Az oversize pulóver még mindig toplistás helyet foglal el  a divatban, ám lezser kialakításából adódóan előfordul, hogy csak nehezen illeszthető be a sikkes megjelenésbe. A túlságosan bő, hosszú darabokat nem egyszerű nőiesen, csinosan viselni, hiszen az anyagtöbblet miatt gyakran lehetetlen küldetésnek tűnik még egy olyan egyszerű mozzanat is, hogy lazán betűrje az ember a nadrágba. Ebben segítenek az alábbi praktikák, melyek pillanatok alatt csinossá varázsolják a sziluettet.

hirdetés

A túlméretezett pulóverek már évek óta megkerülhetetlen elemei a divatnak. Szinte minden nő gardróbjában lapul egy kényelmes kötött szvetter, hiszen ezek a meleg holmik már-már uralják az őszi-téli, valamint a tavaszi kínálatot. Könnyű szemezgetni belőlük, mert változatos színekben és fazonokban kaphatóak. Kombinálásuk azonban feladhatja a leckét, attól függően, hogy mennyire lezser az adott szabás.

 

Oversize darab esetén mindig fontos az egyensúly, mivel a hatalmas kötött holmi elrejti a derekat, ezért könnyedén szélesítheti a sziluettet. Ezt úgy akadályozhatod meg, hogy szűkebb fazonú nadrágot, szoknyát választasz, ami kiemeli a test vonalait.

Ám a túlméretezett holmi még ebben az esetben is problémákat okozhat. Ha mindenképp a derékvonal kiemelésére törekszel, ezért az a célod, hogy betűrd a nadrágba, szoknyába, nem lesz egyszerű dolgod. A szűk nadrágok derékpasszánál sajnos csúnyán átüt az elrejteni kívánt anyaghalom, a betűrt pulóveralj a derék és csípő tájékán gyakran buggyossá teszi a testre simuló fazont. Ráadásul így nem is túl kényelmes az összeállítás, mert mozgás hatására gyakran elcsúszik a kötött anyag.

 

A bosszantó probléma nem jelenti azt, hogy le kellene mondanod az oversize pulóverekről, mivel pár apró trükkel csinosabbá teheted a szetted.

Így lesz pillanatok alatt csinos az oversize pulóver

Többféle praktika közül választhatsz, mindegyik alkalmazható kötött és pamutanyagú holmin egyaránt. Ez a videó két egyszerű trükköt mutat be. Az elsőhöz csupán egy lazább sportmelltartóra vagy rövidebb topra van szükség. Ebbe kell betűrni a pulóver alját a videóban látható módon.

A másik módszerhez tegyél egy övet a derekadra, majd szépen igazítsd át rajta a pulóver alját. Az öv segít ízlésesen megrövidíteni a pulóver hosszát, és egyben rögzíti az anyaghalmot, így az nem fog elmozdulni mozgás közben. A végeredmény sokkal csinosabb lesz, és nem kell aggódni a felesleges buggyok miatt. Mivel könnyen kivillanhat a derék, ezért jó, ha felkapsz egy body-t a pulcsi alá.

Ebben a videóban az övön kívül egy biztosítótű is előkerül. Ez is jó megoldás lehet, ám csak a masszívabb, vastagabb kötöttek esetén működik, és nem biztos, hogy kellően tartós lesz, vagy nem húzza ki a szálat.

 

Kiemelt kép: Jeremy Moeller / Getty Images. 

Képek a cikkben: Streetstyleshooters, Christian Vierig / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés