Lángvörös hajkoronájával, csibészes mosolyával szinte azonnal kitűnik a nézőtér frontvonalából a divatbemutatókon és a divatvilág berkeiben mindenki ismeri a nevét. Grace Coddington egy jelenség, pedig nem csinál nagy ügyet az öltözködésből, stílusa meglepően laza.

hirdetés

A walesi származású Grace Coddington kezdetben modellként, később divatszerkesztőként vált ismertté egykor, majd végérvényesen beírta magát a divat meghatározó alakjai közé, amikor az amerikai Vogue magazin kreatív igazgatójaként tevékenykedett. 1988-ban kezdte meg igazgatói pályafutását a magazinnál, akkoriban, amikor Anna Wintour lett a főszerkesztő. Sokan innentől számítják az amerikai Vogue felvirágoztatását, a két nő együttműködése alatt a magazin presztízse és hírneve igencsak megerősödött.

Grace Coddington azonban 2016-ban egészen új vizekre evezett, otthagyta kreatív igazgatói pozícióját, majd a Tiffany & Co.-val kooperált. Coddington változtatott a korábbi szokásokon, és egészen új szintre helyezte a cég kampányait. A divatanyagokat merőben átformálta, a képsorok között már nem szerepeltek termékfotók, a divatmodelleket pedig sztárokra cserélte le. Ekkoriban lett a márka arca Elle Fanning, aki még csak 18 éves volt a 2016-os őszi-téli kampány megjelenésekor.

A Louis Vuittonnal való együttműködése szintén emlékezetes állomás Grace Coddington karrierjében. 2018-ban közös kapszulakollekciót dobott piacra a divatházzal, amit Nicolas Ghesquière-rel tervezett. A Catogram névre keresztelt gyűjtemény bőrtáskákat, cipőket és egyéb kiegészítőket, valamint ruházati cikkeket is tartalmazott, egy kicsit megbolondított változatban.

A Louis Vuittonra jellemző logóminta bohókásan átalakult, Grace ugyanis nem tudott ellenállni macskaimádatának, így a számára fontos cicákat is szerette volna megjeleníteni a mintázatban. Ha már cicák kerültek a tervrajzokba, a kutyák és egerek sem maradhattak ki az anyagokon megjelenített illusztrációkból, de főként a macskák uralták a kollekciót.

A 82 éves Grace Coddington stílusa kényelmes, laza, mégis nőies

Bár Grace Coddington a divatvilág egyik meghatározó alakjaként ismert, értékrendjében nem szerepel a hivalkodás és a nagy flanc. Általában kényelmes holmikat visel, lapos talpú félcipőben, teniszcipőben vagy tornacsukában jelenik meg az eseményeken, és szettjeiben leginkább időtálló ruhadarabok szerepelnek.

Képek: Gilbert Carrasquillo/GC Images, Mike Coppola/Getty Images.

 

Hullámos, lángvörös frizurája olyannyira a védjegyévé vált, hogy ha egy-egy modell hasonló sörénnyel tűnik fel a divatfotókon, arra garantáltan rásütik, hogy a Grace-stílust idézi meg.

Képek: Gilbert Carrasquillo/GC Images, Dimitrios Kambouris/Getty Images.

 

Coddington magabiztossága és játékossága a pizsamaszerű szetteket is elbírja, de többnyire teljesen egyszerű alapdarabokat és klasszikus fazonokat visel, vidám színfoltokkal megbolondítva.

Képek: Dimitrios Kambouris, Theo Wargo/Getty Images.

Az egykori modell ismét divatfotón szerepel

Nemrég debütált a Pandora legújabb kampánya, amely az ékszercég laboratóriumban előállított gyémántjait állítja a figyelem középpontjába. A fenntarthatóságra való törekvés már az ékszerdivatban is megmutatkozik, a mesterséges gyémánt népszerűsége igencsak megugrott az utóbbi időben.

A Diamonds for All kampányhoz Pamela Anderson és Grace Coddington is csatlakozott. Az 56 éves színésznő manapság a természetesség híve, és nemcsak a párizsi divathéten, hanem a Pandora reklámfotóján is smink nélkül, de legalábbis leheletfinom sminkben jelent meg.

Grace szintén elutasítja a felesleges flancot, így hitelesen közvetíti a mesterséges gyémántokkal díszített, letisztult ékszerek üzenetét.

Mario Sorrenti fotóin mindketten önazonos módon tűnnek fel, Anderson a „no makeup” smink elveit követi, a 82 éves Coddington pedig az egyik cicáját öleli magához. Egyszerű, mégis gyönyörű képek, melyek a belső szépségre is hangsúlyt fektetnek.

Kiemelt kép: Theo Wargo/Getty Images.

Cikkfotók: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés