Amanda Seyfried vonásaiban még mindig ott lapul a bájos kislány, ám ma már komoly, felnőtt nő, mégha nem is mindig van lehetősége felfedni szerepeiben ezt az oldalát. A Vogue borítóján egészen más arcát mutatja, mint amit megszoktunk tőle.

hirdetés

Amanda Seyfried a legtöbbeknek a Mamma Mia! című filmből lehet ismerős, noha korábban a népszerű tinifilmben, a Bajos csajok című moziban is játszott. Egy színésznő számára talán az a legnehezebb feladat, hogy levetkőzze az általa megtestesített karaktereket, pláne akkor, ha egy akkora kasszasikerről van szó, mint az Abba dalait vegyítő musical.

Amanda részben a filmnek, részben pedig egyébként is bájos, kislányos megjelenésének köszönhetően megkapta a ragyogó szemű naiva jelzőt. Az évek telnek-múlnak, a gyönyörű színésznő időközben kész nővé érett, ám a rajongók többségének még mindig a musicalben éneklő bájos fruska arca ugrik be első blikkre.

Legutóbbi fotózása igazán különlegesre sikerült, a Vogue Hong Kong címlapján egy egészen más, komoly arcát mutatta meg. Noha kamaszos báját azóta sem vetkőzte le teljesen,  a drámai borítón egy érett, gyönyörű nő bontakozik ki előttünk.

Amanda Seyfried drámai oldalát mutatja meg a Vogue címlapján

A stáb egyértelműen arra játszott, hogy Amanda komolyabb, határozottabb szerepben tűnjön fel a borítón. Leginkább a sötét árnyalatok dominálnak a fotósorozaton, a környezet komorságának az általa viselt fekete és fehér holmik kontrasztja ad hangsúlyt. Néhány alkalommal tüzes vörösben kapták lencsevégre, ami még izgalmasabbá teszi az anyagot.

A fotókról egy tapasztalt színésznő tekint vissza, aki a Vogue-nak elmondta, nem gondolta, hogy színésztársai az ő nevét fogják a szavazólapokra írni, s ezáltal Emmy-díjas művésszé válik. Gyönyörű és természetes a fotókon, azt vallja, hogy a szépséget egyértelműen a belső energia táplálja, s el kell fogadni és bízni kell a saját erőnkben.

Az egyik képen egy gyönyörű ló, Bruno mellett pózol, ami cseppet sem meglepő. Amanda Seyfried egy farmon él családjával, így az állatok nagyon közel állnak hozzá. A kommentelők bolondulnak ezért a különleges fotóért, volt olyan, aki azt írta, hogy még soha nem látott ilyen szép Vogue-címlapot.

A belőle áradó természetesség talán pont ebből fakad. Úgy gondolja, hogy a tanyasi élet teszi azzá, aki. Az állatok hangja, a ház körüli teendők nyugtató hatással bírnak, abszolút ki tudják kapcsolni.

Habár nehezen, de egyre inkább kezd kilépni a kislányos naiva szerepéből, s mind a mozivásznon, mind pedig a képeken fel tudja tárni a benne rejlő komoly, mégis természetes nőiességet.

Kiemelt kép: Noam Galai/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés