Egyszerű, mégis elképesztően elegáns ünnepi frizurák, amelyeket egyetlen szalaggal tehetsz igazán nőiessé és romantikussá. Egyikhez sem kell fodrász, egy kis gyakorlással te magad is el tudod készíteni.

hirdetés

Ünnepi frizurák szalaggal

Az ünnepi hangulathoz rengeteget tesz hozzá maga a megjelenés, ami pedig nem merül ki az öltözékben, a csúnya pulcsikban és a zöld, illetve piros holmikban. A manikűrrel és a frizurával éppúgy hozzá lehet járulni az emelkedett, ünnepélyes, meghitt pillanatokhoz, ráadásul nem kell órákat bíbelődni a tükör előtt ahhoz, hogy csodás legyen az összhang.

Tulajdonképpen apró részletekkel is meg lehet bolondítani az összképet, nem feltétlenül a frizura stílusa, hanem inkább a fazonja határozza meg az eredményt. Egyetlen szalag bőven elegendő ahhoz, hogy az egyébként hétköznapi hajviselet szinte varázsütésre karácsonyi hangulatot teremtsen. Habár első ránézésre kissé bonyolultnak tűnik a szalaggal való ügyeskedés, némi gyakorlás után bárki el tudja készíteni ezeket a sikkes verziókat.

Az abszolút rajtad múlik, hogy vastagabb vagy inkább vékonyabb szalaggal dolgozol a folyamat során. A legegyszerűbb azt választani, ami egyébként is van otthon – valószínűleg akad néhány a karácsonyi csomagoláshoz félretéve. A vastagabb szalagokkal talán nehezebb bíbelődni, az anyag könnyedén megtörik, sokat kell igazgatni ahhoz, hogy tényleg úgy álljon, ahogy azt elképzelted. Ennek ellenére azonban szebb a tartásuk, valamint feltűnőbben ragyognak a frizurában.

Ez a változat nagyon egyszerű, tulajdonképpen egy szimpla copf, ami mégiscsak elegánsabb szalaggal megbolondítva, mint szimpla hajgumival kivitelezve.

 

A lényeg, hogy tényleg így kösd meg a szalagot, ezáltal elkerülheted, hogy a kósza tincsek összevissza szálljanak majd. A finom loknikat már előre készítsd el, az eredmény sokkal látványosabb néhány hullámmal.

Félig feltűzött formában legalább annyira stílusos az eredmény, a módszer pedig nem sokban tér el a copfos verziótól.

 

Ha attól félsz, hogy a szalag önmagában nem tartja meg a tincseket, csalhatsz egy picit egy átlátszó szilikonos hajgumival. Ilyenkor maga a gumi az, ami rögzíti a frizurát, a szalaggal tulajdonképpen csak díszíted, romantikusabbá és ünnepibbé varázsolod az összképet.

 

Nem csupán a hosszú haj bolondítható meg látványos, csinos kis szalaggal. Rövid tincsek esetén éppúgy bevethető az ünnepi trükk, és ehhez sem kell extra kézügyesség. Ha ismered a hármas fonás technikáját, a vállig érő bobfrizurádat egy pillanat alatt a karácsonyi hangulat szintjére emelheted, csak a videóban látható lépéseket kell követned.

 

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés