A hullámos frizura már hosszú évek óta népszerű, a tökéletes loknik elkészítése pedig otthon is simán kivitelezhető. A lágyan ondolált tincsek amellett, hogy nőies megjelenést garantálnak, optikailag dúsabb hatást keltenek, tulajdonképpen még az extra vékony szálú haj tömegét is többnek mutatják. Sokféle praktika létezik, amellyel szép tartást kaphat a frizura, most mutatunk egy igazán egyszerű variációt, amit lehet, hogy még nem próbáltál.

hirdetés

A hullámos frizura elkészítése manapság pofonegyszerű. Számos eszközzel lehet göndöríteni a tincseket, szóba jöhet a hagyományos hajsütő vas, a hajvasaló, hajcsavaró, de az ügyesebbek megpróbálhatják összehozni a zoknival, illetve a köntös övével készült loknikat is. Az efféle hajkészítési módszerek hőhatás nélkül, egy kevés gyakorlás után gyors és tartós eredményt ígérnek.

Ám a hajsütő vastól sem kell megriadni, a mai készülékek már sokkal inkább kímélik a frizurát, mint elődjeik. Könnyen lehet a hőfokot szabályozni, és megfelelő használat mellett, hővédő bevetésével nem károsítják úgy a tincseket, mint a korábbi, fejletlen és durva változatok. A sütővas átmérője szintén sokat változott az elmúlt években, az egészen vékonytól kezdve a vastagig minden előfordul, ezzel megkönnyítve a hajformázást. Annyi biztos, hogy a mai repertoárban mindenki megtalálhatja a hajhosszához leginkább passzoló kütyüt.

Ilyen egyszerű a látványos, hullámos frizura elkészítése egy aprócska trükkel

A megfelelő használatot nem árt megtanulni, hiszen másképp kell bánni egy hagyományos hajsütővel, mint például egy kúpvassal. Ehhez manapság már rengeteg videót lehet találni az interneten. A hullámos frizura elkészítése esetében az is számít, hogy miként tartod az eszközt, mivel befelé és kifelé fordítva teljesen más formájú loknit fog eredményezni.

A lágyan kanyargó fürtök eleve megdobják a frizura volumenét, sokkal dúsabbnak láttatják a hajkoronát. Ám további trükkökkel és megfelelő készítményekkel ez a hatás még inkább fokozható. Érdemes például bevetni ezt a frizuratrükköt, ami pofonegyszerű, mégis extra látványos végeredményt garantál.

 

A titok abban rejlik, hogy hajsütés közben az egyik tincset kifelé, a másikat befelé kell göndöríteni. Ennek köszönhetően a frizura volumene látványosan megnövekszik. Nem igényel gyakorlást, csupán egy kis odafigyelést. Ha még csak most ismerkedsz az ondolálási technikákkal, akkor a videóban találsz hozzá segítséget.

Amennyiben végeztél a hullámosítással, akkor az ujjaiddal kicsit szedd szét a tincseket, nem muszáj nagyon, de így nem lesz annyira művi a hatás. Hosszabb haj esetén a szélesebb átmérőjű vasakkal lehet a legszebben elkészíteni a frizurát. Így lágyabb, tengerparti hatású lesz a végeredmény, nem szabályos és loknis.

A dús hatást még fokozhatod, ha hajtőemelő spray-vel vagy hajhabbal kezeled le a tincseket még a formázás előtt. Ezek a kencék sokkal többnek mutatják a frizurát, ám előfordulhat, hogy hamarabb zsírosodnak majd a hajtövek, ezért az alkalmazásuk esetén ezzel mindenképp számolni kell.

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés