A Grammy-gála a legrangosabb zenei díjkiosztónak számít, ám ettől függetlenül a klasszikus elegancia ritkán kerül középpontba a vörös szőnyegen. Az énekesnők legtöbbször merész ruhakölteményekben mutatják meg magukat, és inkább az egyedi ízlésükre fektetnek hangsúlyt, semmint a finom sikkre. Ebben az egyik legjobb Lady Gaga volt, aki az elmúlt évtizedben számtalan alkalommal megbotránkoztatta a rajongóit. Ám úgy tűnik, ezek az idők már lejártak, mivel tegnap éjjel ő volt a legelegánsabb.

hirdetés

Magyar idő szerint hétfő hajnalban osztották ki 64. alkalommal a Grammy-díjakat, Las Vegasban. Az eseményt hagyományosan Los Angelesben szokták tartani, ám idén a késői dátum miatt megváltoztatták a helyszínt. Rengeteg kategóriában adnak át díjakat, miközben a zenei világ legnépszerűbb előadói szokták megörvendeztetni a közönséget minikoncertekkel.

Ez idén sem volt máshogy, a zenei világ krémje megjelent. A résztvevők a gála előtt a vörös szőnyegen is tiszteletüket tették, ahol számot adhattak egyedi stílusukról és izgalmas ízlésükről. A Grammy-gála vörös szőnyegét legtöbbször a mélyen kivágott, merészen felsliccelt ruhakreációk uralják. Az énekesnők megpróbálják kihangsúlyozni az egyediségüket – és persze az alakjukat –, még akkor is, ha ehhez egy kicsit merészebbre kell venni a figurát.

Lady Gaga éveken keresztül okozott meglepetést különleges belépőivel és szereléseivel. Egyik évben például egy tojásból mászott elő. Szó szerint mindent bevállalt, ám az utóbbi időben már sokkal visszafogottabban választ. A repertoárját főként a nőies, extra elegáns estélyik uralják, melyekhez feltűnő smink és látványos frizura társul.

Lady Gaga mindenkit lenyűgözött a Grammy-gála vörös szőnyegén

A 36 éves énekesnő egy ideje már a legjobban öltözött hírességek között szerepel, nem véletlenül. Lady Gaga most egy fekete és fehér Armani Privé darabban érkezett. A ruha aszimmetrikus volt, így a dekoltázsa sem volt feltűnő vagy kirívó. A fekete alapszínt hátul egy hosszú, krémfehér uszály egészítette ki.

 

A szabás klasszikus vonalvezetése cseppet sem tette unalmassá az énekesnő csodás megjelenését. Igazi elegáns darab, ami a régi Hollywood csillogását idézte meg. Az énekesnő frizuráját elegáns kontyba fogták, így nem vonta el a figyelmet a látványos nyakrészről, illetve a gyönyörű gyémánt ékszerekről, melyek valóban fejedelmivé tették az összképet. Többször is ruhát cserélt, de egyik darabbal sem okozott csalódást.

Bár a vörös szőnyeg egyik legemlékezetesebb összeállítását Lady Gaga viselte, a többi híresség sem vette lazán a ruhakérdést. Dua Lipa egy igazán különleges Versace darabban érkezett, mely hasonlított azokra a kreációkra, melyeket Gianni Versace még a kilencvenes évek elején készített. Az övekkel, arany részletekkel megbolondított ruhaköltemény merész és vagány volt, mégsem mutatott sokat.

Voltak különlegesebb vagy kicsit érdekesnek nevezhető ruhák, ám főként az elegánsabb, visszafogottabb fazonok érvényesültek. Chrissy Teigen, John Legend felesége az est egyik legszebb darabját viselte, a rózsaszín kreációban olyan volt, mint egy valódi hercegnő.

Lady Gaga még egy aranygramofonnal lett gazdagabb az est folyamán, Tony Benettel megosztva nyerték el a legjobb tradicionális popalbumnak járó díjat. A nyertesek között volt még többek között Olivia Rodrigo és Doja Cat is.

 

Kiemelt kép: Jeff Kravitz / Getty Images. 

Képgaléria képei: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés