Az őszülés kezdete nagyban függ a genetikától, az életmódtól és a stresszhatásoktól is, azonban maga a folyamat mindenkinél megegyező. A hajban található pigmentszemcséket termelő sejtek aktivitása a kor előrehaladtával csökkenni kezd, ekkor már kevesebb melanint termelnek, és a hajszálak egyre világosabbak lesznek. Az idő múlásával a sejtek elhalnak, teljesen megszűnik a színtermelés, s ennek következtében az újonnan kinövő hajszálak már deresek vagy fehérek lesznek. Az ősz haj szakszerű törődést igényel, hogy megőrizze hamvasságát és fényét, ugyanakkor az ápolása nem ördöngösség.

hirdetés

 

A melanin nélküli tincsek általában szárazabbak, durvábbak és sérülékenyebbek. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy idővel a szervezet kollagénszintje csökken, ami a haj állapotára úgyszintén kihat. Rugalmatlanabbá, drótszerűvé válnak a szálak, látszatra is fénytelenek és szárazabbak lehetnek. A hormonális hatások is közrejátszanak abban, hogy a haj elvékonyodik és érdes felületűvé válik. A szőrtüszőkban a faggyúmirigyek idővel csökkennek, ennek hatására a frizura veszít lágyságából és kevésbé áll ellen mondjuk az erős hőhatásnak.

Sokan azért döntenek az örökös hajfestés mellett, mert a színezett szálak egy darabig dúsabbnak tűnnek és könnyebben formázhatóak, ám ez csak ideig-óráig tartó csalóka hatása a vegyszereknek. Hosszú távon roncsolják az egyébként is könnyebben töredező tincseket. Az ősz frizura olykor macerásabbnak tűnik, ám megfelelő ápolási rutinnal csodás lehet a végeredmény.

A festett hajszín leszívatása veszélyes játék: az ősz haj ápolása ekkor nagyobb figyelmet igényel

A természetes öregedés része az ősz hajszálak megjelenése is, ám sokszor a folyamat nem túlzottan esztétikus megjelenést kölcsönöz. A fodrászok remek tippekkel és praktikákkal szolgálhatnak ebben az esetben. Világos hajkoronán egy szőke melír sokat dobhat, így az ősz szálak elvegyülnek a világosabb tincsek között.

Drasztikusabb megoldás a teljes frizura átfestése és folyamatos világosítása. Ehhez általában le kell szívni a megmaradt, sötétebb hajfestéket. A leszívatásról hatalmas rémtörténetek keringenek, miszerint a tincsek eltöredeznek, száraz és durva tapintásúvá válnak, és a legtöbbeknek rövidre kell vágatni az egyébként hosszú loboncát az eljárás kellemetlen hatásainak következtében.

A selymes és egészséges eredmény kulcsa a türelem. Egyik pillanatról a másikra képtelenség hamvassá varázsolni az egész frizurát. Otthon cseppet sem ajánlatos elkezdeni a folyamatot, a hidrogén-peroxid brutálisan erős vegyület, csak és kizárólag szakértő fodrász segítségével ajánlott belevágni a folyamatba.

A színpigmentek leszívásakor fokozottan ajánlott alkalmazni a tápláló készítményeket az egész hajon, hajmosás közben és szárítás után egyaránt. A beavatkozás miatt a haj szerkezete valóban sokkal törékenyebb és érzékenyebb, szárazabb hatást kelthet. Megfelelő odafigyeléssel azonban ezek a problémák kiküszöbölhetők.

Az ősz haj ápolása a hajszárításnál kezdődik

A legtöbb nő valamilyen formában igyekszik alakítgatni a tincsek esésén, formáján. Az extrém hőhatást még a természetesen pigmentált tincsek szerkezete is megsínyli, nemhogy az alapvetően érzékenyebb hamvas szálak. Ha valaki mégis a magas hőfokkal történő kezelés mellett dönt, legyen szó hajvasalóról vagy göndörítőről, a fodrászkodás előtt mindenképp használjon hővédőt a frizura teljes hosszán.

A hajszárítás során is lehet formázni a tincseket, ez kevésbé káros a haj szerkezetére. A megfelelő hajkefe kiválasztásával tökéletes eredmény érhető el. Hamvas tincsek esetén ajánlott lecserélni a korábban használatos fésűt egy sörtés verzióra, ami nemcsak óvatosabban és finomabban bánik a hajszálakkal, hanem tartósabb és szebb lesz tőle a beszárítás eredménye.

A hajmosás is befolyásolja a hajszálak állapotát

A hajmosás során a legtöbben szűretlen csapvizet használnak, amiben jelentős mennyiségben található klór. A kemény víz alapvetően szárazzá és durva tapintásúvá teheti a hajat, az ősz tincsek esetén azonban ez a probléma még inkább jelen van. A klór kellemetlen hatását mindenképp ajánlott kompenzálni tápláló samponokkal és pakolásokkal a ragyogó eredmény eléréséhez.

Érdemes hajolajakat is kipróbálni. Ezek a termékek a tévhittel ellentétben nem okoznak korai zsírosodást a hajtöveken, ha szigorúan csak a tincsek végére kerülnek fel. Azonban a töredező, száraz végeket brutálisan felturbózzák, szemmel láthatóan javítják a haj szerkezetét, és puhává varázsolják a frizurát.

Ha már hajmosás: a lila sampon az ősz haj ápolása terén fontos tényező

A hamvasító sampon, vagyis elterjedtebb nevén lila sampon feladata, hogy az ősz vagy szőke tincseket megszabadítsa a sárgás árnyalattól. A hidegebb tónus elérésének érdekében semlegesíti a vöröses pigmenteket, így ragyogóan üde, hamvas frizurát varázsol.

A lila sampont bizonyos ideig pihentetni kell a hajon, hogy a kívánt hatást eredményezze. Azonban a hatóidő tekintetében eltérnek a vélemények. Bár a termékek hátulján lévő leíráson rendszerint olvasható ajánlás ezzel kapcsolatban, a használatot nagyban befolyásolja a hajszálak vastagsága és erőssége, valamint a tincsek árnyalata is. Érdemes fodrász véleményét kérni ebben a kérdésben.

A hamvasító samponok is kifejezetten szárítják a hajat, ezért jelentős odafigyelésre van szükség az ősz haj ápolása terén. A haj egyik fő összetevője a keratin, így a drasztikusabb külső fizikai behatások következtében a haj keratinszintje csökkenhet, ezáltal válik töredezetté és sprőd tapintásúvá. Érdemes keratintartalmú készítményekkel kezelni az igénybe vett tincseket, így a haj újra egészségessé, ragyogóvá és puhává válik.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés