A szezonváltás mindig új inspirációkat ígér, hiszen ilyenkor jelennek meg a fő irányzatok, melyek segítséget nyújthatnak a megjelenés felfrissítésében. A sikkes ruhaszabások és a mutatós kiegészítők mellett az őszi szépségtrendek úgyszintén reflektorfénybe kerülnek. Bár továbbra is a természetességre kerül a legnagyobb hangsúly, igazán változatos a lehetőségek tárháza, sőt, néhány újdonsággal számolhatunk.

hirdetés

 Színesek és természetesek az őszi szépségtrendek

Idén a szépségtrendeket főként a természetesség jellemzi. A sminkekhez egyre kevesebb kencére van szükség, eltűntek a kontúrpaletták és megjelentek a rózsás árnyalatú rúzsok, amelyek bájossá teszik a küllemet. Minden eddiginél nagyobb hangsúly helyeződik az orca ragyogására, ehhez pedig nincs szükség semmiféle speciális termékre vagy eltúlzott sminkre.

A frizuradivatban is megfigyelhető ez a változás, hiszen a szabályosra sütött loknikat valósággal elsöpörte a lágy ondolálás, ami mellőzi a mesterkéltséget. A festési technikák úgyszintén átalakultak. A szezon tehát izgalmas újdonságokkal kecsegtet, amelyeket érdemes kipróbálni, hiszen már egy új rúzs, vagy trükkösen felvitt szemsmink képes teljesen megváltoztatni, és üdévé varázsolni a megjelenést.

Rétegezett vágás és frufru

A frizurák terén a legtöbb lehetőség a frufruban rejlik, hiszen sokféleképpen fazonírozható. Ősszel ismét népszerűvé válik a francia nők egyik kedvence, a ritkásra szedett, vagy középen elválasztott függönyfrufru. A legnagyobb előnye, hogy nem kell megválni a hosszú tincsektől, mégis nagyon frissé válik az összhatás. A megfelelő fazon igazán előnyösen alakítja az arcformát. Idén minden divatosnak számít, így kedvedre válogathatsz a variációk közül.

Bármilyen hajhosszal kipróbálhatod a frufrut, hiszen nagyszerűen mutat derékig érő, hosszú tincsekkel, és az egészen rövid bobbal vagy pixie vágással is. Természetesen a rétegezés is megjelenik, egy sikkes mullettel nem lőhetsz mellé.

A hajtrendeknél minden eddiginél erősebb vonalat képvisel most a rendszeres ápolás fontossága. Mivel a természetesség kerül középpontba, ezért az elsődleges cél a fejbőr és a hajszálak egészséges állapotának megőrzése. Igaz, ez az irányzat rendesen kibővíti a hajápolási rutint, hiszen az olajok, pakolások, és hajszerkezet-javító készítmények heti szinten bekerülnek a szépítő rituáléba, az eredmény minden plusz percért kárpótol majd.

Vibráló szemsmink és tűzpiros ajkak

A sminkelés az utóbbi időszakban háttérbe szorult, ám az őszi szépségtrendek ismét középpontba helyezik. Az őszi paletta legfeltűnőbb elemei a színes szemsminkek lesznek. Visszatérnek a vibráló árnyalatok, különösen a természethez kapcsolódó tónusok, mint a levélzöld, az óceánkék, a narancsos naplemente, vagy a lehulló falevelek okkersárgája. Merész választásnak tűnnek, de érdemes kipróbálni őket, hiszen egy színblokkos vagy monokróm öltözék mellett egyaránt ragyogóan mutatnak majd.

A természetesség ebben az esetben a szemöldöknél jelenik meg. Nincs szükség feltűnő festésre vagy cérnavékonyra szedett fazonra. Elegendő, ha csupán egy picit alakítasz a szálak elhelyezkedésén, majd fixálsz.

A szépen felvitt smink koronája egyértelműen a rúzs lesz, amely ősszel a piros árnyalataiban pompázik. Előkerülhetnek a teljesen matt kencék, ám a fényes, csillogó ajaktermékekkel is kísérletezhetsz.

Hatékony összetevők és ragyogó bőr

Bőrápolás tekintetében nincs nagy változás, továbbra is a jól bevált hatóanyagok hódítanak. Ám mivel a smink jellemzően vékonyabb, könnyedebb, ezért hamarabb láthatóvá válhatnak a pigmentfoltok vagy a száraz területek. Nyár után ez a probléma sok nőt érint, ezért mindenképp szükséges olyan kencéket választani, amelyek feltöltik, rugalmassá teszik a hámréteget és halványítják a bőrfelületen felbukkanó foltokat. Ebben segíthet a retinol és a C-vitamin, a hidratálásban pedig a niacinamide és a hialuronsav lehetnek a legjobb barátaid.

Mintás és vad

A körömtrendek tekintetében nem történt nagy változás, továbbra is hódítanak a feltűnő színek, minták, amelyek most épp a hetvenes évekből inspirálódnak. A körömhossz nem számít, egy a fontos, hogy minél feltűnőbb, eklektikusabb legyen a festés.

Ha nem szeretnéd magadra irányítani a figyelmet, akkor válassz az őszi színpalettáról, nagyon felkapottnak számítanak a mélyebb tónusok, például a bordó és a sötétbarna.

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés