Priyanka Chopra szó szerint tündököl a Vogue címlapján, inspiráló képek születtek róla. Azt is elárulták, hogyan készült el a szuper dús frizurája a fotózásra.

hirdetés

Priyanka Chopra neve akkor vált igazán ismertté, amikor a híres énekes, Nick Jonas mellett találta meg a boldogságot. A rivaldafény ugyan ekkor érte utol csak igazán, már korábban is népszerűnek számított, különösen a filmes világban mozgott otthonosan. Miután fiatalon, 2000-ben a világ legszebb nőjévé választották a Miss World versenyén, rengeteg kapu tárult ki előtte, karrierje azóta csak felfelé ível.

Színésznőként robbant be a köztudatba, mára azonban társadalmi szerepvállalásával, fontos üzeneteivel és jótékonysági tevékenységeivel éppúgy a magazinok címlapján találja magát. A Vogue most egy átfogó, mélyebb témákat is boncolgató anyagot készített vele, amelyhez csodás képeket csatoltak. Priyanka szépsége és nőies kisugárzása a Zoë Ghertner által készített magazinfotókon is abszolút érvényesül.

Priyanka Chopra a februári Vogue címlapján: csodás képek készültek róla

A gyönyörű színésznő a legtöbb vörös szőnyeges eseményen feltűnik, ráadásul számtalan magazinfotó és címlap készült már róla, így abszolút komfortosan mozog a divat világában. Most a februári Vogue borítóján tűnt fel, az átfogó anyag mellett pedig számos gyönyörű kép készült róla. Priyanka nőies kisugárzása és bájos, kedves személyisége abszolút átjön a képes összeállításból, nem egy hűvös, elérhetetlen díva, és ezt a tekintetével is jól kommunikálja.

Fantasztikus ruhákba bújt, a legnagyobb divatházak kreációit viseli a képeken. Olyan márkák bukkannak fel a szettek között, mint a Michael Kors, az Off-White, az Alexander McQueen és a Miu Miu. A színekkel is fantasztikusan trükköztek, szinte minden fotó más és más árnyalatot jelenít meg, éppen ettől olyan izgalmas a fotósorozat. Priyanka Chopra az élet számos területén mozog, érdeklődési köre és személyisége egyaránt rendkívül színes és összetett, a változatos tónusok és fotók ezt abszolút hűen tükrözik.

Jóformán minden árnyalat jól áll neki, arról nem is beszélve, hogy a választott fazonokkal sem finomkodtak. Elegánsabb, letisztultabb és merészebb darabok ugyanúgy helyet kaptak a repertoárban. A vörös szőnyegen szintén ámulatba ejtő darabokban szokott megjelenni a színésznő, nem riad meg egy mélyebb dekoltázstól vagy látványosabb kreációtól, így a fotókon látható ruhák cseppet sem állnak távol az ízlésétől.

Még a fotózás menetébe is belekukkanthatnak az érdeklődők, a videón látható, hogyan készült a fantasztikus Vogue-címlap.

A természetesség híve

Habár manapság már egyre többen mutatják meg retus és smink nélküli arcukat, a magazinborítókon a legtöbb esetben azért nem csak jelentős utómunka látható, hanem erőteljesebb, feltűnőbb makeupot kapnak a hírességek. Priyanka Chopra azonban minden alkalommal igyekszik megőrizni természetes, naturális megjelenését, a Vogue címlapján is visszafogottan ragyog.

A sminkjét Fara Homidi készítette, aki elárulta, hogy csupán egy fátyolszerű, egyszerű és letisztult látványt akart teremteni. Elhagyta az alapozót és a szempillaspirált is, Priyanka így még korábban nem állt modellt. Csupán tónuskiegyenlítést alkalmazott, és kihangsúlyozta a színésznő gyönyörű arcvonásait.

Könnyed, finom megjelenése annyira természetes és hétköznapi, hogy bárki tud azonosulni vele, ám a színésznő eközben mégis vonzó és nőies. Nem kell túltolni a sminket és a retust ahhoz, hogy valaki igazán gyönyörű legyen, Priyanka pedig éppen erre hívja fel a figyelmet csodás fotóival. Általában nem variálja túl a frizuráját sem, a lágy, naturális hullámok már-már a védjegyévé váltak.

A fotózáshoz a sztárfodrász, Tamara McNaughton készítette el a gyönyörű loknikat, aki néhány izgalmas kulisszatitkot is elárult a Vogue-nak. A cél egyértelműen az volt, hogy nyers és őszinte fotók szülessenek a színésznőről. A koncepció sem akart tolakodóvá és mesterkéltté válni. Úgy akarták megmutatni Priyankát, amilyen ő maga valójában, és ez abszolút sikerült is.

Noha Priyanka Chopra már eleve hosszú, dús frizurával rendelkezik, a fotózás fő mozgatórugói a végeláthatatlan tincsek voltak, éppen ezért a fodrász még tovább dúsította a hajtömeget. Ehhez póthajat használt, a látványos eredmény érdekében több árnyalatban, hogy a fény-árnyék játékkal még egy lapáttal rátegyen a volumenre. Az eredmény elképesztően természetesre sikerült.

Sokan kifejezetten ódzkodnak a póthajtól, s való igaz, hogy a látvány a visszájára is elsülhet, ám a sztárfodrász elárulta, mitől lesz igazán naturális az összhatás. Vékonyabb, eltérő hosszúságú tincseket kell használni, amelyek könnyedebben alkalmazkodnak a haj eredeti szerkezetéhez.

Kiemelt kép: Tim P. Whitby/Getty Images for The Red Sea International Film Festival/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés