Kim Kardashian még mindig tud meglepetéseket okozni. Sokszor jelent már meg különleges ruhában, és az is előfordult, hogy mém vált belőle. Tavaly az egész arcát egy fekete dressz takarta, amikor végiglejtett a Met-gála vörös szőnyegén, idén pedig egy dollármilliókat érő ikonikus ruhát vett elő, amit eredetileg Marilyn Monroe viselt.

hirdetés

Kim Kardashian az elmúlt években bebizonyította, hogy nála jobban senki sem rajong a Met-gáláért, és ha arról van szó, bármit bevállal. Viselt már kanapémintájú egészruhát, tavaly pedig az egész testét elfedte a különleges Balenciaga ruha, csupán a haja látszódott. Az izgalmas szereléssel azt szerették volna érzékeltetni, hogy a hírességet már a sziluettjéből is fel lehet ismeri, olyannyira jellegzetes.

Idén még ennél is nagyobb meglepetést okozott, ugyanis Marilyn Monroe kristályokkal kirakott ruháját viselte, melyet a meztelen ruhák korai előfutárának is tekintenek. Az ötvenes évek színésznője is csak egyetlen egyszer öltötte magára a csodás kreációt, de akkor történelmet írt vele.

Marilyn Monroe-t idézte meg Kim Kardashian: az egyik első meztelen ruhát viselte

Kim fejében szeptemberben született meg az ötlet, hogy ezt a darabot szeretné viselni. Az amerikai divat megihlette, és úgy gondolta, hogy semmi sem amerikaibb, mint a szőke színésznő. Marilyn az ötvenes-hatvanas években az amerikai álmot, tökéletességet szimbolizálta, nők tömege szeretett volna rá hasonlítani, valódi ikon volt, aki beépült a popkultúrába.

 

A ruhát Jean Louis, az Oscar-díjas jelmeztervező alkotta meg, a tervezésben pedig részt vett Bob Mackie, aki többek között Cher egyik kedvenc dizájnere. A kreációt nagyjából hatezer kristály díszíti, az anyaga pedig szinte teljesen átlátszó. Marilyn csupán egyetlen alkalommal viselte, 1962-ben John F. Kennedy elnök 45. születésnapján, amikor dalban kívánt neki boldog születésnapot. A köszöntés igencsak emlékezetesre sikerült, azóta is gyakran emlegetik fel a színésznő kapcsán.

 

Marilyn egy fehér bundában érkezett a színpadra, melyet azután egy határozott mozdulattal levetett magáról. Hatalmas megdöbbenést és ovációt váltott ki, mivel akkoriban a meztelen ruhák nem számítottak elterjednek, hiszen a nők sokkal konzervatívabban öltözködtek, pláne egy ilyen eseményen. Kim ezt a pillanatot szerette volna megidézni.

Az ikonikus ruha az elmúlt években többször is gazdát cserélt, 2016-ban 4,6 millió dollárért árverezték el, ilyen drágán még sosem kelt el ruha. Jelenleg is múzeumban van, 68 Celsius-fokon tartják, az ideális páratartalom pedig 40-50%. Csak így tudják garantálni, hogy a kreáció nem sérül meg. Kim felvette a kapcsolatot az aukciós házzal, és beleegyeztek, hogy felveheti a ruhát. Elsőként egy méretarányos replikát próbált fel, még hónapokkal ezelőtt, ami tökéletesen passzolt.

 

Ám a második próbánál már nem volt ennyire szerencsés Kim, mivel az eredeti ruha nem volt rá jó. Ez megijesztette, hiszen nem lehet átalakítani, ezért tökéletesen passzolnia kellett az alakjára. Az elmúlt hetekben összesen hét kilótól szabadult meg a Met-gála kedvéért. Kiiktatta a cukrot, a szénhidrátot, csak zöldséget és fehérjéket evett. Szaunaruhát viselt, rendszeresen futott, és rengeteg folyadékot ivott. Végül sikerült felvennie a ruha másolatát, majd megfelelő körülmények között magára ölthette Marilyn eredeti darabját.

Mivel a ruhának nagyon nagy az eszmei értéke, ezért Kim csupán annyi ideig viselhette, amíg végigsétált benne a vörös szőnyegen. Nagyon nehéz volt benne járni, hiszen eléggé szűk, ezért a lépcsőzés bonyolult volt benne. A bevonulás előtt egy kis öltözőfülkében vette fel, majd az est folyamán egy utánzatra cserélte a meztelen ruhát. Kim biztosra ment a megjelenését illetően, még a haját is szőkére festette.

Így ragyogott a Kardashian család a Met-gálán

Ám nem Kim volt az egyedüli, aki meglepetést okozott, mivel ez volt az első alkalom, hogy a Kardashian, Jenner lányok mindannyian részt vettek a Met-gálán. Az elmúlt években ilyenre még nem volt példa.

 

Kris Jenner a hatvanas éveket idézte meg ezzel a sárga ruhával és kifelé szárított frizurájával. Ez egy Oscar de la Renta darab, és az érdekessége, hogy nagyon hasonlít arra a ruhára, amit Jackie Kennedy viselt 1961-ben. A ruha színe, teljesen ugyanaz, a szabás pedig csak annyiban különbözik, hogy Jackie derékban szűkített darabot választott. A fehér kesztyű szintén passzolt. Bár az aranykor témához ez annyira nem illeszkedett, mindképp látványos szett volt.

 

A legidősebb Kardashian nővér, Kourtney összeöltözött Travis Bakerrel, a szoknyája ugyanis Travis öltönyének a lebontott változata. A kreációt Thom Browne tervezte, és egy fehér inggel egészítették ki. Kifejezetten érdekes, bár nem ez volt az adománygyűjtő est legszebb kreációja.

 

Khloé komolyan vette a dresszkódot, ezért aranyba burkolózott. Egy gyöngyökkel, egyéb díszekkel feldobott Moschino ruhában érkezett, melynek az elkészítése nagyjából 10 nap volt. A ruhaköltemény szabása egyszerű, valódi klasszikus, melyet remekül feldobott a fekete stóla és kesztyű.

 

Kendall Prada ruhában kápráztatott el mindenkit, a hatalmas szoknyához villantós, hálós, necctop társult. Már ezzel magára irányította a figyelmet, nem beszélve a sminkjéről. Teljesen eltűnt a szemöldöke, amitől megváltozott az arca, mintha nem is ő lett volna. Kendall szoknyája nagy kedvencünk, remekül felidézi az aranykor hétköznapi viseleteit.

 

Kylie Jenner Virgil Ablohnak szeretett volna emléket állítani a ruhájával. Az Off-White menyasszonyi ruha alatt neccfelsőt viselt, a baseballsapkát pedig néhány virág és fátyol díszítette. Remekül választott, és igazán szép gesztus volt a részéről.

 

Kiemelt kép: Gotham / Getty Images.

Képek a cikkben: Dan Callister, Bettmann, Dimitrios Kambouris, Kevin Mazur/MG22, John Shearer, Jeff Kravitz/FilmMagic/Jamie McCarthy, Mike Coppola / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés