Ahogy a neve is erősen rámutat, az alapozó a smink legfontosabb alappillére. Ha valami félremegy vele, az egész összhatást tönkreteheti, ami rendkívül frusztráló lehet, főleg, ha éppen sietsz valahová. A következőkben összeszedtünk néhány tippet, melyek segítségével tökéletesen sikerülhet az alapozó felvitele.

hirdetés

A legfontosabb lépések, hogy tökéletesen passzoljon bőrödhöz az alapozó

Ahhoz, hogy az alapozód hibátlanul terüljön el arcbőrödön, az előkészítéstől kezdve a felvitelen át a fixálásig sok lépésnek kell eleget tenned. Bár elsőre ez talán túl nagy erőfeszítésnek tűnhet, egy kis gyakorlással már rutinszerűen fogod végrehajtani a lépéseket. Egy-két pluszperc pedig nem sok, ha azt nézzük, hogy nem kell majd elölről kezdened a sminket, mert esetleg elcsúszik a bőrödön az alapozó a nem megfelelő felvitel miatt.

Ezen lépések mellett pedig az is fontos, hogy a bőrtípusodnak megfelelő terméket válassz. Száraz hámrétegre ne használj matt finisű, zsíros bőrre pedig túlságosan olajos kozmetikumokat. A megfelelő szín kiválasztása is legalább ennyire fontos. Ne a kézfejeden, hanem inkább a csuklód belsején vagy a nyakadon, mellkasodon teszteld az árnyalatot. Ha egyik sem passzol, vásárolj kettőt, és azokból keverd ki magadnak a tökéletes színt. Emellett igyekezz olyan helyen sminkelni, ahol ideálisak a fényviszonyok ahhoz, hogy minden apró hibát időben észlelj.

1. Minden a bőrápolásnál kezdődik: hámlassz és hidratálj

Ahhoz, hogy az alapozó egységes és egyenletes hatást keltsen a bőrön, meg kell teremteni hozzá a feltételeket. A kémiai hámlasztás ma már sokkal kedveltebb, mint a fizikai, mivel finomabban bánik a bőrrel, és megfelelő alkalmazás mellett a mikrosérülések is elkerülhetők vele. Egy jó hidratálókrémmel pedig csak megkoronázod a hatást. E két termék biztosítja az alapozó felviteléhez a tökéletes kiindulópontot.

2. Megfelelő előkészítés: nem az alapozó a smink első lépése!

A smink első lépése sosem az alapozó, hanem az alá kerülő primer. Ez készíti fel bőrödet a többi festékre, egy egységes és finom alapot adva. Választhatsz mattító vagy éppen ragyogó hatást kölcsönző terméket is attól függően, milyen eredményre vágysz.

Egyes formulák a tág pórusok látványát is képesek optikailag finomítani, például megakadályozzák, hogy a korrektor és az alapozó megüljön a gödröcskékben. A primer abban is segítségedre lesz, hogy minél tartósabb legyen a makeup.

3. Az alapozó felvitele a megfelelő eszközzel: ecset vagy szivacs?

Ha teljes fedést szeretnél, ecsettel, ha természetes, ragyogó hatás a cél, akkor nedves sminkszivaccsal érdemes dolgoznod. Mindkettő használatánál ügyelj arra, hogy kifelé irányuló mozdulatokkal kend el az alapozót. Orrod, homlokod környékén legyen a legtöbb termék, és szépen oszlasd el kifelé haladva. Természetesen a nyakat se hagyd ki, hiszen így lesz egységes az összhatás.

4. Ne rétegezz, inkább használj jobb fedésű terméket

Ha túl sok réteget kensz egymásra, a végeredmény igen csúnya, nehéz hatású lehet, ami nem mellesleg öregít is. Amennyiben gondjaid vannak a sötét karikákkal vagy piros pattanásokkal, a több réteg helyett érdemesebb beruházni egy magas fedést biztosító alapozóra, illetve korrektorra. Ugyanis ezekből a termékekből kevés is elég ahhoz, hogy kiválóan fedjenek.

5. A púder a legjobb barátod, ha jól bánsz vele

Habár sokaknak bevált, még többen vannak, akik felhagytak a bakingeléssel, mert túlságosan száraz, természetellenes hatást eredményezett. De ettől függetlenül a púder nagyon jó barátod lehet, különösen, ha hosszan tartó sminket szeretnél. A szemed alá egy megfelelő nagyságú, de akár szemfestékhez használt ecsettel is dolgozhatsz, ugyanis ezen a területen szinte garantált, hogy idővel megül a ráncokban az alapozó.

Emellett ne feledkezz meg a T-zónáról, azaz álladról, orrodról és homlokodról, ugyanis ezeken a területeken sokan hajlamosak zsírosodni. Különösen az orcáidon kerüld a túl sok púdert, hiszen ott szinte teljesen felesleges. Vékony rétegben elég átlibbenni az ecsettel az arcod teljes felületén, ha nem szereted az alapozó ragacsos hatását.

6. Használj fixálót a hosszan tartó hatás érdekében

Ha sok ideig kell kitartania a sminknek, akkor elengedhetetlen egy jó fixáló spray használata. Választhatsz ragyogó vagy matt hatást kölcsönzőt is, de arra is használhatod az ilyen termékeket, hogy időnként felfrissítsd velük a sminkedet.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés