Az ősz haj kapcsán rögtön az öregedésre, elmúlásra, a szépség halványulására asszociál a legtöbb ember. Pedig már kibontakozóban van az elfogadását sürgető forradalom, mely arra tereli a hangsúlyt, hogy a nőiesség nem korfüggő, és nem csupán a külső adottságokon múlik. Ám a hófehér, vagy deres frizurát tudni kell viselni, hiszen minden azon múlik, ki hogyan tálalja. Ezek a gyönyörű modellek úgy tekintenek rá, mint egy ékes koronára.

hirdetés

Nem a haj hosszán múlik, hogy mennyire nőies vagy elegáns a megjelenés, ahogy a színe sem számít ebből a szempontból. A frizura formálja, alakítja a viselőjét, ugyanakkor ez fordítva is igaz. A belülről fakadó elegancia olyasvalami, ami akkor is jelen van, ha farmert és edzőcipőt húz magára az ember. Ezt a szépségfaktort nem lehet erőltetni, vagy felmázolni, mint egy sminket. Ám gyakorlással el lehet sajátítani a titkát.

A sikkes külcsín olyasvalami, ami hatással van a belül megbúvó nőre, mert azt sugallja, hogy értékes úgy, ahogy van. A frizura is része ennek, ami fantasztikusan jól alakítható, ezért érdemes kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket.

Az ősz haj csak akkor öregít, ha sprőd, töredezett és slampos, és nincs benne semmi lágyság, illetve kellem. Tehát elsősorban az ápolására kell odafigyelni, hiszen a pigmenthiányos tincsek durvábbak, merevebbek, és törékenyebbek, mint azok a hajszálak, amelyekben jelen van a hajtüszőkben termelődő melanin.

Vannak, akiknél már a harmincéves kor környékén megcsappan a melanintermelés, míg másoknál ez sokkal későbbre tolódik, de egyre több nő meri felvállalni a deres, vagy teljesen fehér fürtjeit, ami erőt ad másoknak, hogy elfogadják, a külsejük folyamatosan változik, alakul az évek során, és ez alól a hajuk sem kivétel. Ehhez rengeteget tesznek hozzá az idősebb modellek is, akik elképesztő nőiesen, és egyben elegánsan viselik az ősz hajkoronát.

4 modell, aki elegáns szintre emelte az ősz haj viselését

A 72 éves Maye Musk nem csak öltözködésével, hanem erős, magabiztos személyiségével is kitűnik a tömegből. Színes megjelenését még különlegesebbé teszi a hófehér haja, ami rövid fazonra vágva is fokozza nőiességét. Pixie frizurája lágy hullámokkal megspékelve, illetve egyenesre szárítva egyaránt elképesztően vagány, érdemes ellesni tőle néhány formázási lehetőséget.

A gyönyörű Caroline Labouchere 53 évesen kezdett el modellkedni, és épp az ősz haja miatt figyelt fel rá egy ásványvizeket gyártó cég, amely új arcot keresett imidzséhez.

A most 56 éves modell nem csak remek formában van, hanem az ősz frizura népszerűsítésében is vaskosan részt vesz. Bájos arcához remekül passzolnak a lágyan ondolált, vagy a simára vasalt deres tincsek, ő tényleg az a típus, aki nem csak méltósággal, hanem szépen öregszik.

A 72 éves Colleen Heidemann minden ízében nő, maga a két lábon járó elegancia. A nem éppen hétköznapi megjelenésű blogger öltözködési stílusával vált ismertté, a figyelem megszerzése után pedig ripsz-ropsz modellé avanzsált. A vastag hajcsavarókkal felturbózott ősz hajkoronája szinte már a védjegyévé vált, nála sikkesebben senki nem viseli a tupírkontyot.

A 89 éves Carmen Dell’Orefice büszke tartású, erős kisugárzású nő, aki közel a kilencvenhez is elképesztően ragyog. Modellkarrierjét 15 évesen kezdte, de filmsztáros, klasszikusan elegáns megjelenésére ma is igényt tart a divat. Még nyolcvan felett is lazán végigsétál a kifutón, olyan finomsággal és nőies kellemmel, amit tanítani sem lehet. Csodás kinézetéhez az ősz hajkoronája is erősen hozzátesz, amit selymesre fésült, lágy loknikkal hord a legszívesebben.

Kiemelt kép: Neilson Barnard/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés