A szépségápolási trendek folyton változnak, ám az utóbbi évekre egyre inkább jellemző, hogy rendkívül sok, hasznos újdonság jelent meg a palettán. Főként ezek uralják most az aktuális trendeket, egy csipetnyi csillogással és nosztalgiával megfűszerezve.

hirdetés

Az elmúlt években a szépségápolási trendek alaposan átalakultak. A rutinok lerövidültek, az innovatív termékekkel pedig akár két vagy három lépést is ki lehet váltani. Nagyobb fókusz helyeződik a hatóanyagokra és a természetességre. Egyre többen keresik a bio, vegán vagy cruelty-free kencéket, melyek nemcsak a bőrnek tesznek jót, de a környezetnek is.

A nyári szépségápolási trendek frissek és természetesek

A koronavírus-járvány szintén nagyban hozzájárult a szépségtrendek megváltozásához. A korábbi, eltúlzott sminkek megszűntek, a helyüket a minimál makeup vette át. Ez a hatás egyre inkább megfigyelhető, valamint a nyári szépségtrendeknek is alapul szolgálnak.

Természetes hatású termékek

A legnagyobb változás a sminkelésben érhető tetten. Korábban főként a nehéz alapozók, kontúrpaletták számítottak must-have-nek, az utóbbi időben pedig főként a CC krémek és a könnyű kencék hódítanak. Már nem a bőrhibák teljes elfedése a fő cél, hanem az arcbőr finomítása, illetve üdeségének kiemelése, hangsúlyozása.

Az innovatív kencék hatékonyságára épülnek rá a sminktrendek, hiszen elkendőzés helyett a probléma kezelése, megoldása kerül középpontba. Minél jobban a bőr igényeire fókuszál az arc ápolása, annál jobban egyszerűsödik a sminkrutin, hiszen a ragyogóbb, egységesebb bőrkép már nem szorul sok korrigálásra, a réteges alapozás akár el is hagyható.

Nyáron a leheletnyi BB és CC krémek lesznek népszerűek, a finom púder, esetleg a szempillaspirál és a pirosító. Az aktuális szépségápolási trendek a dolgok leegyszerűsítésére törekednek, így már nem kell órákat eltölteni a tükör előtt.

Csillogó részletek

A minimál sminket nagyszerűen fel lehet dobni a szezon egyik legfelkapottabb sminkkiegészítőjével, a strasszkővel. Az őrület pár hónappal ezelőtt kezdődött, azóta pedig egyre szélesebb körben válnak népszerűvé az apró díszítőelemek. A köveket a szem környékére érdemes elhelyezni.

Szeplők

A szeplőket sokáig elfedte az alapozó, ám nyáron erre már semmi szükség, sőt! A természetes pöttyök mellett megjelentek a rajzolt verziók. Szemceruzával pillanatok alatt fel lehet rajzolni pár barna pontocskát.

Szájfények

Az elmúlt évek szépségtrendjei főként a szemsminkre fókuszáltak, és szinte minimális kiemelés jutott az ajkaknak. Nyáron ettől az irányzattól szintén elköszönhetünk, ám a feltűnő, mattra pingált ajkak helyett a lágyan megcsillanó szájsmink lesz a nyerő. A sötét árnyalatok után ismét előkerülnek a bájos szájfények, melyek még színtelen formában is feldobják a megjelenést.

Fenntarthatóság

A fenntarthatóság, környezettudatosság már régóta szerepel a nagyobb márkák kitűzött céljai között. Fogyasztói oldalról szintén tetten érhető ez a tendencia. A csomagolásmentes, újratölthető termékek egyre több üzlet kínálatában jelennek meg.

Digitalizáció

A digitalizáció a szépségápolásban is egyre nagyobb szerepet kap. A webshopokban már ki lehet próbálni az adott terméket, a számítógépes bőrdiagnosztikának köszönhetően pedig igazán hatékonnyá válhat a bőrápolási rutin. Az applikációk sokkal jobban fel tudják mérni, hogy mire van szüksége az arcbőrnek, így egyre több helyen jelennek meg a személyre szabott kencék.

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

Képek a cikkben: David Becker / Getty Images, Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés