A rohanó mindennapokban gyakran előfordul, hogy nem marad sok időnk edzeni. Ám a keveset se becsüljük le, mert a testmozgást illetően, különösen igaz a mondás, miszerint a sok kicsi sokra megy.

Persze, az sem mindegy, hogy milyen gyakorlatokat végzünk a rövidke szabadidőnkben, és a nap folyamán mennyit mozgolódtunk a tornagyakorlatokon kívül. Az alábbi feladatok főként a hát, a has, a comb és a fenék izomzatát erősítik, de húsz perc alatt olyan lendületet adnak, amit rövid időn belül az erőnlétünkön is érezni fogunk.

Azokon a napokon, amikor csak fél óránk van átmozgatni az izmainkat, öt perc bemelegítéssel, és öt perc nyújtással megtoldva, végezzük el a videón látható gyakorlatsort. Ám az anyagcsere-működésünket elfoglalt időszakokban is szinten tarthatjuk, ha sokat lépcsőzünk, minden napra beiktatunk legalább húszpercnyi tempós gyaloglást, amitől megemelkedik a nyugalmi pulzusunk.

Ezek az erősítő, izomfejlesztő feladatok tónusosabbá, feszesebbé formálják az alakunkat, ám látványos súlycsökkentéshez nem elegendőek. Arra azonban jók, hogy akkor se mondjunk le a testmozgásról, amikor összeszaladnak körülöttünk a teendők. Húsz perc kevésnek tűnhet, de sokkal több a semminél, hiszen a tartós mozgáshiány káros hatásait már három hét után érezhetjük.

  • Megosztás:
hirdetés