A keblek idővel veszíthetnek teltségükből, a kötőszövetek gyengülésével pedig megereszkedhetnek. A mellfeszesítés azonban műtét nélkül is hatékonyan megoldható, például olyan kozmetikai kezeléssel, mely serkenti a kollagéntermelést, és a vákuum erejével erősíti a cicik tartásáért felelős szöveteket.

hirdetés

A gépi vákuummasszázs előnyeiről többször írtunk már, ám ezek az eljárások nem csak a narancsbőr, és a ráncok ellen alkalmazhatóak. Kiváló eredményeket lehet elérni velük olyan testterületeken is, ahol a kollagén csökkenése miatt bekövetkezett bőrmegereszkedések tapasztalhatóak.

Éppúgy, ahogy a löttyedt térdeken, valamint a petyhüdt arc– és testtájékokon javulások tapasztalhatóak a vákuum hatására, a szívó erővel kombinált masszázs a megereszkedett mellek szöveteire is jó hatást gyakorol.

Mellfeszesítés egyszerűen: a digitális vákuummasszázs előnyei

A lógó mell hátterében elsősorban a kötőszövetek meggyengülése áll, ami az idő előrehaladtával természetes módon bekövetkezik. Ám életmódbeli tényezők is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mellek ellaposodnak, megereszkednek.

A kollagén megcsappanásához és az elasztin károsodásához vezethet az UV-sugárzás, a stresszes, mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás – vitaminok, antioxidánsok hiánya -, és a rendszertelen, nem kielégítő alvás. Bár a szoptatás önmagában még nem feltétlenül növeli meg a mellmegereszkedés esélyét, a nagy testsúlyingadozás szerepet játszhat a folyamatban.

Az SPM digitális technológiával vezérelt vákuummasszázs nem csak az arcbőr feszesítésére és méregtelenítésére alkalmas. A digitális vezérlőgépezethez csatlakoztatható egy speciális, melltartó formájú applikátor, mely ritmikus intervallumokban szívó hatást, illetve nyomást fejt ki a mellszövetekre, ezáltal stimulálja a kezelt terület vér- és nyirokkeringését.

A vákuum erejének köszönhetően oxigénben és tápanyagokban gazdagabb vér áramlik a mellekbe, a pozitív nyomás pedig segíti az elhasznált vérben felhalmozódó, az anyagcsere melléktermékeként keletkező salakanyagok elszállítását. Ezáltal a kötőszöveti sejtekben az anyagcsere fokozódik, és a szabad gyökök kevésbé roncsolják az újonnan termelt elasztint, illetve kollagént.

A kezelés serkenti a kollagéntermelést, valamint rugalmasabbá teszi a cicik tartásáért felelős kötőszöveteket. Ezt a módszert különböző bőrfeszesítő hatóanyagokkal is kombinálják, attól függően, hogy milyen mértékű a megereszkedés. Az SPM digitális műszerhez többféle applikáció, vagyis kezelőfej csatlakoztatható, így valamennyi mellméret kezelése megoldható.

Minden, amit a kezelésről tudni kell

Bár ellenjavallatról és kockázati tényezőkről az elsődleges tájékoztatásban a kezelést végző kozmetikai szalonok többsége nem tesz említést, a mellfeszesítő eljárást minden esetben egy állapotfelmérés és konzultáció előzi meg, melynek során a szakember tudomást szerez az esetleges panaszokról, kórelőzményekről, és a kapott információk tudatában mérlegeli a kezelési terv elkészítését. Az SPM technológiával végzett mellfeszesítés előtt a szakember általános szűrő és kontrollvizsgálatokat rendelhet el.

A kezelés időtartama fél óra, ami fájdalommentes, vagyis kellemesen eltölthető. A vákuummasszázs kúraszerű alkalmazása javasolt, hiszen egy-két alkalomtól a kötőszövetek még nem nyerik vissza rugalmasságukat, bár a dekoltázs bőrképe már az első kezelést követően látványosan javul. A vákuumos mellfeszesítés árai alkalmanként 5-8 ezer forint között mozognak, attól függően, szükséges-e más, nem invazív eljárásokkal kombinálni a módszert.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés