Az alakot teljesen elfedő, bő lebernyegek helyett érdemes inkább előnyös nyári ruhák segítségével formálni a nőies vonalakat. Nem kell túlgondolni a kánikulaszetteket, a szabásvonal az, ami mérvadó, ha a karcsúsító hatás elérése a cél. Ez a gyönyörű blogger zseniálisan trükközik a különleges darabokkal, minden alkalommal mesterien emeli ki nőies formáit.

hirdetés

Kevés olyan nő akad, aki maximálisan elégedett lenne az alakjával, szinte mindenki talál magán olyan részletet, amin szívesen változtatna. Ez a belső bizonytalanság pedig sokakat arra sarkall az öltözködés terén, hogy ahol csak lehet, bő szabásokkal takargassák idomaikat, pedig számos olyan fazon akad, amely szépen formálja a sziluettet, avagy kiemeli az alak előnyeit, míg a problémásnak vélt területekről eltereli a figyelmet.

A nyári szezonban persze, előnyt élveznek a lengébb darabok, melyek nem tapadnak rá zavaróan a testre, és sokkal kényelmesebbnek bizonyulnak a rövidebb, szellősebb holmik, ám ez nem jelenti azt, hogy előnytelen lesz a megjelenés.

A csinos, nőies külső kulcsa az előnyös vonások hangsúlyozásában rejlik. Nem feltétlenül takargatni kell a testrészeket, sokkal inkább érdemes a csinos vonalakra felhívni a figyelmet. A teltkarcsú blogger ügyesen trükközik az alakformáló fazonokkal, apró részletekkel éri el a lenyűgöző hatást.

Ezek az előnyös nyári ruhák minden testalkaton jól mutatnak

A V alakú kivágással nem lehet hibázni, tökéletesen alkalmas arra, hogy optikailag megnyújtsa a felsőtest vonalát. Persze nem kell túltolni a dekoltázs mélységét, hiszen könnyedén kihívóvá válhat az outfit a durva villantásnak köszönhetően. Elegendő csupán minimálisan kihasználni az előnyös vonalvezetés adta lehetőséget, a blogger is rendszeresen visel hasonló fazonokat.

A nyakba köthető ruhák kifejezetten csinossá formálják az alakot. Nyújtják a felsőtestet, a vállvillantó verziók pedig szolidan keltenek szexi hatást úgy, hogy közben nem teszik kihívóvá vagy közönségessé a kisugárzást.

A kosztümhatású szettek rendkívül elegánsak, tökéletes választásnak bizonyulnak az irodában töltött napokra. A szabással kell ügyesen bánni ahhoz, hogy a kifinomult elegancia csinos és nőies összképet teremtsen. A húzott derék, a V kivágás és az aszimmetria nagyban hozzájárul a nőies idomok előnyös kiemeléséhez. A hosszított fazonú, ujjatlan zakó optikailag nyújtja a test vonalát, slankítja a csípőt, és keskenyebbnek mutatja a combokat. A lenge anyagú, egyenletesen bővülő nadrág szintén karcsúsítja a sziluettet, ráadásul úgy emeli ki a csinos alakot, hogy közben sehol sem tapad rá az idomokra.

Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy a derékban húzott ruhák karcsúbbnak mutatják az alakot. A nőies formákat rendkívüli módon helyezi a fókuszba ez az apró részlet. Ha bővebb a választott ruha fazonja, mindenképpen érdemes egy övvel, esetleg szalaggal szűkíteni a deréktájékot. Az átlapolt szabás mindenkinek jól áll, akkor is karcsúsítja a derekat, ha a törzs viszonylag egyvonalban van a csípővel, és akkor is, ha van egy kis felesleg hastájékon. Szintén remek választás abban az esetben, ha a nőies, gömbölyded csípő kiemelése a cél.

Nem kell tartani a feltűnő, nyári mintáktól sem. Noha való igaz, hogy minél nagyobb a ruha mintázata, annál teltebbnek mutatja az adott területet, a fazonnal ügyesen lehet ellensúlyozni az előnytelen hatást. Még a vízszintesen csíkos verziók sem számítanak tiltólistásnak, csupán a nőies vonalvezetés a lényeg.

Kiemelt kép: Louise O’Reilly/stylemecurvy/Instagram.

  • Megosztás:
hirdetés