A növényi őssejtek hatást gyakorolnak az emberi őssejtek működésére, valamint segítséget nyújtanak a bőr védőrétegének megerősítésében. A hámréteg természetes megújulási folyamatait stimulálják, így nem csak a ráncok, hanem a bőröregedés számos tünete ellen nyújthatnak célzott megoldást.

hirdetés

Az emberi test őssejtjei attól olyan különlegesek, hogy képesek a sejtosztódásra és az önmegújításra is, majd ismét új szöveteket tudnak alkotni. Ezek a folyamatok azonban az idő előrehaladtával lelassulnak. Ekkor indulnak be öregedési folyamatok a bőrben, ami emiatt elveszíti ellenálló képességét. Azért, hogy ez a procedúra ne gyorsuljon be, a kozmetikai ipar az emberéhez hasonlóan működő növényi őssejtekben találta meg a megoldást.

Így hatnak a növényi őssejtek az emberi szervezetre

Mint az embereknek, úgy a növényeknek is vannak őssejtjeik. Ezek által, az őssejtek által termelt és tárolt speciális anyagok azok, amik a lomha emberi őssejteket újra munkára tudják bírni. A szóban forgó osztódó sejtek az emberével ellentétben, mindenféle sejt képzésére alkalmasak. Ekképpen a bőrünk szerkezetében keletkezett hibákat is gond nélkül kijavítják, regenerálják a károsodott szöveteket. A megerősített védekezőképesség által a bőr jobban ellenáll a környezeti hatásoknak, továbbá gyorsabb, hatékonyabb regenerálódása révén visszanyerheti feszességét és élettel teli színét is.

 

A növényi őssejtek belekerülhetnek anti-aging krémekbe, szérumokba, és valóban beváltják ígéretüket. Ám ahhoz, hogy az eredmény láthatóvá váljon, rendszeresen kell alkalmazni a kencéket, és csökkenteni kell azokat az életmódbeli szokásokat, melyek felgyorsítják a bőröregedést. Még így is több hétbe, vagy akár egy hónapba telhet, mire a hámrétegben beindult, stimulált folyamatok eredményt hoznak.

Ezalatt az idő alatt a bőr őssejtjei szinte kényszerítve vannak arra, hogy megújuljanak, és jelentősen megnövekedjen az élettartamuk. Az ásványi anyagokban, fehérjékben, szénhidrátokban és zsírokban gazdag alkotóelemek ugyanis lassítják a sejtek idő előtti öregedését, így az újonnan kialakuló ráncok kialakulásának esélye is redukálódik. Mivel a növényi őssejtek megerősítik a bőr védelmi rendszerét, a kollagéntermelés nagyobb fokozatra tud kapcsolni.

Célzott megoldás az öregedő bőr problémáira

Az alma köztudottan egészséges, ma már szinte egész évben megtalálható az étrendünkben. Talán nem is gondolnánk, de ez az édes termés közkedvelt alapanyaga az őssejtes arckezeléseknek. A szakemberek egy svájci almatípus sejtjeit találták a legalkalmasabbnak, hogy bevethessék a bőröregedés ellen. Az úttörő arcápolási felfedezésre úgy tettek szert a tudósok, hogy észrevették, ennek az almafajtának a bőre még mindig ránctalan volt, amíg a többi lédús finomság már erjedésnek indult. A fiatalság titkát hordozó gyümölcs őssejtjei emiatt lettek kulcsfontosságú elemei a bőrfiatalító krémeknek.

 

Az argánfa magjából nyert szépítő hatású olajat bőrön és hajon is alkalmazzuk napjainkban. Nem csoda hát, hogy a belőle kinyert őssejtek kiemelkedően jól teljesítenek a bőrsejtek élénkítésében. A hatóanyagok ugyanis a legmélyebb rétegekbe is behatolnak, így rendkívül hatásosan fejtik ki bőrfeszesítő adottságaikat. Az argán őssejtje napjaink legkedveltebb anti-aging kencék alapanyagaként szolgál, így gyakran találkozhatunk vele a ránctalanító kozmetikumokban.

Közismert őssejtforrás még a szőlő és a chilipaprika is, de a vitaminokban gazdag vörös áfonya és a narancs éppúgy tartogat egy s mást a fiatalodni vágyó nőknek, melyek még hatékonyabbá teszik az öregedés jeleit késleltető kencéket. Ahhoz, hogy megfelelő krém landoljon a kosaradban, olyan termékeket válassz, melyek összetevői között szerepel a meristem cell vagy a stem cell nevezetű hatóanyag.

Cikkfotók: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés