Ma is sokakat foglalkoztat, hogy a gyönyörű Marilyn Monroe mire esküdött a szépségápolás terén. Az ötvenes évek legmeghatározóbb alakja és szépségikonja volt, így a színésznő minden mozdulatát másolták, sokan inspirálódtak szőke frizurájából vagy különleges sminkjéből. Bizonyos szépségpraktikái még manapság is megállják a helyüket, a kedvenc termékeit például könnyedén megvásárolhatod.

hirdetés

Marilyn Monroe mindig a középpontban volt, rengeteget fotózták, filmezték, fellépésein tömegek gyűltek össze, hogy láthassák, így érthető, hogy a szépségápolás különösen nagy jelentőséggel bírt számára, megjelenésével kapcsolatban a legapróbb bakit sem engedte meg magának. A színésznő hajszínét több árnyalatból keverte ki a fodrász, így lett tökéletesen szőke. Akár több száz fotót, pillanatképet végignézhet róla az ember, lenövésnek, töredezett tincseknek nyomát sem találni, pedig a szőkítés még a mai technológiák mellett is kockázatos tud lenni, az ő esetében pedig igencsak gyakran végezték el a műveletet.

A sminkjére szintén nagyon adott, de tudta, hogy a porcelánbőrhöz vezető út elsősorban a bőrápolással, és nem a mértéktelenül használt alapozóval kezdődik, ezért a többi nagy színésznőhöz hasonlóan ő is bőrgyógyász tanácsait követte. Marilyn lágy, hullámos fürtjeivel, vörös ajkával és csábító tekintetével egy korszak ikonjává vált, és még ma is formálja a trendeket. Legutóbb például digitális formában keltették életre.

Az ötvenes évek legendás színésznője sokat foglalkozott a külsejével és ezt sohasem titkolta. Nem próbált meg olyan színben tetszelegni, mintha ő minden reggel tökéletes kinézettel ébredne, és alig tíz perc után már indulásra készen állna. Órákon keresztül készült, mire minden apró részlet a helyére állt a sminkjét, frizuráját illetően. Kényes volt a küllemére, ezért mindent megtett azért, hogy megóvja alabástromfehér bőrét és fényes, szőke hajkoronáját. Alkalmanként bizarr praktikákat is kipróbált, de nagyon odafigyelt a minőségi kozmetikumokra, melyek nála a napi szépségrutin alapját szolgálták.

Marilyn Monroe és a szépségápolás: kedvenc kozmetikumait bárki kipróbálhatja

Marilyn kedvenc kozmetikumai még manapság is megvásárolhatók, hiszen jellemzően nagy márkák kencéit használta. Az egyik kedvenc szépségápolási trükkje a vazelin volt, mellyel a kiszáradástól óvta bőrét. Manapság erre már jobb megoldások is akadnak, de akkoriban az egyik legjobb praktikának számított. Bár kétségkívül benntartja a nedvességet, de ezt úgy éri el, hogy egy zsíros védőréteget képez a bőrön, ami gyakorlatilag lezárja a pórusokat és fullasztja a hámréteget.

Mivel ma már számos olyan hatóanyag kering a kozmetikai piac vérkeringésében, amely kellemetlen mellékhatások nélkül javítja a bőr vízmegtartó képességét, a vazelint jobb félretenni, de legalábbis az arcon nem ajánlott alkalmazni. Ám nem csak megkérdőjelezhető hatékonyságú termékeket használt a filmcsillag, voltak igazán hasznosak, melyek manapság szintén megvásárolhatók.

Apróbb bőrhibák eltüntetése

Marilyn Monroe a hatékony szépségápolás híve volt, valósággal rajongott a magyar származású bőrgyógyász, Ernő László termékeiért. A kedvenc hidratálóját is mindig nála vásárolta meg, amiből mindennap felkent egy keveset a sminkelés előtt. A Phormula No. 3-9 Repair Cream manapság éppúgy megtalálható a márka kínálatában. Ezt a terméket kifejezetten különféle bőrproblémák, hegek gyógyítására hozták létre, pozitív hatásai ma éppúgy megkérdőjelezhetetlenek, nem csoda, hogy a színésznő mindig ezt használta.

Hatékony hidratálás

Ha hidratálóról volt szó, akkor csakis az Elizabeth Arden Eight Hour krémje jöhetett szóba. Az értékes hatóanyagokat tartalmazó kence mindennap szerepelt a színésznő rutinjában, ettől volt annyira selymesen puha, szinte porcelánsimaságú a bőre. Elizabeth Arden termékeiért sokan rajonganak manapság is, az említett kence pedig könnyedén elérhető a kínálatban.

Száraz sampon helyett

Köztudott, hogy Marilyn haját háromhetente színezték újra. A festés nagy szakértelmet igényelt, ezért mindig profi fodrászra bízta magát. A köztes időszakban nem esett túlzásba a hajmosással, megpróbálta minél tovább megóvni a haja fényességét. Mindig tett egy kevés hintőport a hajtövekre, ezzel gátolta a zsírosodást. Bár a termék hatékonyan felszívja az olajat, túl gyakran nem szabad alkalmazni, a száraz samponoknál pedig jobban megéri korszerűbb terméket választani.

A loknijait is gondosan őrizte a színésznő, hogy ne kelljen állandóan hajcsavarókkal terhelni a tincseit, hullámcsatokkal tűzte le a fürtöket, majd selyemkendőt kötött a fejére, hogy ne szálkásodjon, szöszösödjön a haja, így őrizte meg frizurája bársonyos puhaságát és fényét.

Jellegzetes illatfelhő

Marilyn kedvenc parfümje a Chanel Nr. 5 volt, amit gyakran viselt. Imádta ezt az illatkompozíciót, sosem választott volna helyette mást. A parfüm időtálló népszerűségéhez többek között ő is hozzájárult. A színésznő azonban nem bánt túl merészen a parfümözéssel, bőre egészségét különösen óvta.

Bár az illatfelhőt, amit viselünk, nem árt az évszakhoz igazítani, az szintén lényeges szempont, hogy a választott parfüm harmóniában álljon mindazzal, amit a saját nőiességünkkel kapcsolatban érzünk vagy gondolunk. Ideális esetben az illatunk ugyanazokat a stílusjegyeket képviseli, amelyek az öltözékünkre, a megjelenésünkre is jellemzőek, az pedig különösen fontos, hogy ezek a karakterjegyek ne keltsenek hamis benyomást rólunk a külvilág felé.

Pihentető alvás

Nem csak az egészségmegőrzés, hanem a bőrápolás szempontjából is nagyon fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Ezt Marilyn jól tudta, ezért hétvégente, vagy amikor csak tehette, megpróbálta alaposan kipihenni magát. Az esti arctisztítás után előfordult, hogy több mint tíz órát is ágyban töltött, illetve nem siette el az ébredezést, hagyott magának időt arra, hogy minden porcikája, így a bőre is regenerálódjon.

Ma már sok szakértő egyetért azzal, hogy a hétköznapokon kimaradt alvásidőt nem lehet hétvégenként, egy-egy átaludt éjszakával bepótolni. Amennyiben néhány periódusban keveset, vagy nem kielégítően alszik az ember, azt akkor is megsínyli a szervezet, ha utána kiadós alvással kompenzálja a kimerült időszakot.

A tartós alváshiány nem kizárólag a bőrben, hanem az egész szervezetben felgyorsítja az öregedés folyamatát, ráadásul negatív hatással van az immun- és anyagcsere-folyamatokra, terheli a szívizmot, és hosszú távon növeli a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát. A kialvatlan időszakok összeadódnak, ezért egyszerre, néhány nap leforgása alatt nem bepótolhatók. Fokozatosan kell törekedni arra, hogy az éjszakai pihenés rendszeres és kiegyensúlyozott legyen.

 

Kiemelt kép: Donaldson Collection/Michael Ochs Archives/Getty Images.

Képek a cikkben: Baron/Hulton Archive, Michael Ochs Archives, Alfred Eisenstaedt, John Kobal Foundation/Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés