Paris Hilton 2000-ben annyira beépült a celebvilágba, hogy azóta sem lehet onnan kirobbantani. Az egykori valóságshow-sztár az évek alatt próbálkozott az énekléssel, színészettel, és rendszeresen szerepel világmárkák kampányaiban. A szőke örökösnő arca még mindig egyet jelent a luxussal. Most a Valentino divatház kedvéért állt kamera elé, és kivételesen húga, Nicky, valamint édesanyja, Kathy Hilton is vele tartott.

hirdetés

A Hilton lányok csodás alakjukkal, babaarcukkal és szőke loboncukkal robbantak be a köztudatba még a kétezres évek elején. Paris körül mindig hangos volt a sajtó, és éveken keresztül csak a féktelen bulizásairól lehetett hallani. Nicky sokkal visszafogottabb volt, pár éve pedig beházasodott a Rothschild családba.

Paris és Nicky főként az édesanyjukra hasonlítanak, az egykori színésznő pedig még ma is remek formában van. Kathy a hetvenes években tett szert hírnévre, amikor számos sikeres sorozatban szerepelt. Azóta már csak médiaszereplőként van jelen, és inkább a valóságshow-k felé fordult.

Kathy Hilton 60 felett is nagyon stílusos

Kathy fiatalon a bájos arcával tűnt ki a tömegből, amit a lányok is örököltek. Bár az évek alatt átesett számos beavatkozáson, nem fagytak meg az arcvonásai, és kitűnő formában van. Átlagos testalkattal rendelkezik, és a ruháit is ennek megfelelően válogatja össze.

A 61 éves egykori színésznő megjelenése mindig elegáns, kedveli a nőies egészruhákat, amelyeket legtöbbször egyszerű kiegészítőkkel kombinál. Kerüli a harsány színeket és a túl sokat mutató darabokat.

Kathy nem szokott kampányokban szerepelni, most mégis együtt fotózták lányaival. A Valentino legújabb táskáit reklámozzák, amelyekhez vidám színű ruhákba öltöztek.

A lepelszerű kreációk mellett a visszafogottabb, elegánsabb darabok is megjelennek.

A Valentino szegecsekkel díszített cipői, táskái már ikonikusak, Kathy és a lányai pedig a Roman Stud névre keresztelt retikült népszerűsítik. Pierpaolo Piccioli frissített a dizájnon, így az új kiegészítők már egy puha párnára hasonlítanak. Ezzel a divatház is megalkotta a maga slágerdarabját, amely várhatóan hosszú pályafutásnak néz elébe.

 

Kiemelt kép: Jesse Grant / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés