A nosztalgikus divatirányzatok még mindig tudnak meglepetéseket okozni, hiszen egyre több, elfeledett fazon jelenik meg ismét a repertoárban. Az egyik ilyen a lezser stílust képviselő cargo fazon, ami nem csak nadrág, hanem zsebes szoknya formájában éppúgy ismert. Az utóbbi már a kilencvenes években is megosztó darabnak számított, meglehetősen nehéz jól balanszírozni vele. Ám ez nem tántorította el a tervezőket attól, hogy ismét beépítsék a tavaszi-nyári divatba!

hirdetés

A cargo, vagy más néven zsebes szoknya a kilencvenes évek eklektikus fazonkavalkádjának egyik furcsa terméke. Nehezen behatárolható a stílusa, valahol félúton helyezkedik el a sportos és nőies fazonok között, bár finom nőiességből igencsak kevés jutott neki, sőt, megkockáztatjuk, teljesen mellőzi ezt a vonalat. A rengeteg zseb és a lezser szabás kifejezetten vagány, már-már sportos hatást kelt, ám sok mini és A vonalú variáció készült belőle, de ezeknél éppúgy dominálnak a katonai és munkaruházatra jellemző stíluselemek, melyek a cargo sajátosságai.

A cargo szoknya remekül illeszkedett az évtized uralkodó irányvonalaihoz, akkoriban tombolt ugyanis az athleisure trend. Mármint egyre több olyan laza, sportos darab jelent meg az utcai viseletben, mely korábban csak az edzőterem falai között volt megtalálható. A túraviseletből is beemeltek pár kreációit, ilyen például a szoknya testvére, a cargo nadrág.

A zsebekkel tarkított viselet hamar a fiatalok kedvence lett, mivel laza és menő volt. A hiphopkultúra része lett, később pedig a női előadók is átvették a darabot. A Destiny’s Child tagjai például rajongtak a zsebes szoknyáért, annak ellenére, hogy nem ez volt a legnőiesebb darab. Ők köztudottan divatikonnak számítottak, így viszonylag sokan viselték a kreációt, amíg el nem tűnt a süllyesztőben.

Idén így menő a zsebes szoknya: nehéz elhinni, de a nőiességnek sem szab gátat

A tavaszi divat a retró divatláznak köszönhetően ismét elővette a zsebes szoknyát, ami sok formában jelenik meg. Van belőle rövid, hosszú, mindifazon, sok és kevés zsebes. Mivel menőnek számítanak a különféle stílusmixek, ezért ez a vagány, kicsit megosztó darab beleillik a sorba.

A hosszú szoknya igazán retró, Beyoncé például gyakran jelent meg efféle darabban. A könnyű top, az edzőcipő és a bőrkabát igazán merésszé, nosztalgikussá teszi a végeredményt.

 

A zsebes szoknya nem veszi el az ingek, magas sarkú cipők eleganciáját. Bár egy ilyen szett elsőre furcsának tűnhet, a meglepő stílusmix mégis tartogat izgalmakat. A lezser, a letisztult, és a modern stílus keverése csodás szettet eredményez.

 

A zsebes miniszoknya bekerülhet a visszafogottabb összeállításokba is, ám ez nagyban függ a fazontól. Egy A vonalú kreáció kellően visszafogott, mégis feltűnő. Az ilyen darabok jól kombinálhatók ingekkel, könnyedebb felsőrészekkel, nem fog tőlük elütni.

 

A vagány farmermini a szezon egyik kedvence, ám a tervezők gondoltak a merészebb hölgyekre is, akik kedvelik a sportos eleganciát. Jöhetnek a meglepő stílusmixek, melyekben helyet kaphat a zsebes szoknya inggel és blézerrel kombinálva. Egy apró zseb még nem túlzás, sőt, kifejezetten izgalmassá teszi a végeredményt.

 

A szoknya visszafogottabb variációban is megjelent, az efféle kreációkon már nincsenek hangsúlyos zsebek, csupán a szabás, az öv és a szín emlékezteti az ember lányát az egykori darabra. Ez sokkal visszafogottabb, ha nem szeretnél túl merész összképet, ehhez hasonló fazont válassz.

 

Kiemelt kép: Edward Berthelot / Getty Images. 

Képek a cikkben: Edward Berthelot, Christian Vierig / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés