A teljes téli ruhatár megújítása nyilván nem, de a frissítése beleférhet nagyjából 30 ezer forintba, persze, minden attól függ, milyen ruhadarabokra van szüksége az embernek. Árakkal és lelőhelyekkel mutatjuk, milyen dolgokat halászhatnánk össze ennyiért.

hirdetés

Nem végeztünk teljes körű kutatást az árak tekintetében, és vizsgálódásunk viszonylag szűk skálán zajlott a fast fashion üzletek világában, figyelmen kívül hagyva a leggyakrabban vásárolt téli ruházati holmik statisztikai adatait, tehát semmilyen felmérést nem vettünk figyelembe, pusztán kíváncsiságból böngésztük át néhány ismert és sokak kedvelt divatmárkának a kínálatát. Így távolról sem tekinthető felmérésértékűnek a kis puhatolózásunk, hiszen a megszabott keret betartásának esetében egyáltalán nem mindegy, ki milyen boltokban vásárol, és milyen ruhaneműkre, kiegészítőkre van épp szüksége.

Ha a téli ruhatár frissítése, mondjuk, feltétlenül megkívánja egy új kabát és egy pár új csizma beszerzését, már nem olyan biztos, hogy más is belefér az általunk megszabott keretbe, valamivel combosabb összegre számíthatunk.

Válogatásunk során három szempontot vettünk igazán figyelembe. Fontosnak tartottuk, hogy a ruhatár hasznos, jól variálható eleme legyen a kiszemelt darab, emellett a téli divathoz való alkalmazkodását éppúgy figyelembe vettük, és persze, harmadikként az árát néztük.

Megvalósítható a téli ruhatár frissítése 30 ezer forintból?

A válaszunk, hogy igen, de nagyon nehezen, tényleg több kollekciót, választékot kell átböngészni, tételesen megnézni, hol olcsóbbak, mondjuk, a kötött holmik, hol éri meg jobban nadrágot venni, na és milyen legyen az a nadrág? A farmer mellé beférhet még ugyan egy szövetnadrág is, de akkor bukjuk a kabátot. Ez csak egy példa, mert, ahogy említettük, nyilván mindenki más holmikra van kiéleződve a téli ruhatár frissítése során, és sokat számít az is, hol vásárol az ember lánya.

 

Szerettünk volna minél több hasznos, téli ruhadarabot összegyűjteni, de 30 ezer forintból nagyon meg kell gondolni, mi fér bele a keretbe. Ha kiegészítőkre úgyszintén szükség van, a ruhákból bőven le kell faragni. Vagy-vagy alapon működik a dolog. Ezzel valószínűleg nem árulunk el nagy titkot, mármint hogy sakkozni kell, és érdemes nagyon átgondolni, melyik ruhaneműt mivel tudjuk majd viselni, hogy valóban jól kihasználható kreációkra essen a választás.

Feladtuk magunknak a leckét, de végül teljesítettük a feladatot, bár 575 forinttal túlléptük a megszabott költséghatárt, de így is öt darabot tudtunk összeválogatni, amelyek között kabát és kiegészítő egyaránt szerepel. Igaz, kizárólag basic vonalon maradtunk, avagy csak alapdarabokra éleztük ki a szemünket, melyek letisztultságuknak és semleges színüknek köszönhetően jól beépíthetők a ruhatárba.

Remekül hasznosíthatók, mert sokféle divatcuccal összeboronálhatók, feldobhatók színekkel, megbolondíthatók látványosabb kiegészítőkkel. Az efféle alapholmik sokoldalúan kombinálhatók, így biztos, hogy nem kerülnek a szekrény mélyére. Az aktuális téli divathoz szintén csodásan idomulnak, de amit fájlalunk, hogy a téli szezonnak megfelelő praktikusságtól bizony el kellett tekintenünk. Igazán meleg cucc nem került bele a válogatásunkba, ahogyan lábbeli sem.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés