A haragos ránc elmélyülése, kialakulása ellen remekül bevethető ez az egyszerű masszázs, amit akár otthon, minden egyes nap el lehet végezni. Arcolajjal kombinálva az igazi!

hirdetés

Bár idővel mindenkinél megjelennek a mimikai ráncok, az elmélyülésük nem törvényszerű, ahogy megfelelő életmód és bőrápolás mellett a kialakulásuk is késleltethető. Eleinte csak halvány vonalkák figyelhetők meg az arcon, amelyek még nem rögzülnek be igazán, és ilyenkor még sokat lehet tenni azért, hogy csökkenjenek a redők vagy minél finomabbak maradjanak. Ahogy a bőr veszít rugalmasságából, a kontúrok megereszkednek, ekkor már nagyobb eséllyel válnak feltűnővé a mimikai barázdák.

Megfékezni nem lehet a bőröregedés folyamatát, lassítani azonban mindenképpen, így érdemes hatalmas hangsúlyt fektetni a bőrápolásra. A megfelelő hatóanyagokkal, egészséges étkezéssel szépen mérsékelhető a ráncok kialakulása, berögzülése, elmélyülése. Ám nagyon fontos, hogy a legapróbb területeket sem szabad kihagyni a tudatos ápolásból. Az arcápolás során használt hatóanyagok erejét könnyedén fokozni lehet egy-egy otthoni masszázzsal, amely határozottan segít a rugalmasság megőrzésében.

Nagyon fontos azonban, hogy nem elegendő az arc nagyobb területeit átmozgatni és a főbb izmokra fókuszálni. A szemöldök közötti területet sokan ki is hagyják a sorból, pedig az egyik legzavaróbb ránctípus éppen ezen a területen jelentkezik. A haragos ránc durván átformálja a megjelenést.

 

Masszázs haragos ránc ellen

A két szemöldök között, a glabella területén felbukkanó függőleges haragos ránc sokak számára zavaró tud lenni, hiszen szigorú, komor kifejezést kölcsönöz az arcnak, innen is kapta a nevét. A mérges, haragos ráncként emlegetett barázdák tulajdonképpen a mimikai ráncok csoportjába sorolhatók. Feszes arcbőrön is megjelennek grimaszolás következtében. Bár nem csupán azokat érinti, akik gyakran mérgesek, hiszen a glabelláris redők a homlok területén található izmok mozgása során jelennek meg. Ezek az izmok húzzák fel és össze a két szemöldököt, így amikor hunyorgunk, erőltetjük a szemünket, sokáig nézzük a monitort, képernyőt, az izomzat tovább fenntartja, úgymond rögzíti azt a mozdulatot, ami mérgelődés, csodálkozás során egy pillanat alatt megy végbe.

Az izmok állandó összehúzódása során az idővel egyre rugalmatlanabb bőr már nem képes teljesen kisimulni, felvenni korábbi helyzetét, úgymond a gyűrődések berögzülnek. Ehhez az izmok görcsös tartása éppúgy hozzájárul, a masszázs célja pedig az, hogy fellazítsa ezt a görcsös, merev tartást, ellazuljanak a szemöldököt mozgató izmok.

Célszerű a megfelelő hatóanyagokat a szemöldök környékére is eljuttatni, még akkor is, ha az ember igyekszik elkerülni a szemeket a krémezés során. A bőrápolási rutint érdemes kiegészíteni egy szuper masszázzsal, ami csupán pár percet vesz igénybe, mégis határozottan halványítja, finomítja a fokozatosan mélyülő haragos ráncot, gondredőt. Arcolajjal kombinálva könnyedén elvégezhetők a lépések, és hosszú távon valóban simítja a bőrt!

 

A mozdulatokat könnyedén lemásolhatod a videóból, így mi inkább ahhoz adunk néhány tippet, hogy milyen arcolajat érdemes választani az arcmasszázshoz. Vannak olyan növényi olajok, amelyek nem csupán antioxidánsokkal töltik fel a bőrt és mélyen hidratálják a hámréteget, hanem a barázdák kialakulása, berögzülése ellen is dolgoznak. Ilyen például a csipkebogyó, a dió vagy a szőlőmag olaja, de a népszerű jojobaolaj szintén nagy segítséget jelenthet.

És hogy miért is segít a masszázs a haragos ránc finomításában és megelőzésében? Az évek múlásával a bőr alatti mikrokeringés fokozatosan lassul. A megfelelő pontok stimulálása azonban hatékonyan felpezsdíti a vérkeringést, ezáltal a tápanyagok és az oxigén áramlása felgyorsul, ami pedig nélkülözhetetlen a bőr feszességének megőrzéséhez.

A különböző izmok mozgatása és nyomkodása szépen ellazítja a területet, ami mimikai ráncok esetében különösen hatásos, hiszen a folyamatos izommunka durván be tudja feszíteni a rostokat, így ezeken a területeken a ráncok sokkal hamarabb jelentkeznek. A lazító mozdulatoknak köszönhetően a terület kisimul és elernyed, így a már meglévő barázdák is halványabbnak tűnnek.

Természetesen a masszázs sem csodaszer. A haragos ránc megelőzésében és halványításában sokat segíthet, de megakadályozni nem tudja a barázdák megjelenését és elmélyülését. Idővel mindenkinél felbukkannak a ráncok, ahhoz pedig, hogy ez minél később történjen meg, széles körű szépségápolási rutinra van szükség. A masszázs ennek csak egy apró pillére a hatóanyagok és az egészséges táplálkozás mellett.

Kiemelt kép és cikkfotó: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés