Pár hete egy egészen különleges, ám elképesztően hosszú szépségrutin kezdett el terjedni az interneten. A szépségbloggerek egymás után próbálják ki a három órán keresztül tartó arcápolást, ami az Eufória című sorozatban bukkant fel elsőként. Utánajártunk a dolgoknak, és kiderítettük, hogy érdemes-e tenni vele egy próbát.

hirdetés

Már szinte megszokott dolog, hogy a népszerű sorozatok, filmek nagyban befolyásolják az aktuális divatot. Erre talán az egyik legjobb példa a Szex és New York, de itt említhetjük a Gossip Girl című sorozatot is, aminek köszönhetően ismét fellángolt a preppy stílus. Ám az Eufória ettől sokkal több. A menő szettek mellett sokan inspirálódnak a szereplők sminkjeiből, míg mások a körömfestési technikákat lesik el.

A második évadban egy igazán különleges szépségrutint láthatott a közönség, melyet Cassie végzett el minden áldott reggel. A történet szerint mániákussá vált a külsejével kapcsolatban, ezért képes volt hajnalban felkelni, és három órán keresztül készülődni a fürdőszobában.

Ez a rémesen hosszú, 3 órás szépségrutin tartja most lázban a nőket

A háromórás, igencsak hosszú szépségrutin elsőre brutálisan hangzik, ennek ellenére mégis rengetegen próbálták ki. Ám felvetődik a kérdés, hogy vajon tényleg van értelme, vagy az egész csak egy ügyes marketingfogás.

Cassie rutinja minden reggel hajmosással indul, ez már eleve felvet pár problémát, hiszen a túl gyakori hajmosás nemcsak hamarabbi zsírosodáshoz vezet, de még a hajszálakat is meggyengítheti. Így ezt a lépést nem ajánljuk. A reggeli hajmosás amúgy sem használ a fejbőrnek, főleg a hideg időben.

Zuhanyzás közben minden reggel leradírozza a bőrét, amitől az selymesen puhává válik. A bőrradírok hasznossága mellett nem mehetünk el szó nélkül, ám ezt sem szükséges ilyen gyakorisággal végezni. A szemcsés készítmények túl gyakori használata akár irritációt is okozhat, ezért bőven elég, ha hetente csupán pár alkalommal veted be. A testápolóról pedig nem szabad elfeledkezni, így lesz valóban puha a bőr.

 

Cassie, miután túl van a zuhanyzáson, hajgöndörítéssel folytatja. Ehhez egy hőhatás nélküli eszközt választ, amire csak rá kell csavarni a tincseket. Egyre népszerűbb ez az eszköz, mivel csak egy kevés víz kell a hajra, majd fel kell csavarni, és egy éjszaka alatt gyönyörű fényes loknikat varázsol.

Amint elkészül a hajformázással, nekiveselkedik a bőrápolásnak. Először szem alatti tapaszokat tesz fel, melyek eltüntetik a karikákat, valamint lehúzzák a szemkörnyéki puffadást. Ennek a használata mindenképp javasolt, hiszen valóságos mentőöv lehet a nehezebb reggeleken. A további területeket jégrollerrel kezeli, különös gondot fordítva az álla területére.

A bőrgyógyászok szintén ajánlják ezt az eszközt, ám egy hagyományos jégkockával is hasonló hatást lehet elérni. Remekül bevethető a puffadás ellen, különösen a szemkörnyéken. Azonban nem szabad vele túlzásba esni, mivel a túlzott fagyasztás sem használ a bőrnek. Jobb, ha csupán pár másodpercig használod az érintett területeken.

Jégroller, jaderoller, gua sha: tényleg szükséges mindegyik?

A jégroller után jöhetnek a masszírozók, melyből a sorozatban többet is használ a színésznő . Minden területre mást vet be. A homlokára és a kulcscsontjára görgős rollert, a nyakára gua shat, az arca többi részére pedig két kisebb rollert használ. Ez brutálisan sok eszköz, és a valóságban nincs is szükség ennyifélére.

Az arcmasszírozók mindenképp hasznos eszközök, ám nem kell egyszerre az összeset használni. A jaderollert például nagyon könnyű alkalmazni, ha kezdő vagy, akkor ez a legpraktikusabb. Élénkíti a vérkeringést, ezzel ösztönzi a sejteket a kollagéntermelésre, ezért nagyon hasznosnak számít. A gua sha úgyszintén csodaszer, ám ezt már egy kicsit bonyolultabb használni. Bármelyiket választhatod, egyformán hasznos, főként akkor, ha valamilyen hatóanyagot szeretnél vele bemasszírozni.

 

Cassie a dekoltázsát is átmasszírozza, erre semmi szükség, mivel az itt található bőr kifejezetten vékony és érzékeny. A túlságosan erős mozdulatok pedig nem használnak neki. Ha valamilyen formában mégis ápolni szeretnéd, akkor válassz C-vitaminos szérumot vagy hidratálót. Utolsó lépésként arcmaszkot tesz fel, ezután már csak sminkel, illetve elkészíti a frizuráját.

Az órákig tartó rutinnak vannak hasznos lépései, de a csodás megjelenésért nem kell ennyi időt reggelente a tükör előtt eltölteni. A sokféle masszírozó együttes használata nyugodtan kimaradhat, ahogyan a jégrollert sem kell feltétlenül az egész arcon alkalmazni. Megfelelő hatóanyagokkal kombinálva sokkal rövidebb idő alatt is végrehajtható a rutin, és még csak hajnali négy órakor sem kell felkelni miatta.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés