Az elegáns hajcsatok a női ruhatár legpraktikusabb elemei. Sokszor filléres kiegészítőkről van szó, hiszen leárazáskor pár száz forintért szerezhetünk be mutatós darabokat. Ám ennek ellenére remekül felpezsdítik a frizurát és ezzel együtt az egész megjelenést.

hirdetés

Az elegáns hajcsatok már régóta keringenek a divat vérkeringésében, ám csupán időszakosan szoktak felbukkanni. Sokáig csak az alkalmi öltözék részei voltak, azon belül is főként a menyasszonyok, koszorúslányok frizuráját ékesítették az esküvőkön. Ám elérkezett az idő, amikor már az egyszerű, hétköznapi szettekbe is bekerülhet egy gyöngyös hajcsat vagy aranyszínű klip. 

 

A divat most igazán változatos, ugyanis csak úgy hemzsegnek a kínálatban a retró hajkiegészítők, ám a kifinomult, visszafogott, klasszikus daraboknak is marad hely. Nem csak csatokban érdemes gondolkodni, reneszánszukat élik a különféle kendők, hajráfok, hajpántok. Az efféle kiegészítők remekül használhatók az összkép finomhangolására, hiszen az apró csecsebecse passzolhat például a táska vagy cipő pántjához, esetleg a blézer gombjaihoz.

Visszafogott, elegáns hajcsatok, melyektől teljessé válik a megjelenés

A szezon sztárja egyértelműen a kilencvenes évek egyik kedvenc kiegészítője, a hatalmas, műanyag hajcsat, ami modern formában tért vissza, tehát már nem annyira ormótlan és harsány, mint az elődje. Leginkább letisztult színekben kapható, megjelentek például a fémrészletek, így nagyszerűen beilleszthető a modern, urbánus megjelenésbe. Összefoghatod vele az egész hajadat, vagy csak egy részét.

Tavasszal sok virágos kiegészítővel találkozhatsz az üzletek polcain, a ruhákat szintén ez a minta díszíti. Jöhetnek a virágos hajkiegészítők, melyekből bármilyen színt, méretet választhatsz.

A csíptetős csatok kifejezetten praktikusak, mivel könnyen hátra lehet velük fogni a frizurát. Ezek szintén porondon vannak, méghozzá visszafogott, elegáns színösszeállításokban.

A hajékszerek, fényes felületű kis apróságok éppúgy nőiesen viselhetők idén – a feliratos, bársonyból készült hajkiegészítők valódi jolly jokerek. A szaténnal vagy tükörbársonnyal bevont csatokat viselheted önmagukban, vagy akár halmozhatod is őket. Egy egyszerűbb szereléssel nem lesz túl bazári az összhatás.

A gyöngyös hajcsatok a legelegánsabb variációk, az esküvői szezonban is óriási sztárok. A mindennapokban úgyszintén elsütheted az letisztultabb verziókat, melyek igazán romantikussá, kifinomulttá teszik a megjelenést.

Sokszor a legegyszerűbb megoldások okozzák a legnagyobb meglepetést. Elég egyetlen visszafogott hajcsat, ami passzol a szetthez, és máris sikkesebb a látvány.

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés