Akik gyakran festik magukat, jól tudják, hogy 35 év felett a szürke szemhéjpúder már inkább öregítő hatással bír, persze, ez nem azt jelenti, hogy nem lehet használni, csak érdemes melegebb tónusokkal finomítani. Ez a 77 éves nő nem törődik holmi íratlan szabályokkal, egyszerűen csak felteszi a festéket, és igazán meglepő eredményt ér el vele. Megmutatja, hogy mit tesz a smink ereje!

hirdetés

Patti igazán üdítő jelenség a szépségvloggerek között, látszik, hogy rutinból sminkel, és nem ragaszkodik a mai divatirányzatokhoz. Úgy véli, mindenkiben van valami szép, csak kevesen látják meg magukban, ezért is érzi szükségét annak, hogy videóival bebizonyítsa, lehet sikkesen, stílusosan öregedni, hiszen a nőiesség nem függ a kortól.

Érezhetően imádja ezt a rituálét, amikor beül a régi tükre elé, és szinte teljesen átalakul. Nem akar harmincasnak vagy negyvenesnek kinézni, csupán arra törekszik, hogy jól érezze magát a bőrében. Nem a mai trendek, inkább a saját tapasztalatai és berögzült sminkszokásai vezetik a kezét, melyek itt-ott mellőzik a manapság elterjedt lépéseket, mégis friss megjelenést eredményeznek.

A 77 éves nő sminkje rácáfol a szürke szemhéjpúder öregítő hatására

Először olajos elixírekkel készíti fel a bőrét a sminkelésre. manukamézes és ajurvédikus regeneráló olajokat használ, melyekkel alaposan átmasszírozza az arcát. Majd hajsütővel előkészíti a frizuráját. Alapozás gyanánt ásványi porpúdert használ, amit nagy ecsettel oszlat el a bőrén.

A szemöldökével nem bíbelődik annyit, mint a fiatal szépségvloggerek, csupán finom hangsúlyt ad a szálaknak barna szemöldökceruzával, majd kefével alakítja ki a formát. A szemhéj kifestésekor minden olyan lépést elkövet, amit ma már hibaként aposztrofálnak a sminkesek.

Először egy világosabb színnel az egész szemhéját lealapozza, amit egészen a szemöldök vonaláig visz fel. Azután egy semleges, finom szürkét ken fel, amit nem árnyal, nem tónusoz. Picit túlhúzza a mélyítő vonalig, viszont nem erőlködik azon, hogy a külső szemzugnál felfelé irányuló, éles ívet kapjon. Úgy tartja, már azzal is csal egy keveset, ha a szemhéjpúder nem a mozgó szemhéjig fut, hanem valamivel tovább, így ugyanis kevésbé lesz látványos a megereszkedett, lelógó szemhéj.

 

A nem túl hideg, és nem is meleg tartományba tartozó szürkés árnyalatnak kékesszürke szemceruzával ad hangsúlyt, ami jól passzol a hasonló színű szeméhez. Barna szeműeknél egészen másként működne ez a smink, Jennifer Lopez hajdanán sok elrettentő példát hozott rá.

Nem használ műszempillát, helyette pilladúsító primert alkalmaz, amely megvastagítja a szálakat. A korrektor felrakásakor sem követi a precízség elvét, szivacs helyett az ujjbegyeivel oszlatja szét a szemei alatt, ám a rutinos mozdulatainak köszönhetően, mégsem lesz pandamacis az eredmény. A fukszia árnyalatú rúzs teszi fel a koronát a sminkjére, ami látványosan élénkebbé teszi az arcát.

A végén egy kis turpisságot is bevet a haj vonalánál rögzíthető, ráncfelhúzó eszközzel, mely kicsit megemeli a petyhüdt bőrt. Ez a kis kütyü tulajdonképpen nem sokat ér, nagyon halványan finomít valamennyit a szemkörnyéken, és a halántékon, de láthatóan nem húzza fel teljesen a lelógó területeket. Az önbizalom növelésére azonban beválhat, éppúgy, mint egy jó smink és frizura.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés