A gyémántfejes mikrodermabrázió tulajdonképpen a bőrfiatalító peeling egyik modern módja, mely a felső, pigmentfoltos, száraz és rugalmatlan hámréteg eltávolításával gyakorlatilag arra serkenti a bőrt, hogy új sejteket képezzen. Pattanások után maradt hegek, valamint ráncok ellen is bevethető.

hirdetés

Az érett bőr fáradtan, lomhán látja el feladatát, az évek során kialakuló zsírveszteség miatt elvékonyodik, így gyakran papírszerűen szárazzá válik, és már kevésbé képes a megújulásra. Lassabban gyógyulnak a bőrhibák, hegek, a foltok a sejtcserélődés után is megmaradnak, ráadásul a vízmegkötő képesség romlásának, és a méregtelenítő folyamatok komótosságának betudhatóan, könnyebben alakulnak ki rajta a ráncok. A feszesség és tömörség csökkenni kezd, mivel az elasztin- és a kollagénszint fokozatosan megcsappan.

Mindez a bőröregedés természetes velejárója, de a mai technológiáknak köszönhetően megvan a lehetőség arra, hogy műtéti beavatkozás nélkül enyhítsük időről-időre a nyomait. Mi több, a bőrmegújulás serkentésével tulajdonképpen maga a hámréteg végzi el a fiatalító műveletet azáltal, hogy újabb, működőképes sejteket hoz létre, melyek felpezsdítik az eltunyult folyamatokat.

Igaz, az efféle kezelések hatása nem tart örökké, de nem is az öregedés kijátszása a cél. A frissebb, fiatalosabb külső akkor is látványos, ha a mélyebb mimikai ráncok nem tűnnek el, csak némiképp halványodnak, míg a szarkalábak helyén problémamentes, sima bőr képződik. A gyémántfejes mikrodermabrázió nem csak felfrissíti, hanem teljesen megújítja a bőrképet.

Mit jelent a mikrodermabrázió?

Hasonlóképpen kell elképzelni, mint amikor egy régi bútorról lecsiszolják a repedezett lakkot és a kiszáradt festékréteget, ezáltal teljesen megújul a fa felülete. A mikrodermabrázió tulajdonképpen a száraz, elhalt hámsejtek célzott eltávolítását jelenti, amit kizárólag speciális képesítésű szakkozmetikusok végezhetnek.

A kezelés szépészeti klinikákon, vagy elektrokozmetikai eljárásokban jártas szalonokban elérhető. A peelinget egy speciális készülékkel végzik, melyhez a kezelendő területnek megfelelő nagyságú gyémántfej csatlakoztatható.

A mikrodermabrázió célja, hogy a száraz, egyenetlen felülettől megszabadított hámréteg gyorsabban regenerálódjon, illetve hatékonyabban szívja fel az egészségét és hidratáltságát segítő hatóanyagokat. Az eljárás után sokkal finomabb, egyenletesebb, simább, és ragyogóbb bőr képződik, melynek jelentősen javul az oxigén- és vérellátása. Ezáltal a sejtmegújulás gőzerőre kapcsol, így még sokáig egységesebb lesz a bőrfelület.

Hogyan zajlik az eljárás?

A kezelés teljesen fájdalommentes, csak kellemes masszírozást lehet érezni, ezért nem igényel speciális előkészületet és érzéstelenítést. Mivel nem a teljes bőrfelületet, csak a problémás területeket csiszolják le a gyémántfejjel, az eljárás nagyjából 10-30 percet vesz igénybe. Ez attól is függ, hogy csak az arc, a dekoltázs, vagy a nyak környékén végzik el a mikrodermabráziót, esetleg egy alkalom során egyszerre több testtájékon.

 

A csiszolással látványosan javítható a petyhüdt, megereszkedett, napkárosodott, száraz, rugalmatlan bőrkép, valamint eltüntethetőek a pattanások után maradt sötét pacák és hegek, csökkenthetőek a pigmentfoltok és a finomabb felszíni ráncok, és simábbá varázsolhatóak a texturált, egyenetlen bőrfelületek. A hatás már egy alkalom után észrevehető, de a bőr állapotától függően, általában kúraszerű kezelés ajánlott. Minden időpont között érdemes néhány hét pihenőt hagyni a bőrnek, hogy regenerálódhasson.

Az eljárás általában más bőrfiatalító módszerek kiegészítésére szolgál, ezért utána ultrahangos masszázs is következhet, amellyel mélyre juttatják a szérumok és esszenciák hatóanyagait. Összevonható peptides terápiával, mely segíti a regenerálódást és a kollagéntermelést, de bármilyen korrigáló, feszesítő jellegű eljárás választható mellé. A bőr állapotfelmérése után, a szakember egyénre szabja a kezelések módját és időtartamát.

Mikor nem javasolt a mikrodermabrázió?

Mivel a felső hámréteg lecsiszolása után a bőr sokkal érzékenyebb és sérülékenyebb, a napfényes évszakokban nem ajánlott bevállalni a kezelést. Az erős UV-sugárzás ugyanis lassíthatja a regenerálódást, sőt, még télen is javasolt a fokozott fényvédelem. A cukorbetegség sajnos lassítja a sebgyógyulást, még akkor is, ha mikrosérülésekről van szó.

Ebben az esetben más eljárást javasol majd a szakember. A véralvadási problémák szintén kizáró okai lehetnek a gyémántfejes kezelésnek, és persze, a bőrgyulladással, viszketéssel járó fertőzések, allergiás jellegű kiütések, lázas megbetegedések ideje alatt sem végezhető el a mikrodermabrázió. Az egyéb kockázati tényezőket mindig érdemes, sőt, szükséges megosztani a kezelést végző szakemberrel.

A hámlasztó eljárás más kezelésbe ültetve akár 15 000 forint is lehet, míg önmagában alkalmazva 2000-5000 forint körül mozog. Az árat befolyásolja, hogy mekkora a lecsiszolandó terület, milyen kiegészítő terápiával kötik össze, és hány alkalommal kell megismételni a mikrodermabráziót.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés