Általában mindenkinek jól jön pár sminktipp a hétköznapokra, a szemüvegeseknek különösen, hiszen nekik kicsit nehezebb dolguk van. A szemüveg öltöztet, sokat hozzátehet a megjelenéshez, ám néhány hátránnyal is szembe kell nézniük azoknak, akiknek rossz a látásuk. A keret árnyékot vethet, a lencse szűkítheti a tekintetet, de akár az apró bőrhibákat is felerősítheti.

hirdetés

Akinek rossz a látása, nem csupán azzal kell megbirkóznia, hogy sokszor még a sminkelés folyamata is nehézséget okoz, hiszen szemüveg nélkül nem látják élesen az arcukat. Maga a segédeszköz éppúgy akadályokat gördíthet, hiszen a lencse beszűkítheti a tekintetet, felnagyíthatja a bőrhibákat, fokozhatja a szem alatti karikák tónusának sötétségét, de a keret még azt is meghatározhatja, milyen árnyalatok passzolnak bele igazán az összképbe.

 

Néhány sminktipp szemüvegesnek, a tündöklő tekintetért

A szempilla-göndörítő csodákra képes

A szemüveges nők többsége valószínűleg találkozott már azzal a problémával, hogy a szempillák hozzáérnek a lencséhez. A hosszú pillák még spirál nélkül is elérnek a szemüveg vonaláig, ám amennyiben felkerül egy kis smink, a szempillafesték pillanatok alatt nyomot hagy. Ez nem csupán esztétikailag zavaró, a tökéletes látást éppúgy akadályozza.

A szempilla-göndörítő használata könnyedén orvosolja a problémát, hiszen ennek köszönhetően a pillák gyönyörűen, felfelé ívelnek. Alapvetően egy szuper eszköz arra, hogy a tekintet nyitottabb legyen, szemüvegeseknek pedig már-már kötelező eleme a mindennapi sminkfolyamatnak.

A korrektor használata elkerülhetetlen

A szem alatti karikák szemüveg nélkül is zavaróak tudnak lenni, hiszen egyértelműen árulkodnak a test és a szervezet jelenlegi állapotáról. Számos megoldás létezik a foltok halványítására, különböző kencéktől kezdve a vitaminokon át egészen az átgondolt étrendig mind-mind szuper opciónak minősül. A „tüneti kezelés” ebben az esetben azonban a megfelelő korrektor alkalmazása.

Több olyan szemüveglencse is van, amely kissé sötétebb árnyalatú, ami maximálisan felerősíti a szem alatti karikák tónusát. Ilyenkor érdemes világosabb árnyalatot beszerezni, így könnyedén kompenzálható a nem várt hatás. Mivel egy vastagabb keret árnyékot vet, ugyancsak nem árt azokra a területekre fókuszálni, ahol a szemüveg árnyékol, így például a szemöldökkörnyéki részek éppúgy korrektorért kiáltanak.

Nem mindegy, hogy milyen a lencse

A rövidlátás mínuszos lencsékkel korrigálható, melyek látványosan szűkítik a tekintetet. A szemek kisebbnek tűnnek, így a sminkkel érdemes csalni egy kicsit. Ahhoz, hogy nyitottabbá váljanak, pasztell, világos árnyalatú szemhéjpúderre van szükség. A belső szemzugnak kell a leginkább világos tónust kapnia, majd kifelé haladva enyhén sötétedhet a smink. A fekete szemceruza használata kerülendő, inkább barna vagy fehér színben ajánlott használni, hiszen ezek fokozzák a tekintet nyitott, sugárzó hatását. A szempillákat dúsabban, akár több rétegben kell kiemelni, így láthatóbbá válnak és a szemekre vonzzák a figyelmet.

A távollátók pluszos szemüveglencséje a szemkörnyéket és a szemeket egyaránt felnagyítja. A manapság divatos nagy keretekhez sokkal szélesebb és magasabb lencsék idomulnak, így a szemkörnyéki terület teljes mértékben nagyító alá kerül. A nyitottabb tekintet önmagában nem is lenne probléma, ám ha még a smink is rátesz egy lapáttal, már aránytalanul nagynak tűnhetnek a csillogó szemek. A legjobb, ha a felvitt smink a szem külső harmadára fókuszál, bátran használhatók a sötét árnyalatok. Éles vonalak esetén azonban fontos a precizitás, hiszen az apró hibákat is felerősíti a lencse, így a szemüvegeseknek sokat kell gyakorolniuk, hogy ez a sminktipp tökéletesen sikerüljön.

Primer nélkül zavaró problémák jelentkeznek

A legtöbb nő, aki szemüveget és sminket visel valószínűleg tapasztalja, hogy az alapozó rendszerint rátapad a keretre – főként az orrnyeregnél -, ami eléggé kellemetlen jelenség. Egyrészt, sokszor nehéz levakargatni a műanyagról, ami ha világos színű, hamar a kukában landolhat. Márpedig egy jó szemüveg nem olcsó mulatság, nem árt vigyázni rá. Másrészt, amikor lekerül a szemüveg egy-egy pillanatra, láthatóvá válnak a foltok, ráadásul az izzadsággal keveredett festéken csúszkálhat is a szemüvegkeret. Mindazok számára, akik alapozót használnak, ajánlott egy jó primer bevetése, így a smink a helyén marad, és kiküszöbölhetők a kellemetlenségek.

 

A szemöldök hangsúlyozása is sokat nyom a latba

A manapság divatos hatalmas keretek általában eltakarják a szemöldököt, ám a körülötte lévő terület ugyanúgy látható. Érdemes kiemelni az arc ezen részét is, hiszen a megfelelő smink nyitottá varázsolja a tekintetet. A szemöldök alá ajánlott világos szemhéjpúdert felvinni, ez fokozza a tekintet ragyogó hatását. Akinek mínuszos dioptriája van, mindenképp próbáljon olyan keretet választani, ami nem takarja a szemöldököt, hiszen a lencse alapvetően kicsinyíti, összenyomja a szemeket, így az arc arányai könnyen eltolódhatnak, amennyiben a szemöldök abszolút hangsúlytalan.

A keret színének is hatalmas szerepe van, ez a sminktipp szemüvegeseknek elengedhetetlen

Az egységes, tökéletes, kifinomult megjelenésnek alapeleme a szép smink. Ha egy szemüveg is belép a képbe, még több apróságra kell összpontosítani a kozmetikumok kiválasztásánál. Az alapvető, hogy a keret színének passzolnia kell az öltözékhez, sokan éppen emiatt választanak olyan semleges tónusú szemüveget, mint például a fekete vagy a fehér, esetleg bézs. Ám a sminket ugyanígy ajánlott a kerethez igazítani, az eredmény így lesz aprólékos és lenyűgöző. A rúzs színe mindenképp passzoljon hozzá, illetve a szemhéjpúder árnyalata se üssön el túlzottan, így garantáltan nőies és ellenállhatatlan lesz az összhatás.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés