Pamela Anderson nem változik az évek múlásával, fantasztikus fotók készültek róla. A képanyag abszolút tükrözi az 55 éves színésznő vibráló kisugárzását, miközben a smink nélküli címlap a természetességet hangsúlyozza.

hirdetés

Pamela Anderson neve talán akkor volt utoljára ennyire felkapott, amikor a Baywatch című sorozatban játszott. Tény, hogy a népszerűsége aligha csökkent a kilencvenes évek óta, ám a róla készült dokumentumfilm kissé megmozgatta az állóvizet. A mozi mellett több interjú is készült vele, amihez fantasztikus fotókat csatoltak a magazinok.

Az 55 éves színésznő neve jóformán senkinek nem ismeretlen. 1990-ben már a Playboy magazin címlapján szerepelt, amit számos alkalommal megismételt. A világhírnevet egyértelműen a Baywatch című sorozat hozta el számára, amelyet több televíziós, illetve filmszerep követett. A róla készült dokumentumfilmben most nem játszik szerepet, önmagát alakítja, méghozzá több alkalommal smink nélkül.

Noha Pamela Anderson népszerűsége aligha csökkent az elmúlt évtizedekben, a róla szóló Netflix-mozi abszolút felborzolta a kedélyeket. Az explaymate korábban leginkább talpig sminkben mutatkozott a közönség előtt, ám ezúttal egyes jelenetekben természetes megjelenését is megmutatta. Ha ez még nem lett volna elég váratlan, egy smink nélküli címlapot is bevállalt a WWD magazinnál, de a WSJ. szintén fantasztikus képeket készített róla.

Pamela Anderson nem változik a korral: lenyűgöző fotók készültek róla

Azt ő maga sem tagadja, hogy nem veti meg a plasztikai beavatkozásokat, ám Pamela Anderson igyekszik nem átesni a ló túloldalára. Szinte semmit nem változott az idő múlásával, s noha ez némileg a művi eljárásoknak is betudható, a genetika és a tudatos életmód éppúgy hozzájárul a fiatalos, ragyogó külső megőrzéséhez. Most a WSJ. Magazin készített vele egy interjút, amelyhez fantasztikus képeket csatoltak a színésznőről.

A képek roppant természetesek, hűen tükrözik Pamela Anderson vibráló, nőies kisugárzását. A készülődés pillanata és a végeredmény egyaránt helyet kapott a fotósorozatban, a színésznő egyszerűen mesésen fest, remek formában van.

 

Az interjúban elmondta, hogy egyáltalán nem fél az öregedéstől, abszolút helyén tudja kezelni a korral járó változásokat. Az emberek nehezen fogadják el tőle azt, amikor a természetes szépségről beszél, hiszen a legtöbben arra asszociálnak a neve hallatán, hogy tökéletes hajjal, gyönyörű sminkben, kisportolt, nőies alakkal egy piros fürdőruhában szaladgál a tengerparton. A színésznő számára ez nem könnyű, úgy gondolja, sokkal több van benne, mint amit sokan elsőre látnak.

 

Megmutatta a természetes arcát

Pamela Anderson természetes arcát is megmutatta a rajongóknak, a WWD letisztult, könnyed fotókat készített róla. A borítón szemmel láthatóvá válnak a színésznő finom ráncai, aranyos szeplői, miközben tengerkék szemei teljes mértékben elvarázsolnak mindenkit. Noha eddig nemigen mutatta meg, hogyan fest a sok-sok sminktermék nélkül, nagyon jól áll neki a naturális összhatás. A képek hűen tükrözik a színésznő pezsgő, vidám kisugárzását, legalább annyira természetesek, mint Pamela Anderson megjelenése.

A színésznő a WWD-nek adott interjúban elmondta, hogy manapság már sokkal inkább elfogadja magát, mint korábban. Mára kifejezetten megszerette természetes külsejét, nem zavarja, ha nincs semmi az arcán vagy nincs tökéletesen belőve a haja. A dokumentumfilmje is szóba került a beszélgetés során, amiről bizakodóan és hálásan nyilatkozott. Úgy érzi, hogy remek lehetőség volt, hogy megmutassa, több van benne, mint amit a megjelenése első blikkre mutat. Bár félt a reakcióktól, fontosnak érezte, hogy beszámoljon mindarról, amin keresztülment.

Kiemelt kép: RB/Bauer-Griffin/GC Images/Getty Images.

Cikkfotók: Chantal Anderson for WSJ. Magazine.

  • Megosztás:
hirdetés