a legtöbben általában a hasi, combkörnyéki, illetve a fenéktájéki területekre asszociálnak. Tény, hogy az eljárást talán ezeken a kényes testrészeken végzik a leggyakrabban a szakemberek, azonban az arcon, a csípőn, a melleken és térden éppúgy bevethető a zsírleszívás technológiája. Nem ritka, hogy valaki a felkaron felgyülemlett, nehezen ledolgozható zsírpárnáktól szeretne megszabadulni, de vannak, akik a lábszárról vagy a toka területéről szeretnék leszívatni a letapadt zsírsejteket.

A zsírleszívásnak három típusát különböztetjük meg aszerint, hogy a szakember milyen módszerrel szabadítja meg a pácienst a lerakódott feleslegtől. A klasszikus, régóta alkalmazott vákuumos (SAL) eljárás során egy tűn keresztül, gép segítségével távolítják el a nem kívánt szöveteket. A módszerek közül ez a legkevésbé kíméletes, valamint sok esetben egyenetlen eredményt hagy maga után.

A vibrációs eljárás (PAL) esetében a rezgés fellazítja a zsírszöveteket, ezáltal a bőrfelszínhez közel kerülő zsír könnyebben, kíméletesebben és szebben távolítható el. A felszín nem lesz hullámos és egyenetlen, a gyógyulási idő gyorsabb, ráadásul a gép a kényes területekre is elér, sokkal hatékonyabban működik.

Az ultrahangos zsírleszívás (UAL) során az ultrahang segítségével érik el, hogy a zsírszövetek fellazuljanak. Az eljárás hátránya, hogy az ultrahang a test olyan részeire is eljuthat, ahol nem volt cél az alakformálás és a zsírcsökkentés, a test azonban valóban feszesebb lesz a beavatkozás következtében.

 

Kinek ajánlott a zsírleszívás?

Az eljárás alapvetően akkor ajánlott, ha a testtömegindex indokolja azt. Azonban fontos megjegyezni, hogy a zsírleszívás nem egy fogyókúrás, testsúlycsökkentő beavatkozás, amellyel mindenféle energia és erőbefektetés nélkül meg lehet szabadulni a felgyűlt feleslegtől. Jelentős elhízás esetén ráadásul nem hoz elegendő változást, mindenképpen más plasztikai eljárásokkal kell kombinálni a kívánt eredmény eléréséhez.

Az alkati adottságok részben örökletesek, s vannak olyanok, akiknek a combon vagy a hasi területen eleve több zsírsejt található. Amikor a kényes testtájékok edzéssel és tudatos étrenddel már nem formálhatók tovább, érdemes szakemberrel konzultálni a zsírleszívás lehetőségéről. A fogyást nem lehet zsírleszívással meggyorsítani, azonban az alakformálásban, a test feszesítésében és a kontúrok visszanyerésében nagy szerepe van a plasztikai beavatkozásnak.

Hogyan zajlik a beavatkozás, és mi történik utána?

A zsírleszívás előtt alapos felmérésre, orvosi konzultációra kerül sor, amely során a szakember felméri a páciens igényeit, vázolja a lehetőségeket. Fontos, hogy a zsírleszívás akkor hoz látható eredményt, ha az érintett területen a bőr képes a regenerációra, és kellőképpen rugalmas ahhoz, hogy az alakformáló hatás megfelelően érvényesüljön.

A beavatkozás menete nagyban függ a kiválasztott, alkalmazott módszertől, azonban általánosságban elmondható, hogy az eljárás általában 1-2 órát vesz igénybe. Az, hogy altatásban vagy helyi érzéstelenítésben történik-e a zsírleszívás, nagyban függ attól, hogy mekkora az érintett terület. Az eljárást végző szakember dönti el, hogy adott páciens esetén melyik a legjobb megoldás.

A műtét utáni gyógyulást szintén befolyásolja a választott módszer, valamint a kezelt terület nagysága is. Zsírleszívás után kompressziós ruhát kell viselni az érintett testtájékon, valamint a heget egy hétig nem érheti víz. A sportolás, megerőltető mozgás pár hétig tiltólistára kerül, ahogy a szoláriumozás, a napozás és a szauna szintén ellenjavallt a műtétet követő időszakban. A beavatkozás rögtön szemmel láthatóan formálja az alakot, azonban a végleges eredmény több hónap múlva alakul ki.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés