A 44 éves Olena Zelenszka sosem kedvelte a rivaldafényt. A ukrán elnök felesége inkább a háttérben szeret tevékenykedni, forgatókönyvíróként dolgozott, mielőtt first lady lett. Februárban az ő élete is egy szempillantás alatt felfordult, csakúgy, mint hazájában mindenkié. Azóta többször áll ki a nyilvánosság elé, és gyakrabban vállal interjúkat. Most az amerikai Vogue-nak mesélt az elmúlt időszak megpróbáltatásairól.

hirdetés

Olena Zelenszka sosem rajongott túlzottan a nyilvánosságért, ezért is választott olyan munkát, melyben kiteljesedhet, mégsem kell miatta állandó reflektorfényben élnie. Olena az elmúlt évtizedekben forgatókönyvíróként dolgozott, több ukrán produkció sikeréhez is hozzájárult. A filmes szakma mellett építészetet tanult, ekkoriban ismerkedett meg a későbbi ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel.

Zelenszka sok sorozat elkészüléséhez hozzájárult, főként vígjátékokat írt. 2019-ben nagyot fordult a család élete, mivel az addig színészként dolgozó Zelenszkij megnyerte az ukrán elnökválasztást. Olena Zelenszka ugyan nem igazán örült annak, hogy többször kell majd a nyilvánosság elé állnia, de a kezdetektől fogva támogatta férjét, és szívesen emelt szót az országot és a rászorulókat érintő fontos ügyek mellett. Még ebben az évben elkezdődött az iskolai menzák reformja, melyre a first lady tett javaslatot.

Az elmúlt években törekedett az ukrán nők helyzetének a javításán, illetve népszerűsítette a nyelvet. A program keretén belül egyre több múzeumban elérhető az ukrán nyelv. A háború kitörése után először májusban lépett a nyilvánosság elé, akkor a gyermekek helyzetéről beszélt, találkozott az amerikai first ladyvel, illetve az USA-ba utazott egy kongresszusra. Nemrég pedig az amerikai Vogue címlapjára került.

Az ukrán elnök felesége Vogue-címlapot kapott

Olena Zelenszka 2019-ben szerepelt elsőként magazin címlapján, akkor az ukrán Vogue borítóján láthatták bájos arcát az olvasók. Most pedig az amerikai kiadvány készített vele interjút, ehhez született meg a portrésorozat, amit a világ egyik leghíresebb fotósa, Annie Leibovitz készített. Zelenszka nem csak karrierjéről mesélt az interjúban, az utóbbi hónapok megpróbáltatásairól szintén őszintén beszámolt. Kiemelte, mennyire fontos számukra, hogy jelenlétükkel támogassák az országukat, az ukrán állampolgárokat, illetve segítsék a családokat, nőket, gyermekeket.

Az interjút Kijevben készítették el, hiszen Olena jelenleg is Ukrajnában tartózkodik. Beszédeiben, interjúiban rendszeresen felhívja a figyelmet a gyermekek és a nők kiszolgáltatott helyzetére, ez különösen igaz a beteg gyerekekre. Több gyűjtést is szervezett, férjével szeretnének minden segítséget megadni a rászorulóknak. Rendkívül nehéz időszakon megy keresztül az ország lakossága, sokak élete gyökeresen megváltozott. Fontosnak tartja, hogy a családok biztonságosan hagyhassák el az országot, és a lehetőségekhez képest új életet tudjanak kezdeni.

A Vogue anyagához készült fotók némán is beszédesek. Az ukrán first lady ukrán tervezők ruháit viseli, és nem csak a képek kedvéért vette fel azokat, hanem egyébként is megragad minden segítségformát, amivel támogathatja a tehetségeket. Egyszerű darabokban kapták lencsevégre, fehér blúzban, sötét kabátban látható. A ruhatárát főként ezek az elegáns, visszafogott kreációk alkotják.

Olena Zelenszka sokak példaképe

A first lady az elmúlt években sokakat inspirált. Mindig törekedett arra, hogy az emberek számára fontos témák kerüljenek előtérbe, melyekkel javulnak az életkörülményeik. Különösen fontos számára, hogy a nők és a gyermekek a lehető legtöbb támogatásban részesüljenek.

 

Olena stílusát, megjelenését szintén sokan dicsérik. A first lady remek ízléssel rendelkezik, az általa viselt darabok mindig eleganciát, nőiességet sugallnak. Legtöbbször klasszikus szabású darabokat választ, sokszor látni feketében, fehérben. Divat terén is igyekszik kiemelni a nemzeti identitását, ezért főként ukrán tervezők kollekcióiból választ, ezzel népszerűsítve az hazai szakembereket.

 

Kiemelt kép: Pool / Getty Images. 

Képek a cikkben: Anadolu Agency, SOPA Images / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés