Sokan egyáltalán nem bírják elviselni magukon az alapozót, ám a korrektor nem elegendő a szépséghibáik elfedéséhez. Semmi sincs ilyenkor veszve, hiszen számos olyan alternatív termék között lehet válogatni, amely könnyedebb, kenhetőbb állagával és kevéssé művi eredménnyel egységesíti a bőrfelületet. Nem mindegy azonban, hogy BB  vagy CC krém kerül a bevásárlókosárba.

hirdetés

Számos nő kifejezetten utálja az alapozót. A szerencsésebbeknek nincs is rá szüksége, ám sokan olyan szépséghibákkal rendelkeznek, amelyek esztétikailag kifejezetten zavarónak bizonyulnak számukra. Előfordul, hogy a korrektor önmagában kevés, nem érhető el vele az egységes bőrfelszín. Bizonyos eseményeken, fotózások alkalmával ebben az esetben a legtöbben az alapozót hívják segítségül még akkor is, ha túlzottan testesnek hat és porcelánbaba-effektust eredményez.

Noha számos könnyedebb, bőrtónushoz passzoló és mindenféle extrával ellátott alapozót lehet már vásárolni, az tény, hogy nagyon ritka esetben kelt maximálisan természetes hatást a végeredmény. Érdemes próbálkozni a folyékony, habállagú verziókkal, az olajokkal és hidratálókkal dúsított termékekkel, ám aki alapvetően nem érzi kényelmesnek a bőrén, valószínűleg bármelyikkel trükközik is, minden esetben ugyanaz lesz a tapasztalat. Legfőképp a napfényes időszakokban, tavasszal és nyáron veszítheti el komfortosságát az alapozó, nem jó, ha egész nap igazgatni kell, és a primerrel együtt olyan érzést kelt, mintha maszkot viselne az ember.

Szerencsére manapság számos kozmetikai termék között lehet válogatni, bár eligazodni nem könnyű az útvesztőben. A BB és CC krémek már hosszú évek óta roppant népszerűek a piacon, ám hasonlóságuk igencsak megtévesztő lehet. A két kence között akad pár különbség, ami befolyásolhatja a döntést vásárlás előtt.

 

Ezek alapján dönts, hogy BB  vagy CC krém kerüljön a kosaradba

A BB krém, vagyis a szépségbalzsam

A BB krém tulajdonképpen a „beauty balm” kifejezésből származik, vagyis csúnya magyar fordításban szépségbalzsamnak is nevezhetnénk. Bár kissé furcsán hangzik, nem áll távol az igazságtól, hiszen a kence valóban a természetesen szép eredmény elérésére hivatott. Könnyedebb állagú, mint egy alapozó, ám ezzel együtt a fedése is gyengébbnek bizonyul.

Látványosan egységesíti a bőrtónust, kevés, vagy kevéssé feltűnő bőrhibák esetén bőven elegendő egy ilyen kence használata, a kívánt hatást garantáltan eléri, nincs szükség alapozóra. Általában kifejezetten hasznos, nem ritka, hogy öregedésgátló hatóanyagokkal dúsítják, ezért vásárlás előtt nem árt az adott termék címkéjét alaposan tanulmányozni. Sokszor tartalmaz C-vitamint, esetleg hialuronsavat, így kellően hidratálja és feltölti a bőrt, összetevői révén pedig lassítja a ráncok megjelenését.

Az efféle termékek nem tömítik el a pórusokat, a bőr egész nap lélegezni tud, mintha csak krémet viselne, ellentétben a rosszabb minőségű alapozókkal. Általában fényvédőt tartalmaznak, ami rendkívül fontos az egészséges bőrfelszín hosszú távú megőrzéséhez.

Ahogy az alapozót, úgy a BB krémet is lehet bőrtípus szerint vásárolni, így száraz, zsíros vagy érzékeny bőrre éppúgy találni egy-egy remek terméket. A bőrszínhez leginkább passzoló árnyalat kiválasztása sokszor nem egyszerű, hiszen a repertoár nem olyan széles, mint az alapozók esetében, ám a könnyedebb állagú kence remekül hasonul a bőr eredeti tónusához.

 

A CC krém, vagyis a tónuskiegyenlítő

A CC krém elnevezése a „color corrective” kifejezésből származik, tehát egy tónuskiegyenlítő kencéről van szó. Tulajdonképpen ezek a termékek minden pozitívumot magukban hordoznak, amit a BB elnevezésű társaik, csak pluszelőnyeikkel még zseniálisabbak. Újabbak a piacon, így gyakorlatilag egy továbbfejlesztett változatként kell tekinteni rájuk.

Könnyed állaguknak köszönhetően nem keltik azt a testes, zavaró érzetet, mint az alapozók, miközben hasonlóan erős fedés érhető el velük. Éppen ezért még a látványosabb szépséghibák esetén is érdemes bevetni a CC krémet. Számos olyan összetevőt tartalmaznak a termékek, amelyek rendkívül hasznosak a bőr egészségének, rugalmasságának megőrzéséhez. Nem árt a címkét nézegetni, a legtöbb CC krémben megtalálhatók ugyanis a legfontosabb antioxidánsok, valamilyen hidratáló alapanyag és fényvédő kíséretében.

A színkorrekciós hatás miatt mindegyik CC krém remekül ellensúlyozza a kipirosodást, tökéletesen működik olajos, zsíros bőrön. A látványosan eltérő bőrtónust hihetetlenül egységesre hozza, fényvisszaverő pigmentjeinek köszönhetően életteli ragyogást eredményez. A sápadt, fáradt arcbőrt szintén felélénkíti, mindezt úgy, hogy az összkép kicsit sem válik mesterkéltté.

Összességében tehát az alapozó a legtestesebb, leginkább nehéz változat a különböző kencék közül. Számos típusa van, eltérő erősségű fedéssel. A BB krémek könnyedebbeknek bizonyulnak az alapozóknál, ám való igaz, hogy kevésbé takarják el a pattanásokat, szépséghibákat. A CC krémek még a BB verzióknál is lágyabbak, miközben hasonlóan egységes fedést biztosítanak, mint egy alapozó. Ezek alapján nem is csoda, hogy sokkal népszerűbbnek bizonyulnak ezek a modern termékek. Hasonló hatás érhető el velük, miközben számos jótékony összetevővel ápolják a bőrt.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés