Talán te is irigyelted mindig a nagymamát, amiért van türelme hosszú órákon keresztül forgatni a kötőtűt, de ennél most sokkal jobb és hatékonyabb módszert mutatunk, a kézzel kötést!

Lényegében a kezeidet kell úgy használni, mint a kötőtűt, ám a nagy különbség a klasszikus és a következő megoldás között, hogy ezzel fél óra alatt már egy komplett sálat is elkészíthetsz. Máris mondjuk, hogyan!

Kézzel kötött sál

Végy egy vastagabb szövésű fonalat, és szemmértékkel mérj le belőle három métert – ez lesz a vége, ami a szálak lebomlását gátolja. Ezután, mintha tengerészcsomót kötnél, kezdd el felvenni a szemeket a jobb kezedre, 12 darabra lesz belőle szükség. Ha túl erősre húzod őket, sokkal nehezebb lesz dolgozni, ezért törekedj arra, hogy laza, de ne túl bő hurkokat gyárts.

Amikor az utolsó szemet is felvetted, fogd meg a szálat, hurkold rá az első szemet, és húzd fel a bal csuklódra. Ugyanígy járj el a többi szemmel is, majd, mikor az utolsóhoz érsz, megint fogd meg a szálat, és azon áthurkolva kezdd el újra a jobb kezedre átvenni a szemeket. Így haladj egészen addig, míg elég hosszúnak nem érzed a sálat.

Ezután azzal a szállal kezdd átvenni a másik csuklódra a szemeket, amit a végére hagytál, ez fogja megtartani a sálat, hogy ne csússzon szét. Végezetül hajtsd úgy félbe a sálat, hogy a két vége egymás mellé kerüljön, majd a fennmaradó szálakat kezdd el átlósan összefűzni. Amikor kész, tegyél a végére egy kisebb csomót, rejtsd el a szemek között, és már kész is van a sál.

Ha nem tudsz kötni, akkor a leírás nem biztos, hogy segít, ezért érdemes a videót megnézni, ahonnan minden egyértelműen kiderül.

  • Megosztás:
Címkék:
hirdetés