Javában zajlik a velencei filmfesztivál, melynek vörös szőnyegén Tilda Swinton is végigvonult. Az 59 éves színesznő megjelenésével rendszerint magára vonja a figyelmet, most például érdekes maszkjaival sikerült ezt elérnie.

hirdetés

A koronavírus miatt számos filmbemutató és még a cannes-i filmfesztivál is elmaradt. Így ez az első olyan esemény február óta, amelyet közönség előtt megrendeznek. Természetesen az előírásoknak megfelelően, ezért a vörös szőnyegen kívül a hírességek mindig maszkot viselnek. Tilda Swinton viszont a bemutatókon sem hanyagolja, az egyedi kiegészítőjét pedig máris imádják.

Tilda Swinton különleges maszkjai

A különleges darabokat James Merry tervező készítette kifejezetten a színésznő számára. A maszkok a hagyományos velencei álarcokra hasonlítanak, és közelebbről megnézve látszik, hogy mindkét darab valóságos mestermű.

Az elsőt rögtön a fesztivál nyitónapján viselte a színésznő, a feltűnő darabhoz egy Chanel ruhát választott, amely jól harmonizál az aranyszínű álarccal. James a maszk megalkotásához a halak csontvázát és az orchideákat vette alapul, és inspirálták a Rialto halpiacon található szobrok is.

Tilda Swinton az új filmje bemutatójára szintén Chanelben érkezett, és az összeállítást ismét az álarc tette teljessé. Merry-t ennél a darabnál a ráják és a csípőcsont formája inspirálta, így született meg a gyöngyökkel készült arany kiegészítő. A magas nyakú és anyagában mintás estélyi nagyszerűen mutat a látványos maszkkal, hatására a színésznő megjelenése az álarcosbálok hangulatát idézi.

Tilda Swinton ruhaválasztásainál a visszafogottság érvényesül, és igyekezett egyszerűbb kreációkat viselni a múzeumba illő maszkokhoz. Igazán jól tette, hiszen mindkét összeállítás elegáns és különleges. Az álarcoknak köszönhetően pedig megjelent a színésznőre jellemző vagányság és őrültség.

Természetesen ezek a maszkok a fertőzéstől nem védenek meg senkit, viszont figyelemfelhívásnak és szimbólumnak tökéletesek. Mindkét darab igazán részletgazdag, és kialakításuknak köszönhetően, akkor is megállnák a helyüket a vörös szőnyegen, ha nem lenne vírus.

Képek: Stephane Cardinale – Corbis, Mondadori Portfolio / Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés