A szervezet öntisztító, védekező folyamatait számos tényező befolyásolhatja, ha a méregtelenítő szervek túlterheltek, gyengének, fáradtnak, lomhának érezhetjük magunkat, a toxinok kiürülése és a szabad gyökök lebontása ugyanis belassul. Ezért néha muszáj egy kis időt szánni a regenerálódásra, és segítséget nyújtani a kiválasztó szerveknek. Ezek a méregtelenítő ételek nem csak a közérzeten javítanak, hanem a fogyást éppúgy elősegítik.

hirdetés

A tavasz a testi-lelki megújulás időszaka, ilyenkor a legtöbben igyekeznek felfrissülni, nem csupán külsőleg, belsőleg is. A mai étkezési szokások mellett, ami sokaknál a téli időszakban még inkább hektikussá válik, feltétlenül szükséges nagyobb hangsúlyt helyezni a máj regenerációjára. Ez a szerv felel a szervezetben rekedt méreganyagok eltávolításáért, ám könnyedén túlterhelődik, amikor is nem tudja megfelelően ellátni funkcióját.

Ilyenkor már mindenki a bikiniszezonra készül, ám abban az esetben, ha nem kerül fókuszba a kellő mértékű méregtelenítés, a zsírbontó, valamint emésztési folyamatok éppúgy belassulhatnak. Ennek következtében nehezebben moccan meg a leadni kívánt felesleg, a közérzet pedig kifejezetten kellemetlen lehet, így nem valósulnak meg az energikus testedzés feltételei.

Sokan azonnal ultragyors fogyókúrához kezdenek, vagy léböjtkúrába fognak, azonban ezeknek is megvan a maga hátránya. A letapadt salakanyagok, valamint a megrekedt méreganyagok eltávolításához inkább megfelelő étrendre van szükség. Bizonyos összetevők nagyban segítik a máj munkáját, így közvetett módon hozzájárulnak a tisztulási folyamathoz. Segítségükkel felszabadultabbá, könnyedebbé válik a közérzet, visszatér a mindennapi lendület, megfelelő edzéssel kombinálva a makacs zsírpárnák is csökkennek, sőt, a bőr állapota éppúgy visszanyeri üde, élettel teli formáját.

Ezek a méregtelenítő ételek kihajtják a megrekedt salakanyagokat

Uborka

Az uborka nagyrészt vizet tartalmaz, ami nélkülözhetetlen a máj megfelelő működéséhez és a sikeres méregtelenítéshez. Rengeteg vitamint, valamint ásványi anyagot tartalmaz, többek között A-, B- és C-vitaminban gazdag, illetve magnézium- és folsavtartalma sem elenyésző. Nem csupán a méregtelenítő, valamint salaktalanító hatása miatt érdemes fogyasztani, remek vízhajtó is, ezáltal fellendíti a nyirokkeringést, ami szintén sokat tesz a méreganyagok kipucolásáért.

Kelkáposzta

A kelkáposzta rengeteg A-, valamint C-vitamint tartalmaz, illetve klorofillban gazdag, ami nagyban hozzájárul a máj méregtelenítő munkájához. Javítja az emésztést és a bélmozgást, garantáltan elűzi a salakanyagokat, kipucolja a bélrendszert. Remek diétás alapanyag, hiszen alacsony kalóriatartalma mellett erőteljes vízhajtó összetevő, ezért gyakori fogyasztásával újabb lendületet vehet a fogyás.

Cékla

A cékla elképesztően tisztítja a májat, rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, amelyeknek köszönhetően fantasztikus hatással van az emésztési folyamatokra. Szuperül pörgeti az anyagcserét, ráadásul kalóriatartalma igencsak alacsony, így hozzájárul a sikeres diétához.

 

Lenmag

A lenmag csak úgy dúskál omega-3 zsírsavakban, de rostokban sem szűkölködik, így remek hatással van az emésztési folyamatokra. A salakanyagok kiürítésében éppúgy szerepet vállal, szuper méregtelenítő alapanyag. Sok-sok B-vitamint tartalmaz, illetve ásványi anyagokban sem szűkölködik. Hozzájárul a sikeres fogyókúrához, csökkenti az éhségérzetet, és megfelelő feltételeket biztosít a kellemes közérzethez azáltal, hogy megtisztítja a szervezetet a méreganyagoktól és letapadt salakanyagoktól.

Csalán

A csalán az egyik legjobb méregtelenítő és vízhajtó alapanyag, garantáltan elűzi a letapadt salakanyagokat. Olyan ásványi sókat tartalmaz, mint a kálium, a kalcium, a vas vagy a szelén. Tea formájában rendkívül hatásos, kimossa a méreganyagokat, valamint a vérnyomás-szabályozás szempontjából is rendkívül fontos gyógynövény.

Ezeket az ételeket érdemes egész évben fogyasztani, beépíteni a már megszokott étrendbe. Bár sokan tavasszal döbbennek rá, hogy a szervezetnek mekkora szüksége van a tisztulásra, egész évben fontos a változatos étkezés, valamint a máj tehermentesítése.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés