Ma már egyáltalán nem szükséges botox-kezelésekhez vagy sebészeti beavatkozásokhoz folyamodnia annak, akinek meggyűlik a baja a szarkalábakkal, ráncokkal, megereszkedett kontúrokkal. A Thermage kezelés az arcfiatalítás gyors és kényelmes alternatívája, melynek hatása még évekig látható és tapasztalható.

Persze, akadnak olyan esetek, amikor a legjobb eredményt csak a drasztikus szépészeti beavatkozások garantálják, de az idejekorán jelentkező barázdák, valamint a bőrrugalmasság csökkenése ellen, a Thermage kezelés éppúgy eredményes megoldást nyújthat.

Ez egy rádiófrekvenciás eljárás, ám ebben a kategóriában az egyetlen, amely a capacitive rádiófrekvenciás technológiát alkalmazza, így a bőr mélyebb rétegeiben lévő kollagénrost-hálózatot is eléri. A kezelés során ezek a rostok összehúzódnak, így azonnali hatásként bőrfeszesedés, illetve rugalmasságjavulás tapasztalható.

Ám itt nem áll meg a folyamat, hiszen a mélyre hatoló rádiófrekvencia stimulálja a kollagéntermelést, ezáltal, a kezelést követő hat hónapban folyamatosan megújul a bőr szerkezete, vagyis a kontúrok egyenletesebbé válnak. Az eredmény évekig is eltarthat, de hazánkban eddig még egyik páciens sem számolt be egy évnél tovább tartó hatásról. Persze, a kívánt bőrkép elérése után a megtartása is lényeges, hiszen az életmód nagyban befolyásolja az öregedés ritmusát, ugyanakkor a genetika szintén fontos tényezőnek számít, hiszen arra nincs befolyással egy bőrkezelés.

Hogyan működik a Thermage kezelés?

Ez egy viszonylag gyors, kényelmes, és szövődménymentes eljárás, melyhez sem szikére, sem injekcióra nincs szükség. Hazánkban csak néhány plasztikai és szépészeti klinika használ ilyen készüléket bőrfiatalítás céljából. Fontos tudni, hogy csak olyan szakorvosok és plasztikai sebészek vásárolhatnak, illetve működtethetnek ilyen gépet, akik elvégezték a Thermage eljárással kapcsolatos tanfolyamot, továbbképzést.

A készülék alkalmas arra, hogy ne csak a bőr felső rétegét, az epidermiszt kezelje, hanem behatoljon a bőr alatti kötőszövetbe, ahol a kollagénrostok csökkenése tapasztalható. A rádiófrekvenciás technológia segítségével a fibroblaszt sejtek hőmérsékletét fokozza, melyek a kötőszövet rugalmasságáért felelnek. A kezelésnek köszönhetően a rosttermelő sejtek anyagcseréje felélénkül, vagyis fokozottabb termelésbe kezdenek, az előállított rostok pedig erősebbek és masszívabbak lesznek, mint korábban.

Az eljárás előnyei

A Thermage kezelés többféle bőrproblémára jelenthet megoldást: a kényesebb területeken, vagyis az arcon kívül a szemhéj, a nyak, a felkar, a fenék, a comb és a térd felületén is biztonságosan alkalmazható, ha a megnyúlt bőr csökkentése a cél.

A narancsbőr hepehupáit is hatékonyan csökkenti, de a szülés után elernyedt hastáji bőrredők feszesítésére is kiválóan használható. A kezelési felület nagyságától függően, viszonylag gyorsan, akár ebédidőben elvégezhető az eljárás, mely után nincs gyógyulási, felépülési, regenerációs idő, vagyis nem kell munkakieséssel és lábadozási kényszerpihenővel számolni. A kezelés csak egyszeri alkalom, aminek nincs látható nyoma, és nem korlátozza a mindennapok életvitelét. A Thermage arcfiatalítás minden bőrtípus és bőrszín esetében alkalmazható, sőt, nem évszakfüggő, télen-nyáron bármikor elvégezhető.

Mire számíts a rendelőben?

A Thermage kezelést minden esetben orvosi és plasztikai sebészeti konzultáció előzi meg, melynek során felmérik a páciens kórelőzményeit, alaposan megvizsgálják a kezelendő testfelületet, és pontos kezelési tervet készítenek.

Bár a Thermage technológiával egy kezelés elegendő, előfordul, hogy a szakorvos más, műtét nélküli eljárásokat is ajánl, melyekkel kombinálva, még hatékonyabb eredményeket érhet el a rádiófrekvenciás bőrfiatalítás.

A kezelés kizárólag orvosi ellenőrzés alatt végezhető, szakképzett személyzettel. Fájdalom nem tapasztalható, csupán enyhe melegséget érezhet a páciens a bőrében, amikor a kollagéntermelő sejtek stimulálódnak. A módszer minimális, napégésre emlékeztető bőrpírt okozhat, vagy enyhe ödéma jelentkezhet a kezelt felületen, mely hamar felszívódik.

Az arcfiatalítás anyagi vonzata

A Thermage kezelés ára nagyságrendileg függ attól, hogy mekkora területet kezelnek, illetve mennyi időn keresztül. Ez mindig már a konzultáció folyamán kiderül, ahol érdemes részletes árlistát kérni. Vannak kisebb Thermage arckezelések, amikor a rádiófrekvencia segítségével különféle hatóanyagokat juttatnak be a bőrbe. Ebben az esetben 30 ezer forint alatti összeggel lehet számolni, egyébként a plasztikai műtétek árával vetekszik egy hosszabb kezelés.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés