A vas-oxid rengeteg kozmetikumban megtalálható, ám kevesen tudják, hogy milyen szerepe van a kencékben. Most eloszlatjuk a tévhiteket, és elmondunk mindent, amit erről az összetevőről érdemes tudni.

hirdetés

Mi is az a vas-oxid?

A vas-oxid, ahogyan már a nevében is benne van, vasból és oxigénből áll. Egy különleges keverék, melyet már az 1900-as évektől kezdve használnak a kozmetikumokban. Három színben fordul elő a kozmetikai iparban: vörös, fekete és sárga. Sok esetben ezek adják a kozmetikumok színét, még akkor is, ha a végleges árnyalat nem ez lesz. Később ezt más színezékkel egészítik ki, így érik el a kívánt hatást.

A természetben többféle vas-oxid is megtalálható, de a kozmetikumok előállításánál nem pont ezeket használják. Erre a célra laboratóriumi körülmények között állítják elő az összetevőt, ezáltal elkerülik a szennyeződéseket. Egyáltalán nem mérgezőek, és közömbösek a páratartalomra.

A kozmetikumokhoz használt vas-oxidokat jellemzően ásványokból nyerik, és megfelelő körülmények között, laboratóriumban pigmentálják.

Ezért kerül a fényvédőbe

Bár a vas-oxid elsődleges célja, hogy megszínezze az adott kozmetikumot, a szakemberek ennek ellenére elkezdték átfogóbban megvizsgálni. Még nincs teljes egyetértés a hatását tekintve, a kutatók arra jutottak, hogy képes védelmet nyújtani a látható fény bizonyos spektrumai ellen. Többek között a kék fény is ebbe az intervallumba esik, ami szintén bőrkárosító hatással rendelkezik.

Ez a fény nem úgy károsítja a bőrt, mint az UV-sugárzás. Csendes agresszorként szokták nevezni, vagyis az általa okozott károk csak évekkel később jelentkeznek. Roncsolja a kollagénrostokat, illetve csökkenti a kollagéntermelést. Bár pigmentfoltokat közvetlenül nem okoz, mégis látványosabbá teheti a már meglévő elváltozásokat.

Egy friss kutatás szerint a vas-oxidot tartalmazó kencék hatékonyabbak voltak a káros sugárzással szemben, mint az összetevő nélkül készültek. Sötétebb bőrtónus esetén pedig igazán látványos volt a különbség.

A kék fény okozta károkat viszonylag jól meg tudja akadályozni, és a napkárosodással is felveszi a harcot, pláne, ha az adott készítmény tartalmaz cink-oxidot. Az említett anyagot sok fényvédő tartalmazza, mivel visszaveri a nap káros sugarait. Az utóbbi években erre vonatkozóan is számos kutatást végeztek, és arra jutottak, hogy kockázat nélkül kerülhet be a kozmetikumokba.

Így használd

A vas-oxid nem okoz semmiféle irritációt vagy mellékhatást. A kozmetikumok biztonságosan használhatók minden bőrtípus számára. Mivel színezőanyagként is alkalmazzák, ezért egységes, szép bőrtónust eredményez.

Az összetevő molekulája viszonylag nagy, ezért könnyedén elvándorolhat a kencékben. Ha például színezett fényvédőt használsz, akkor a terméket érdemes felrázni használat előtt, mivel így szépen eloszlik a színezőanyag.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés