Cate Blanchett megjelenése mindig kifogástalan, bárhol felbukkan, biztos, hogy a legjobban öltözött sztárok között jegyzik. Az idei velencei filmfesztiválon is kitűnt a tömegből, pedig szokásához híven olyan szettekhez nyúlt, melyek már jó ideje ott lógtak a szekrényében.

hirdetés

A 77. velencei filmfesztivál megrendezése a kulturális élet óvatos visszaszivárgását jelképezi a világjárvány közepette, ám a koronavírus miatt szükséges óvintézkedésekről és egészségügyi előírásokról sem a szervezők, sem a résztvevők nem feledkeztek meg. Idén jóval kevesebb meghívót osztottak szét, a hírességek pedig maszkban érkeztek, amitől csak a fotózások erejéig váltak meg.

Cate Blanchett nem csak a nyitónapon volt gyönyörű: minden szettje telitalálat

Cate Blanchett, a nemzetközi zsűri elnökeként érkezett az eseményre, még a nyitást megelőző napon, szeptember elsején. A színésznő nem csak a vörös szőnyegen volt talpig sikkes, már az első bevonulásakor is észbontóan festett lezser, fehér öltözékében, és fekete zakójában. Bár maszk és napszemüveg volt rajta, az eleganciájáról messziről fel lehetett ismerni.

A stylistjának, Elizabeth Stewartnak könnyű dolga akadt, hiszen minden, amit becsomagolt magának az Oscar-díjas színésznő, már adva volt a ruhatárában, csupán a megjelenését kellett picit frissíteni a kiegészítők, a frizura és a smink játékával. Blanchett nem először tér vissza a már meglévő ruhakreációihoz, gyakran jellemző rá, hogy a jól bevált kedvenceihez nyúl, ahelyett, hogy új darabot szerezne be. Így is ő az egyik legjobban öltözött híresség a filmfesztiválon.

 

Kiemelt képek: Franco Origlia/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés