A bőrfiatalító kencék hatása nem csupán azon múlik, hogy milyen hatóanyagokat tartalmaznak, és mennyire borsos áron kaphatóak, hiszen bármit magára kenhet az ember lánya, ha belülről nem támogatja a bőre épségét és egészségét – ergo, a krémek eredményessége ellen dolgozik. A bőröregedés lassításának kulcsa elsősorban az életmódbeli szokásokban rejlik, így az étrend sem elhanyagolható tényező a feszesség megőrzésének érdekében.

hirdetés

Valószínűleg nem árulunk el nagy újdonságot azzal, hogy az általános bőrfiatalító kencék csak a felszínen, vagyis az epidermisz rétegeiben hatnak. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen feleslegesek és fikarcnyit sem javítanak a bőrképen, de hiú remény lenne kizárólag a krémek erejében bízni, miközben a sejtek öregedését számos olyan belső folyamat befolyásolja, melyek kívül esnek a szépségmegőrző kenceficék hatáskörén.

Tényezők, melyektől nagyobb fokozatra kapcsol a bőröregedés

35 éves kor felett számos változáson megy keresztül a női test, amiből külsőleg eleinte nem sokat tapasztalunk, de negyvenéves korra az öregedés folyamatának már látható nyomai is lehetnek. Ekkor már fokozottabb az esélye a bőr megereszkedésének, a narancsbőr, vagy a ráncok kialakulásának, persze nem törvényszerű, hogy rögtön a negyvenes kor küszöbén hirtelen beinduljon a gépezet. Bár a kollagéntermelés megcsappan, sőt, fokozatosan csökken, és az is igaz, hogy egyre nehezebb megőrizni a bőr nedvességtartalmát.

A hormonegyensúly a kor előrehaladtával egyre labilisabbá válik, és az ösztrogénszint csökkenése elég sok mindent befolyásol: a hatása a bőrön és a hajon egyaránt meglátszik. Az anyagcsere működése úgyszintén változik, és már a nyirokrendszer sem hasít annyira, mint korábban, ezért több méreganyag halmozódik fel a szervezetben.

A test vitaminigénye megnő, hiszen a szabadon garázdálkodó szabad gyököket semlegesíteni kell, és a sejtszintű regenerálódás sem megy már csettintésre, mint hajdanán. Ha nem támogatja az étrended a belső változásokhoz igazodó tápanyagigényedet, azt bizony nem csak a hajad és a bőröd sínyli meg, hanem a dominó elvét követve, sajnos egészségügyi, valamint kimerültséggel és rossz közérzettel járó problémákkal is számolhatsz.

Bár a bőröregedés természetes folyamat, amely nem állítható meg, tudatos táplálkozással és megfelelő bőrápolással megzabolázható, avagy lassítható. Kevesebb ránc képződik ugyanis, ha van elég antioxidáns-tartalék, mely elbánik a szabad gyökökkel, és ezáltal hatékonyabban működnek a méregtelenítő folyamatok.

Ami ebben akadályt képezhet, az a dohányzás, a gyakori alkoholfogyasztás, a rendszeres kialvatlanság, illetve a mozgás- és folyadékhiány. Olyan antioxidánsokban gazdag, méregtelenítő, vagy kollagéntermelést-serkentő ételeket gyűjtöttünk össze, melyek egy kiegyensúlyozott étrend részeként, megalapozzák a bőr feszességét és rugalmasságát.

Rukkola: ráncok ellen

Ez a sötétzöld levelű, kesernyés ízű növény nemcsak pizza-feltétként kerülhet be az étrendbe. Smoothie-k, saláták alapanyaga lehet, és különösen jól passzol a dió és a mandula ízéhez, melyek olajtartalmukkal javítják a bőr rugalmasságát. Az olaszok általában nehéz ételek mellé társítják, hiszen a rukkola jó hatással van az emésztésre.

C-vitaminban bővelkedik, amely a zsírégető és kollagéntermelő folyamatokban egyaránt nagy szerepet játszik, ráadásul antioxidánsokban, klorofillban és rostokban gazdag növény. Magas a kalcium– és K-vitamin-tartalma, és a B-vitaminok széles skáláját felvonultatja.

Mindemellett A-vitamin, vas, magnézium, foszfor és szilícium is található benne, hatóanyagainak kombinációja pedig hozzájárul a gyulladások csökkentéséhez. Tulajdonképpen bármilyen ehető zöld leveles növény jótékonyan befolyásolhatja a bőr állapotát, de a rukkola azért kivételes, mert sok víz található benne, ezáltal még hatékonyabban méregteleníti a szervezetet.

Acerola: a bőr rugalmasságáért

Az acerola, vagy más néven barbadoszi cseresznye, kissé fellengzősen hangzik, hiszen Európában nem terem, de megkönnyíti a beszerzését, hogy aszalt és por változatban is kapható. A kivonatából készült por joghurtba, desszertbe, folyadékba, smoothie-ba keverhető, míg az aszalt gyümölcs saláták alapanyaga lehet. Az acerola értéke a magas C-vitamin-tartalmában rejlik, ráadásul bőrszépítő B1-, B2-, B3-vitaminokban is bővelkedik. Antioxidáns hatású összetevői révén nyerte el a szuperétel elnevezést, ugyanis jóval több benne a C-vitamin, mint a narancsban, vagy az áfonyában.

Ám nem árt tudni róla, hogy éretlen állapotában gazdagabb a C-vitamin-tartaléka, amiből fokozatosan veszít az érés folyamán. Az acerola azonban még így is remek antioxidáns-forrás, nem mellesleg, a szervezet számára fontos ásványi anyagokat vonultat fel: vas, magnézium, kalcium, kálium, foszfor egyaránt található benne, sőt, flavonoidokkal, rostokkal, fehérjékkel és lipidekkel támogatja a szervezet működését. Por formájában kozmetikai szerekhez is felhasználják, ugyanis kiváló ránctalanító hatással bír.

Természetes vízhajtóként működik, ezáltal serkenti a méregtelenítő folyamatokat, és pótolja a kollagéntermeléshez szükséges C-vitamin-adagot. Rendszeres fogyasztásával javul az állóképesség, erősödik az immunrendszer, a bőr pedig rugalmasabbá, ragyogóbbá válik.

Csicseriborsó fitoösztrogénnel: csökkenti a bőröregedés tüneteit

Bár még vitatott, hogy jó-e vagy sem, ha fitoösztrogén tartalmú ételeket fogyasztunk, ám, amikor a szervezetben természetes módon csökken az ösztrogénszint – például a klimax során -, akkor javasolni szokták. A fitoösztrogének hatása egyébként jóval gyengébb, mint a női petefészekben termelődő ösztrogén hormonnak. A fitoösztrogének olyan növényi vegyületek, melyek az ösztrogénhez kapcsolódva hasonló szerepet tudnak betölteni, mint a női nemi hormon, de azért mégsem ugyanolyanok, vagyis nem képesek pótolni a hiányzó ösztrogént. Enyhíthetik azonban a menopauza és a változókor kellemetlen tüneteit, melyek általában a bőrre is hatással vannak.

A csicseriborsó egyébként roppant egészséges, remek kalcium-, vas- és cinkforrás, és B1-, B6-vitaminokban is gazdag. Rosttartalmának köszönhetően javítja az emésztést, segíti a szervezet méregtelenítő folyamatait, emellett pedig hozzájárul a csontok erősségéhez.

A csicseriborsóhoz hasonlóan, a gránátalma magjában is találhatóak fitoösztrogének, amely magas C-vitamin-tartalmát tekintve, szintén értékes tápanyagforrásnak bizonyul az egészségmegőrzés és a bőröregedés lassításának szempontjából egyaránt.

Kaliforniai paprika: a kollagéntermelés serkentéséért

A kaliforniai paprika jótékony tulajdonságairól sokan hajlamosak megfeledkezni, hiszen könnyen beszerezhető és nincs szuperételnek minősítve. Pedig a zöld és piros változat egyaránt rengeteg C-vitamint, ugyanakkor kevés kalóriát tartalmaz. Rostjaikkal segítik az emésztést, ráadásul béta-karotinban is bővelkednek – a pirosban több van, mint az éretlen zöldben, vagy a sárga rokonukban.

A C-vitaminban gazdag táplálkozás elősegíti a kollagéntermelést, azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy a zöldségek, gyümölcsök és saláták nyers formában gazdagabb vitaminkészlettel rendelkeznek.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés