A fényvédő az egyik legfontosabb lépés a bőrápolási rutinban. A kozmetikum nélkül nincs valódi védelem, ezért szó szerint elengedhetetlen a használata. Rengeteget segít az öregedés elleni harcban, nyáron pedig kötelező a magas faktorszámú kence használata.

hirdetés

A fényvédelem előnyei általában nincsenek kellőképpen hangsúlyozva, a legtöbben csak a hidratálók, ránctalanítók fontosságát emlegetik a bőröregedés lassítása kapcsán. Pedig minden az UV-sugárzás elleni védelemnél kezdődik, mivel a már kialakult sérüléseket, ráncokat, pigmentfoltokat sokkal nehezebb mérsékelni vagy eltüntetni, mint amennyire meg lehet akadályozni a kialakulásukat. Éppen ezért a fényvédőnek kortól, bőrtípustól és évszaktól függetlenül mindig helye van a bőrápolási rutinban.

Ezért nem maradhat ki a fényvédő a rutinból

A fényvédő, ahogyan már a neve is elárulja, megvédi a bőrt a nap káros sugaraitól. Ennek a lépésnek az év 365 napjában fontos szerepe van a bőrápolásban, mivel télen, gyér napfény mellett is károsíthatják a bőrt az UV-sugarak. A vízparton jóval erősebb mértékű sugárzás érheti a bőrfelületet, hiszen a víz tükre visszaveri a napfényt, de ugyanígy a tengerparti homok is felerősíti hatását.

Sokan emiatt csak strandoláskor kenegetik magukat naptejjel, vagy bármilyen más fényvédő kencével. Pedig a korai bőröregedésért leginkább felelős UVA-sugarak egész évben veszélyt jelentenek a bőrsejtek számára, ugyanis áthatolnak a felhőkön, a ködön, de még az üvegen és a járművek szélvédőjén is.

Ráncok

A kor előrehaladtával persze, mindenkinél jelentkeznek ráncok, amikről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kizárólag a genetikai program határozza meg felbukkanásukat. Tény, hogy az öregedés természetes folyamat, idővel a sejtek már nem képesek olyan ütemben megújulni, mint fiatalkorban. Ám az már nem törvényszerű, hogy milyen ütemben következik be a bőr védekezőképességének hanyatlása, általában ezt a külső környezeti hatások és az életmódunk befolyásolja. A gyakori napkárosodást elszenvedett bőr sajnos hamarabb öregszik, mert nem funkcionál rendesen sem a védelmi rendszere, sem a regenerálódó képessége.

Klinikai vizsgálatok bebizonyították, hogy a bőröregedés korai jeleit nagymértékben az UV-sugarak okozzák. Az UVA-sugarak pedig különösen felerősíthetik a bőrsejtek károsodását, pigmentfoltokat, rendellenes sejtburjánzást okozhatnak, ráadásul hatásuk sokszor nem azonnal, hanem hosszabb idő múltán jelentkezik.

Az UVB is lehet veszélyes, ugyanakkor jótékony hatással is bír, mert a D-vitamin képződését segíti elő. Az UVC-ről azért hallunk ritkábban, mert ezek a sugarak többnyire elnyelődnek az ózonrétegben, de az elvékonyodott területeknél áthatolhatnak, és elérhetik a földfelszínt. Nagyobb dózis esetén szemirritációt, bőrpírt is okozhatnak, védekezésképpen pedig megvastagodik a bőr.

Az UVA évszaktól függetlenül folyamatosan veszélyt jelent a bőrre, ezért télen sem szabad kihagyni a rutinból a fényvédőt. A káros sugarak a bőrön megjelenő korai bőröregedési jelek 80%-áért felelősek, ezért ha szeretnéd elkerülni az idő előtti ráncokat, és a megereszkedés korai beindulását, akkor ne feledkezz meg a fényvédő termékek használatáról.

Pigmentfoltok

A pigmentfoltok zavaró esztétikai problémának számítanak, hiszen egyenetlenné teszik a bőrtónust. Ez a fajta elváltozás nem csak idősebb korban jelentkezhet, bármikor zavar keletkezhet a pigmentsejtek működésében, ennek hatására pedig hiperpigmentáció jelentkezhet, vagyis hirtelen túl sok melanin termelődik, ami miatt nem zud egyenletesen eloszlani, a felesleg pedig összegyűlik a felhám felső rétegében.

Bár a foltok keletkezésének több oka is lehet, nagy mértékben felerősítik és elősegíti kialakulásukat a nap káros sugarai. A világosabb elváltozásokat idővel el lehet tüntetni, ám a sötétebbek nem múlnak el pusztán a krémek, hámlasztók hatására, speciális bőrkezelést igényelnek.

Elváltozások

A nap káros sugarai más elváltozásokat is okozhatnak. A lupus bőrtünetei azokon a területeken jelentkeznek, melyek a napnak jobban ki vannak téve. Legtöbbször az arcon bukkan fel, pillangó alakú bőrpír borítja a területet. Előfordulhat, hogy a tartós napkárosodás miatt idővel bőrrák alakul ki. Ezért sosem szabad elfeledni a fényvédőt.

Így válaszd ki a tökéletes kozmetikumot

A fényvédő használata roppant egyszerű, onnan tudhatod, hogy a kence fényvédelemmel rendelkezik, hogy rajta van az SPF-jelzés. Télen érdemes SPF30 jelzésű terméket alkalmazni, nyáron ezt felválthatja egy SPF50 jelzésű kence. Pigmentfoltok esetén minden esetben SPF50-es kencét érdemes használni.

A fényvédő hatóanyagok nem csak a külön erre a célra szánt termékekben lehetnek, sok fényvédővel ellátott nappali arckrémmel vagy alapozóval találkozhatsz a boltok polcain. Ezek jellemzően SPF20- vagy SPF30-jelzéssel vannak ellátva. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy önmagukban ezek nem elegendőek, hiszen legtöbbjük nem nyújt védelmet az UVA-sugarakkal szemben. Fontos, hogy a faktorok nem adódnak össze, tehát mindig csak a legmagasabb faktorszám fog számítani. Ám ne csak a faktorszámot vedd figyelembe, a termékeken feltüntetik, hogy csak UVA- vagy csak UVB-sugarak ellen hatásos a kence, esetleg mindkettőtől óvja a bőrt.

A fényvédő egyik rossz tulajdonsága, hogy idővel veszít a hatékonyságából, ezért a nap folyamán elengedhetetlen az újrakenése, különösen akkor, ha sokat vagy a napon. Ebben az esetben pár óránként érdemes ismételten felvinni a bőrre a kozmetikumot. A fényvédőre nyugodtan sminkelhetsz, ám érdemes 5-10 percet várni, mielőtt felkerül az első réteg.

Ma már rengeteg fajta termék közül lehet válogatni, érzékeny bőrre, és kifejezetten arcra is fejlesztettek ki fényvédőt, ami kevésbé zsíros és nem maszatolódik, kenődik el. Az izzadsággal azonban ugyanúgy lejön, csak könnyebb rá sminkelni. Nem csak a világosabb, hanem az érzékeny és az érett bőr is igényli az erősebb fényvédelmet, tehát a kor előrehaladtával érdemes magasabb faktorszámú kencét választani. A fizikai fényvédők azon az elven működnek, hogy visszaverik a napsugarakat, míg a kémiai változatok beszívódnak a bőrbe és ott hatástalanítják a szabad gyökök elszaporodásáért felelős sugarakat.

A bőrápolás hármas alappillére közül a fényvédő talán az egyik legfontosabb. A helyes rutinhoz nincs szükség egy halom kencére, elegendő egy erős fényvédelemmel ellátott kozmetikum, lemosó, illetve hidratáló. Ez jó kiindulási alap mindenki számára.

 

Képek. Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés