Natalie Portman nem csupán a filmvásznon hozza a változatos, izgalmas karaktereket, ezek a címlapfotók bizonyítják, hogy tényleg ezer arca van. Alig változott az évek során, 42 évesen is gyermeki bájjal ragyog a képeken.

hirdetés

Natalie Portman neve még azok számára is ismerős, akik egyáltalán nem tartják magukat nagy filmrajongónak. Nem véletlenül, ugyanis már a kilencvenes években, egészen fiatalon felismerte tehetségét a szakma, karrierje pedig azóta is töretlenül ível felfelé. Alakításaival rendszerint lenyűgözi a kritikusokat és a nagyközönséget, az általa bemutatott szereprepertoár elképesztően izgalmas.

Sokan nem tudják róla, hogy még a színészkedés előtt, már tízéves korában felfigyelt szépségére egy modellügynökség, azonban az akkor még nagyon fiatal Natalie pontosan tudta, hogy nem ez lesz az ő pályája, szíve egyértelműen a színjátszás felé húzott. Gyönyörű arcát és fantasztikus alakját azonban imádja a kamera, mindig izgalmas fotók készülnek róla, melyeken más-más oldaláról mutatkozik be.

Talán egy kicsit ennek is köszönhető, hogy az egyik legnépszerűbb címlapmodell, aki nem csak szépségét adja a képekhez, hanem érzelmi töltetet visz a borítókép koncepciójába, és sokszínű személyiségéből merítve új és új karaktert jelenít meg. A vagányság, a nőiesség és a kifinomult elegancia egyaránt jól áll neki, sminkben és smink nélkül éppúgy gyönyörű. Kisugárzásával mindig elviszi a show-t, ráadásul bárhogy telnek az évek, nem veszít ragyogó bájából.

A legszebb, legstílusosabb címlapfotók Natalie Portman főszereplésével

Habár Natalie Portman sokak örömére inkább a színészi pályán futott be, számos fantasztikus fotósorozat készült róla az évek során. Rengeteg nívós, ismert magazin címlapján szerepelt már, a márkák pedig imádnak vele dolgozni. Temérdek divatkampányhoz adta az arcát, a finom sikk és a vagány merészség éppen olyan jól áll neki, legyen szó filmezésről vagy fotózásról, szabályszerűen lubickol az izgalmas szerepekben.

Nem egyszerű összegyűjteni az eddigi legcsodásabb címlapokat, ugyanis két kezünkön sem tudnánk megszámolni, hogy a kilencvenes évek óta hány magazin borítóján tündökölt Natalie Portman. A színésznőben van valami kettősség, ami abszolút magával ragadja az embert. Mivel a kamerák kereszttüzében nőtt fel, mindenkinek ott lebeg a szeme előtt az a bájos babaarc, s most pedig egy érett, lenyűgözően sikkes nőt látunk a fotókon. Gyermeki tisztaságát abszolút megőrizte, miközben vonásai egyre karakteresebbé váltak.

A legtöbb címlapfotó inkább a drámai, nőies oldalát mutatja meg. Arca simán elbírja az erősebb, merészebb sminket is, ahogy a finom, könnyed tónusok szintúgy csodásan mutatnak rajta. Tulajdonképpen bármilyen szerepet képes önazonossá formálni, nem csoda, hogy a fotósok és a stylistok előszeretettel kísérleteznek, ha Natalie Portman a modell.

Nagyon érdekes, hogy két hasonlóan elegáns címlapfotón is egészen más karaktert hoz, szimplán a smink és a ruha segítségével érik el, hogy minden alkalommal izgalmas legyen az összkép.

Nem lehet két olyan címlapot mutatni, amellyel ugyanazt az érzést váltja ki az emberből. Natalie Portman elképesztően különleges egyéniség, kortalan kisugárzása pedig bármilyen stílusú szettet elbír.

Nem csupán a smink segítségével képes átváltozni, az árnyalatok és stílusok játékával éppúgy új oldalát tudja felfedni, amihez egy kis pluszt ad hozzá, hogy otthonosan mozog a divat világában. A vagány és lezser, valamint a nőies, dögös összhatás éppúgy passzol hozzá.

Nemrég falatnyi topban fotózták, a természetes nőies fazonok mellett pedig a hanyag stílusú holmik is fantasztikusan mutatnak rajta. A két fotózás között nem telt el túl sok idő, mégis egészen különböző címlapokat látunk.

Kiemelt kép: Monica Schipper/The Hollywood Reporter via Getty Images/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés