Az alkohol az egyik leggyakrabban előforduló összetevő a kozmetikumokban, amit szinte lehetetlen megkerülni. Ám nem minden esetben jelent rosszat, ha ott díszeleg az INCI-listán, nem mindegy ugyanis, hogy melyik típusával találkozol, illetve milyen koncentrációban tartalmazza az adott készítmény.

hirdetés

Kétségkívül az alkohol az egyik legrosszabb hírű kozmetikai összetevő, pedig még a természetes alapanyagokból álló termékekben is előfordul. Kedvezőtlen hatásait még azok is ismerik, akik nem különösebben szokták kielemezgetni az INCI-listák által felvonultatott, kacifántos nevű anyagokat.

Köztudott, hogy a szépségipar produktumaiban jelen lévő alkohol irritációt, bőrszárazságot, pattanásokat okozhat, ugyanakkor arról már kevés szó esik, hogy miért nélkülözhetetlen komponens, és miben térnek el egymástól a különféle típusai.

Alkohol a kozmetikumokban: nem mindig kell tartani tőle

A szépségápolás terén az alkohol az egyik elrettentő mumus, amitől rengetegen óvakodnak, miközben nem sokat tudnak róla. Tény, hogy nem csak érzékeny bőrön okozhat problémát, ám a hatását illetően cseppet sem szabad általánosítani. Először is, mert többféle típusa van, és azok más-más formában jelenhetnek meg a kozmetikai készítményekben.

Elsősorban a kis molekulasúlyú alkoholfajtákról terjedt el, hogy durván dehidratálják a bőrt, illetve károsítják a védőrétegét. Ebbe a csoportba tartozik a denaturált alkohol, az etanol, az izopropil-alkohol, a terc-butanol vagy például a benzil-alkohol.

Létezik kíméletes alkohol a szépségápolási termékekben?

Ami azt illeti, igen. Míg egyes alkoholfajtákat oldószerként, illatanyagként, fertőtlenítőként vagy éppen a tartósítás elősegítésére hasznosít a kozmetikai ipar, a zsíralkoholokat sűrítésre, stabilizálásra, tisztításra, valamint a puhább bőrérzetért alkalmazza.

A zsíralkoholok nem szárítják ki a bőrt, sőt, kisebb-nagyobb mértékben bőrpuhító hatással rendelkeznek. Ha ezeket az anyagokat látod az összetevők listáján, nem kell megijedned.

A cetearil-alkohol egy gyakori emulgeálószer, ami nem engedi, hogy a készítményekben jelen lévő olaj és víz szétváljon egymástól, ezáltal sűríti a kozmetikumok állagát. A lauryl alkohol kókuszolajból előállított adalékanyag, ami szintén a kencék állagát sűríti, ugyanakkor selymesebb bőrérzetet biztosít.

A behenyl alkohol segít benntartani a nedvességet, ezért hidratáló bőr- és hajápolókban egyaránt előfordul. A sztearil-alkohol vízben oldhatatlan emulgeálószer, ami kifejezetten segíti a bőr hidratálását, emellett sűrítésre alkalmas. Főként gyantákban, krémekben fordul elő, de parfümökhöz is gyakran adagolják.

 

Az octyldodecanol nevű zsíralkohollal sokszor találkozhatsz az összetevők listáján. Leginkább olyan dekorkozmetikai és bőrápolási termékekbe kerül bele, amelyeknél fontos a gazdag textúra és a kenhetőség. Gyakran bukkan fel éjszakai arckrémekben, bőröregedést lassító készítményekben, illetve rúzsokban.

Fertőtlenítő hatása révén az alkohol nagyban hozzájárul a kozmetikai termékek tartósságához, ugyanakkor egyes típusai oldószerként, míg mások sűrítőanyagként működnek. Emiatt gyakorlatilag nélkülözhetetlenek a szépségápolás terén, ám a durvább változatok negatív hatásai is elkerülhetők, ha csak kis mennyiségben fordulnak elő a választott készítményben – avagy nem az INCI-lista élén szerepelnek –, illetve a mindennap alkalmazott bőrápolási rutin nem csak és kizárólag alkoholos termékek használatából áll.

Nem árt minden esetben elolvasni az összetevők listáját, hiszen a zsíralkoholok kíméletesebbek a bőrhöz, ugyanakkor érdemes arra is figyelmet fordítani, hogy egyes alkoholfajták milyen koncentrációban szerepelnek a kencékben.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés