Gigi Hadid mindig is szeretett újdonságokat kipróbálni, ez a fotózásokra is igaz. Pár évvel ezelőtt egy jet skin kapták lencsevégre, most pedig a trapézt próbálta ki. Természetesen dizájnerholmikban lengett fenn a magasban, a 26 éves modell még a tűsarkút is bevállalta a levegőben.

hirdetés

Gigi Hadid még manapság is az egyik legkeresettebb modell. Testvérével együtt a szupermodellek új generációját testesítik meg. Karrierje már lassan tíz éve szárnyal, ezalatt szinte az összes luxusmárkának dolgozott már. A Versace egyik nagy kedvence, többször is feltűnt már az olasz márka reklámkampányában, illetve a kifutón. A manöken 2020-ban adott életet első gyermekének, ám a modellkedést sem hanyagolta el.

Szülés utáni alakját a Vogue magazinban mutatta meg, majd nem sokkal később már a kifutón láthattuk ismét. Gigi az elmúlt időszakban sem tétlenkedett, egy igazán merész fotósorozatot vállalt be.

Gigi Hadidnak még az extrém mutatványok sem okoznak gondot

Az amerikai V Magazine legújabb lapszámában mutatta meg tornászi képességeit a manöken. A fotósorozatot nem nevezhetjük átlagosnak, hiszen Gigit a trapézon kapták lencsevégre. Kifejezetten lelkes volt az ötlettel kapcsolatban, és mindenképp szerette volna megcsinálni ezt a különleges projektet.

 

Mivel divatfotózásról van szó, ezért a különleges ruhafazonok sem maradhattak el. Gigi csipkés Louis Vuitton ruhát visel, miközben gyakorlatozik, és a Balenciaga overallját kapta fel pár látványos mutatványhoz a trapézon. Emellett a Saint Laurent, valamint a Burberry divatház darabjaiban kapták lencsevégre.

 

A kényelmes, lapos talpú cipő mellett a tűsarkú is előkerült, pár gyakorlatot így is bemutatott.

 

Gigi haját csak egyszerűen felfogták, majd több különálló fonatot készítettek belőle. Nem bonyolították túl a dolgot, hiszen az volt a cél, hogy minél kevésbé zavarja a manökent a fotózás során.

 

Az akrobatikus mutatványokat nyilván nem most kezdte, hiszen időre van szükség, amíg az ember lánya elsajátítja a megfelelő mozdulatokat, és biztonságosan tudja végrehajtani az efféle mozdulatsorokat. Ám a gyakorlás meghozta a gyümölcsét, profin kötötte össze a divatot és a sportot. Valószínűleg nem veszélyes magasságban kapták lencsevégre, és védőhálót is alkalmaztak.

 

Gigi roppant ügyesen vette az akadályt, a tornászmutatványok mellett még a pózolás is belefért. A végeredmény lenyűgöző lett, a fekete-fehér képek elvarázsolják az embert. Bár a manöken haja nincs bonyolult frizurába rendezve, és sminket is alig visel, mégis magára irányítja a figyelmet. Csak ámulunk a kecses alakján.

 

A különleges divatfotókat Mario Sorrenti fotós készítette az amerikai V Magazine számára. A manöken által viselt ruhákat George Cortina válogatta össze a Saint Laurent, a Balenciaga, a Burberry és a Louis Vuitton kollekcióiból. Bob Recine fodrász álmodta meg a fonatokat, Gigi sminkjét pedig Diane Kendal készítette.

 

Kiemelt kép: Jacopo Raule / Getty Images. 

Képek a cikkben: FashionGoneRogue.com.

  • Megosztás:
hirdetés