Az idő múlásával a bőr is rengeteg változáson megy keresztül, ezért érdemes egy kicsit változtatni a szépségápolási szokásokon. Ötven év felett már nem csak a bőr szépsége, hanem az egészséges működése is jelentősebb támogatásra szorul, így a jól felépített bőrápolási rutin aranyat ér a ráncok elleni küzdelemben.

hirdetés

A legfontosabb bőrápolási szabály a megelőzés, hiszen sokkal könnyebb antioxidánsokkal táplálni a hámréteget, mint a már kialakult szarkalábakat és barázdákat eltüntetni. Éppen ezért fontos, hogy a bőrápolás ne csupán egy alkalmanként felkerülő hidratálóból álljon, hanem a bőrtípusnak megfelelő, tudatosan kiválasztott hatóanyagokból épüljön fel. A hatékonyan összeállított rutin jutalma a rugalmas bőrfelület, amely nem akadozva látja el feladatát, így a kollagén- és elasztintermelés nem fog rohamléptekben lecsökkenni.

Bőrápolás 50 felett: ezekre a hatóanyagokra van szüksége a bőrnek

Bár az öregedési folyamat látható jelei késleltethetőek, a kollagénszint fokozatos apadása elkerülhetetlen. Ám nem csak az öregedéssel járó természetes folyamatok lassítják a kollagén utánpótlását. A káros UV-sugarak, a dohányzás, a légszennyezettség, a túlzott cukor- és alkoholbevitel, és a krónikus kialvatlanság mind hozzájárul a kollagén gyors lebomlásához.

Fiatalabb korban ugyanúgy végbemegy a roncsolódás, de ennek tünetei szinte alig észrevehetőek, hiszen a szervezet azonnal reagál és újratermelésbe kezd. Negyven-ötven év felett már belassul a folyamat, így az utánpótlás csak zötyögősen ér célba. Idővel a bőr veszít rugalmasságából, elvékonyodik, és megjelennek a ráncocskák.

Van pár szokás, amin ötven felett már érdemes változtatni, hiszen a hámréteg sokkal szárazabb lehet, mint korábban, egy jól felépített rutinnal azonban csökkenthetőek a jellemző bőrproblémák, melyek ebben az életkorban halmozottan jelentkezhetnek.

Fokozd a nedvességet

Fiatalként sokszor szembesülünk a zsíros bőrérzettel és a bosszantó pattanásokkal. Az évek előrehaladtával azonban a faggyútermelés is lecsökken. Az ösztrogénszint hatással van a vízmegtartó képességre, és a menopauza után könnyebben elszökik a nedvesség a szövetekből. Ez a hialuronsav termelését szintén befolyásolja, ezáltal egyre kevesebbel gazdálkodhat a hámréteg.

Éppen ezért olyan hatóanyagokra van szükség, amelyeknek elég kicsi a molekulájuk ahhoz, hogy behatoljanak az epidermiszbe, és ott kifejtsék a hatásukat. A hialuronsav pont ilyen, mivel a bőr mélyebb rétegeiben is képes megtartani a nedvességet. Ezáltal a bőrfelszín sokkal rugalmasabb és simább lesz.

Nem elég a hidratálás, a víz megtartásán is dolgozni kell!

Bár a hialuronsav valódi must-have, ötven év felett érdemes más kencékkel is kiegészíteni a rutint. A természetes nedvességtartalom más módon is csökken, valamint a lipidtartalom és a faggyútermelés szintén jelentősen megcsappan, ezért a hámrétegnek extra hidratálásra van szüksége.

A ceramidok segítenek megkötni a hámréteg nedvességét, valamint megóvják a kiszáradástól. A bőr természetes védőrétegét is erősítik, így az orca sokkal ellenállóbb lesz a külső behatásokkal szemben, és a környezeti szennyezés kockázataival szintén jobban megbirkózik. A ceramidtartalmú kencék tehát ötven felett már nem hiányozhatnak a szépségpolcról!

Újragondolt hámlasztás

Az elhalt hámsejtek eltávolítását segítik a bőrradírok és a kémiai hámlasztók. Míg a fizikai hámlást ösztönző kencék csupán az elhalt sejtecskéktől szabadítanak meg, addig a savak más problémákat orvosolnak. A szalicilsav például a pórusok falát is megtisztítja, így a pattanásos, zsíros bőrnek kiváló ellenszere.

Míg a BHA-savak ideálisak zsíros bőrre, addig az AHA-savak az öregedés jeleivel is felveszik a kesztyűt. Kíméletesek az arcbőrrel, miközben segítenek eltüntetni az apróbb szarkalábakat és a pigmentfoltokat. Rendszeres használatuk ragyogásra ösztönzi a hámréteget, ezáltal sokkal üdébb, élettel telibb hatást kelt majd.

Érzékeny bőrre a mandulasavat ajánljuk, mivel ez a legkíméletesebb, ám kezdő hámlasztóknak fontos a fokozatosság, így mindenképpen kis koncentrációjú kencével érdemes kezdeni, és folyamatosan figyelni a hámréteg reakcióit.

Retinol, Retinol, Retinol

A kollagéntermelés fokozatos lassulása miatt, a harmincas éveinktől kezdve érdemes beépíteni a retinolt a bőrápolási rutinba, ám ötven év felett már tényleg nem maradhat ki. A retinolt a bőrben lévő enzimek alakítják át retinolsavvá, amely fiatalos működésre programozza a sejteket.

Az A-vitamin mondhatni, visszaszorítja az öregedéssel járó bőrkárosodást, rugalmasabbá teszi a hámréteget, és elősegíti a nedvességmegtartását. A kollagéntermelést is ösztönzi, hosszabb távon pedig sokkal sugárzóbb, élettel telibb lesz hatására az arcbőr, így méltán van helye a szépségpolcon.

A  retinolos kencék kipróbálására jó választás lehet a The Ordinary retinoltartalmú termékei közül valamelyik, vagy az Elizabeth Arden Ceramide Retinol kapszulája.

Gyengéd termékek

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy ötven év felett az arcbőr már mindent kibír, ez mégsem igaz. Az öregedő hámréteg idővel vékonyabbá, érzékenyebbé válik. A lipidtermelés lelassulásával a bőr természetes védőrétege is meggyengül, ezáltal az irritáló anyagok könnyebben bejutnak a rétegekbe. Ezek fertőzésekhez vezethetnek, vagy tovább ronthatják a bőrfelület minőségét.

Az irritáló összetevőket tartalmazó kencék helyett jobb a gyengéd, természetes formulákból készült termékeket előnyben részesíteni. Az alkohol pedig mindenképp maradjon ki az összetevők listájáról, hiszen tovább száríthatja a vízhiányos, öregedő bőrt.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés