A mellplasztika az egyik legismertebb esztétikai beavatkozás, és egyben a legnépszerűbb is volt, egészen mostanáig. Az amerikai Élelmezési és Gyógyszerügynökség –FDA- kutatásai alapján azonban kiderült, hogy egyre többen próbálnak szabadulni a már beültetett implantátumoktól.

Évről-évre növekszik azoknak a száma, akik azért feküdnek kés alá, hogy az évtizedekig hordott implantátumot kisebbre cseréljék, vagy épp végleg eltüntessék. Ennek okaként többféle indok is felsorolható, mindjárt közülük a legsúlyosabb, hogy a mellplasztikán átesett nők zöme furcsa tünetekről számol be. Már régóta téma, hogy az implantátum rákot okoz, de eddig ez a tény még nem lett tudományosan igazolva. Azok az esetek viszont, amik egyre több nőt érintenek, elgondolkodtatóak, vajon a vágyott kebelméret elérése tényleg megéri a sok bajt?

Az implantátum valóban káros lehet az egészségre

Az FDA kutatásaiból az derül ki, hogy a nők zöme olyan súlyos, évekig fennálló zavarokról számolt be, amikre az orvosok nem tudtak magyarázatot adni, vagyis látszólag egészségesek voltak, mégis különféle tüneteket produkáltak. Ilyen volt például a krónikus fáradtság, az étvágytalanság, fejfájás, kiütések, ízületi fájdalmak, alkoholintolerancia és pajzsmirigy rendellenességek. Bár tudományosan nem lett igazolva az implantátum és a tünetek közötti összefüggés, az érintettek javarésze a panaszok megszűnéséről számolt be, miután kivetette az implantátumot. Az FDA honlapján külön össze is szedték a figyelmeztető javaslatokat a ciciplasztikára vágyóknak.

A dús keblek még mindig trendinek és főképpen nőiesnek számítanak, de a fenti bajokra gyanúsan tekintve egyre kevesebben kockáztatják az egészségüket csupán az esztétikai elvárásoknak eleget téve. Persze az ’egyre kevesebb’ még mindig elég, hogy a zsírleszívás után a mellplasztika legyen a második legnépszerűbb beavatkozás, de úgy tűnik, a számok évről-évre csökkennek. Az Amerikai Plasztikai Sebészek Társasága – American Society of Plastic Surgeons- arról számolt be, hogy míg 2008-ban 20 967 implantátumot távolítottak el, addig mára ez a szám több mint 8000-el nőtt.

Már nem muszáj a mellplasztika

A másik indok a mellplasztika visszaesésére az, hogy egyre többen figyelnek oda az egészséges életmódra, elsősorban a mozgásra. Intenzív edzéskor nem mindig kényelmes a dús keblek mozgása, ráadásul kisebb a kínálat melltartókból is a nagyobb mellmérettel rendelkezők számára. Vagyis cicplasztikát csináltatni nem praktikus.

Végül, és ez ugyanolyan húzóerő, mint a szövődményektől való félelem, hogy a világ sokkal elfogadóbb, mint régebben. Az implantátumot eltávolító nők többsége 35-50 év között van, ami jól láttatja, hogy nem a mai fiatal generációt érinti elsősorban ez a probléma. Míg régebben önbizalomhiányt, mentális betegségeket eredményezett kis mellű nőként élni, addig ma ez már ugyanolyan elfogadott, mint mondjuk a striák és molett idomok mutogatása az interneten. Ráadásul a természetesség hangsúlyozása egyre divatosabb, így a szükség nyomása sem kell, hogy az emberen legyen a nagyobb keblek elérésében.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés