Virginie Efira belga–francia színésznő nemcsak érzékeny, hiteles alakításaival, hanem nőies megjelenésével is hamar elbűvöli az embert, könnyed eleganciája és finom stílusa pedig sokat elárul személyiségéről.

hirdetés

A 46 éves színésznő Belgiumban született, és ott kezdte meg televíziós karrierjét. Műsorvezetőként indult el pályáján, majd Franciaországban már szinkronszerepek is megtalálták, végül színészként horgonyzott le a filmszakmában.

Az áttörést az Egy ágyban Victoriával című francia vígjáték jelentette számára, amely 2016-ban jelent meg, attól fogva már komolyabb szerepeket is kapott.

A Paul Verhoeven által rendezett, Benedetta című alkotásban Charlotte Rampling oldalán játszott 2021-ben, az első nemzetközi sikert pedig a Mások gyerekei című francia filmdráma hozta meg számára, ami a 79. velencei filmfesztivál versenyprogramjában debütált. Rebecca Zlotowski filmje idén májusban került a mozikba, de nemcsak innen lehet ismerős Virginie Efira, hanem a szintén 2022-ben kiadott Párizsi emlékek című drámából, amelyet nemrég az HBO is műsorra tűzött.

Victoria Efira számos vörös szőnyeges eseményen megfordult már, könnyed eleganciája, nőies stílusa pedig éppolyan lehengerlő, mint az alakításai.

Virginie Efira nőies stílusa mellőzi a hivalkodó túlzásokat: egyszerű, de kicsit sem unalmas

Az idén májusban megtartott cannes-i filmfesztiválon a színésznő már nagy pocakkal jelent meg, a DayFR Euro meg nem erősített hírei szerint augusztus végén hozta világra második gyermekét.

Virginie Efira stílusa nem a végletekig visszafogott, de a megjelenésében csakúgy, mint a magánéletét illetően, érezhető egy éles határvonal.

 

Ügyesen kerüli a kitárulkozást, az interjúkban is főként szakmai dolgokról, karaktermegformálásairól beszél, könnyed eleganciája pedig az öltözködésében is megmutatkozik. Bár mellőzi a kimért hűvösséget, és a túlságosan komoly, merev stílus sem jellemző rá, közvetlensége nem libben át soha figyelemhajhász magamutogatásba.

A letisztult, egyszerű fazonok híve, melyeket egy-egy részlet tesz izgalmassá. Ruhák esetében a hasíték, a mély hátkivágás, vagy a sejtelmes dekoltázs az, amivel szívesen játszadozik, de az alakkövető szabásokat sem veti meg. Ám mindig ízléses formában hangsúlyozza sziluettjét, túlzások nélkül, hiszen csinos megjelenése már önmagáért beszél.

Az ékszereket, kiegészítőket sem halmozza, a rongyrázás nagyon távol áll tőle, és abszolút tudatában van annak, mi előnyös számára. A letisztult vonalvezetésű fazonok mellett a színválasztással éri el a kifinomult, nőies összképet. Gyakran visel fekete holmikat, és főként klasszikus tónusok és anyagok mellett dönt, mint amilyen a bordó bársony, az ezüst fémszálas felület, a fekete flitter vagy a fehér selyem.

Virginie Efira stílusa roppant bájos, megvan benne a franciás, lezser könnyedség, mégis teljes mértékben áthatja a nőiesség.

Kiemelt képek: Gisela Schober/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés